Vágólapra másolva!
Úgy véli, hiába bajnoki ellenfelének kedvez az USA Nagydíj időmérőjének végeredménye, a futamon képes lehet faragni a pontbeli hátrányán Vettelhez képest. Valamiért "különös előérzete" van.

Nem éppen ideális helyzetből vághat neki az idény utolsóelőtti versenyének Fernando Alonso, akinek egyedüliként maradt még esélye elvenni Sebastian Vetteltől az első helyet a bajnokságban. Míg Vettel megszerezte a pole pozíciót az USA Nagydíjra, Alonso csupán kilencedik lett az időmérőn, és az sem túl nagy segítség neki, hogy a lotusos Romain Grosjean büntetése után ennél egy pozícióval előrébbről rajtolhat.

A spanyol ugyanakkor nem esik kétségbe, mivel egyrészt számított az időmérős gyengélkedésre, másrészt valamiért olyan gondolatai vannak, hogy igenis több pontot gyűjthet Vettelnél. "Mint mindig, a verseny vasárnap lesz. Változatlanul úgy gondolom, hogy holnap csökkenteni fogjuk a lemaradásunkat Sebastianhoz képest. Ez az, ami számít" - nyilatkozta az újságíróknak.

Forrás: Ferrari

"Tudtuk, hogy ma bonyolult feladatunk lesz" - magyarázta. "Harcoltunk, hogy bejussunk a Q3-ba, és csodás módon sikerült, most pedig igyekszünk kapaszkodni a reménysugarakba. Mint említettem, valamilyen okból olyan különös előérzetem van, hogy csökkenteni fogjuk a lemaradásunkat."

Alonso tíz pontos hátrányból várja a piros lámpák kialvását, és Vettel győzelme esetén akkor foszlik semmivé a maradék esélye, ha nem végez az első négy között. Amennyiben Vettel második lesz, Alonsónak a 9. hely is elég a matematikai esély életben tartásához, a Red Bull harmadik pozíciójával pedig a spanyolnak a pontszerzés is elegendő ehhez.

Alonso idén másodjára maradt alul csapattársával, Felipe Massával szemben az időmérőn. Az első ilyen Monzában, az Olasz Nagydíjon volt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!