Vágólapra másolva!
A 2008 óta győzelem nélkül álló brazil hisz benne, hogy pozitív hozzáállással újra képes lesz harcba szállni a világbajnoki címért. Alonso is sokkal magabiztosabb, mint a tavalyi idény előtt.

Noha Felipe Massa az elmúlt három évet csapattársa, Fernando Alonso árnyékában töltötte, a 2013-as szezonnak is a világbajnoki cím reményében vág neki. A brazil 2008-ban az utolsó futamig harcban állt Lewis Hamiltonnal a végső győzelemért, végül egy ponttal maradt le a bajnoki címről. Az azóta eltelt négy szezonban viszont egyetlen futamot sem tudott megnyerni, a 2012-es idényt pedig olyan rossz formában kezdte, hogy veszélybe került az állása a Ferrarinál.

Massa tisztában van vele, hogy a csapat idén sokkal jobb teljesítményt vár tőle. "Az idény elejétől a végéig versenyképes akarok lenni. Újra nyerni szeretnék, és remélem, a bajnoki címért is harcolhatok" - sorolta 2013-ra kitűzött céljait a Wrooom elnevezésű ferraris sajtóeseményen. "A múltban már megtettem ezt, és nem feledkeztem el róla."

A brazil teljesítménye a tavalyi év második felében jelentősen javult, többször Alonsónál is gyorsabbnak bizonyult. Massa úgy véli, a formajavulása elsősorban nem a Ferrari fejlesztéseinek köszönhető, a pszichológiai tényezőknek nagyobb szerepük volt. "Az autónkon valójában nem sokat módosítottunk augusztus után" - mondta. "Az én hozzáállásom is változott."

"Bár az emberek 90 százaléka már nem akart hinni bennem, nagyon fontos volt, hogy én higgyek magamban - tudtam, hogy ha egyik nap még jó voltam, másnap sem leszek rossz versenyző" - magyarázta. "Az embernek hinnie kell a képességeiben. Én hiszek magamban: tudom, hogy bajnok lehetek, tudom, hogy képes vagyok a győzelemre. Tudom, hogy ismét azzá válthatok, aki egész pályafutásom alatt voltam."

Forrás: Ferrari

Massa elismerte, hogy a tavalyi év elején nem okozott neki annyi örömöt a versenyzés, mint korábban, de azóta ezzel a problémával is sikerült megbirkóznia. "Most már boldog vagyok. Akkor tudjuk a lehető legjobban végezni a munkánkat, ha úgy ülünk autóba, hogy jól akarunk szórakozni, és élvezni akarjuk a versenyzést" - jelentette ki. "Ilyen hozzáállással megint lehet egy olyan idényem, mint a 2008-as."

Massához hasonlóan Alonso is magabiztosan várja a 2013-as idényt, hiszen szerinte "lehetetlen" ismét olyan rosszul kezdeni az évet, mint tavaly. "Akár gyorsabbak, akár lassabbak leszünk az ellenfeleinknél, az biztos, hogy nem másfél-két másodperc lesz a hátrányunk" - jelentette ki az Autosportnak. Szerinte tavaly az új szabályok, például a diffúzorba vezetett kipufogó betiltása is nehezítette a Ferrari dolgát. "Idén elvileg minden simábban megy majd, így sokkal magabiztosabb vagyok."

Az istálló 2012-ben gyakran a hibásan működő szélcsatornája miatt került hátrányba, amely nem a valós értékeket közölte az új fejlesztésekről. A téli szünet idejére így le is zárták a létesítményt, a hiba kijavításáig a Toyota korábbi szélcsatornáját használják. "Egyszer egy első szárnyat teszteltünk, és a csatorna két tizedes javulást mutatott. Ezért tovább teszteltük, majd a pályán is bevetettük, de még lassabbak lettünk vele" - magyarázta Alonso.

"Remélem, idén mi leszünk azok, akik újításokat vetnek be, és a szélcsatornában kapott adatok is összhangban lesznek a pályán mutatott teljesítménnyel" - mondta a tavalyi bajnokság második helyezettje, aki biztos benne, hogy idén az aerodinamika terén is sokat javulhat a Ferrari. "Sok változás történt, és nem csak a szélcsatornában. Új csapattagokkal erősödtünk- bízunk a szakembereinkben, az új munkatársainkban, valamint az istálló vezetőségében is."