Vágólapra másolva!
A spanyol ferraris nem lepődött meg, hogy a Red Bullok pénteken az első két helyet szerezték meg Austinban, annak azonban örült, hogy az új aero-elemek jól működtek a Ferrarin.

Fernando Alonso az USA Nagydíj pénteki szabadedzésein a harmadik helyet szerezte meg, délután csak a Red Bullok futottak jobb időt nála. "Nem meglepetés, hogy a Red Bullok a mezőny előtt végeztek: az utóbbi pár versenyen nekik volt a legjobb csomagjuk, ezért a mai eredmény logikus" - nyilatkozta. "De a versenyen nem megy mindig minden a normális kerékvágásban, a vasárnapokon egyre nagyobb nyomást fejtünk ki rájuk."

"Kihasználjuk majd a lehetőségeinket, minden körben harcolni fogunk a versenyben, tudjuk, mi az erősségük, mindig ezt hajtogatjuk, minden versenyen. Ez nem más, mint a technikai potenciáljukból adódó gyorsaság" - folytatta a kétszeres világbajnok. "Mi tudjuk, hogy mik a mi erősségeink - a csapatmunka és a megbízhatóság -, és kihozzuk belőlük a legtöbbet a küzdelemben. Az a fontos, hogy 11 ponttal többet szerezzünk náluk a hátralévő két versenyen, és hisszük, hogy képesek vagyunk erre."

Alonso elárulta, hogy elégedett volt a Texasba vitt új fejlesztésekkel, az új szárnyakkal és a diffúzorral. "Úgy tűnik, a fejlesztéseink, amiket ide hoztunk, működnek, de még alaposan meg kell vizsgálnunk az adatokat a biztos válaszhoz. Ennek örülök, bár az is igaz, hogy amíg mi apró lépéseket teszünk előre versenyről versenyre, addig a többiek is hasonlóképpen tesznek, ezért a különbség nem változik köztünk."

A spanyolnak tetszett az austini pálya, különösen az első része. "Nagy kihívás, különösen az első szektor, ami nagyon gyors, itt igazán lehet érezni a Forma-1-es autó gyorsulását. A pálya felülete rendkívül sima, egyáltalán nem érdes: nagyon emlékeztet engem Portimaóra Portugáliában; ha esni fog, olyan lesz, mintha üvegen mennénk."

Forrás: AFP

Csapattársa, Felipe Massa is mindkét pénteki szabadedzésen ugyanazt a helyezést érte el, ami az ő esetében a 6. volt. "Ma minden energiánkat arra összpontosítottuk, hogy hozzászokjunk a pályához" - nyilatkozta a brazil. "Reggel koszos volt és nagyon csúszós: nem emlékszem, mikor vezettem utoljára olyan pályán, amelyen ennyire ne lett volna tapadás. Aztán javult a helyzet, egyre több önbizalmunk lett, és megtaláltuk a helyes íveket."

Massa szerint a legnagyobb gondot az fogja okozni, hogy miként tudják majd megfelelő hőmérsékletűre melegíteni az abroncsokat. "A gumik? Kimondottan kemények. Fontos lesz kidolgozni, hogy hogyan tudjuk majd őket a kellő hőmérsékleten tartani, különösen az időmérőn."