Vágólapra másolva!
Barcelonában Alonso, Vettel és Rosberg is kirívóan gyors kopásról számolt be, ami hátráltatja még a tesztelést is - igaz, elképzelhető, hogy ennek csupán a hideg az oka.

A Pirellinek bevallottan az volt a célja, hogy idén fokozza a gumikopást, elkerülve ezzel a tavalyi szezon vége felé egyre gyakoribb egykiállásos versenyeket, de az első tesztek alapján a cég túllőhetett a célon.

Legalábbis ettől tart több élversenyző. A gumik gyors elhasználódása már két héttel ezelőtt, Jerezben is téma volt, ám akkor egyrészt a hidegre, másrészt az egyre érdesebb aszfaltra fogták a jelenséget. A Pirelli sportprogramjának főnöke, Paul Hembery odáig ment, hogy azt mondta, a pálya burkolata már nem is felel meg az F1-es autókhoz.

Úgy tűnik azonban, hogy Barcelonában, a Spanyol Nagydíj helyszínén sem változott a helyzet. "Ma láthattuk, hogy a gumik nagyon gyorsan elkopnak, nem tartanak ki néhány körig sem" - árulta el Sebastian Vettel kedden este. "Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, mert egyszerűen túl hideg van. Meg kellene értenünk a gumik viselkedését, csakhogy ez ilyen körülmények között meglehetősen nehéz. Mindenki ezzel a problémával küszködik."

Még a gumikkal általában remekül bánó Saubernél is elismerték, hogy kedden nem tudták működésre bírni a Pirelliket, és hasonló cipőben járt a Ferrari is.

Forrás: Ferrari

"Talán nem a legelőnyösebb olyan gumikkal tesztelni a télen, amelyek egyetlen kört bírnak ki" - panaszkodott Fernando Alonso. "Rengeteg újdonságot kellene kipróbálnunk, egyértelmű adatokat szerezve róluk, de csak egy kör áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy megértsük az autó viselkedését, mert utána 4-6 másodperccel romlanak a köridők."

A mercedeses Nico Rosberg is úgy látta, hogy "nagyon gyors a kopás. Mindenki ezzel küszködik. Nem tudom, hogy csak a hőmérséklet-e az oka, mert elég hideg van. Bízzunk benne, különben ugyanis Melbourne-ben rengeteg kerékcsere lesz!"

Kedden 14-23 fok között alakult a barcelonai aszfalt hőmérséklete, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy a téli teszteken már máskor is megkongatták a vészharangot a gumik rohamos elhasználódása miatt, a szezon során később mégsem volt gond velük. Rosberg ugyanakkor hozzátette, hogy a sok bokszkiállás nem feltétlenül hátrányos.

"A Pirellikről már láttuk, hogy feldobják a versenyzést, és végső soron ez a lényeg: az, hogy izgalmas legyen a közönség számára" - mutatott rá. "Nekünk az a dolgunk, hogy megbirkózzunk a helyzettel. Fontos, hogy a versenyzés érdekes legyen, és tudjuk, hogy éppen az ilyen kopási tulajdonságok hozzák a legfordulatosabb futamokat."