Vágólapra másolva!
Már negyedszer éli meg a bajnoki esélyesség terhét, és úgy érzi, egyre jobban képes megbirkózni vele. Régebben nehezen tudott a vezetésre koncentrálni miatta, de már sokat fejlődött ezen a téren.

Fernando Alonso eddig négy alkalommal maradt harcban a bajnoki címért a szezon hajrájáig: kétszer ő, kétszer más lett a végső győztes. 2005-ben még két nagydíj hátra volt, amikor már bebiztosította a vb-címet, a másik három alkalommal - 2006-ban, 2007-ben és 2010-ben - azonban egészen az utolsó versenyig kellett várni a bajnoki eredményhirdetésre.

A spanyol pilótának idén is van sansza a diadalra, az Egyesült Államokban és a Brazíliában rendezett nagydíj előtt tíz pontos hátrányban van Sebastian Vettel mögött. A csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón elmondta, egyre jobban bírja a helyzetből fakadó nyomást.

"Sokkal nyugodtabb, összeszedettebb vagyok. 2006-ban Michael (Schumacher) ellen harcolva érkeztem meg az utolsó, brazíliai versenyre, és ez elég stresszes volt. A hétvége nagyon pörgős volt, nem bizonyult egyszerűnek, hogy koncentrált legyek, vagy hogy jól aludjak" - nyilatkozta. "Egy évvel később, 2007-ben szintén stresszes volt a helyzet, és nem volt könnyű bármit is csinálnom. 2010-ben ismét úgy érkeztünk meg Abu-Dzabiba, hogy harcban állunk a bajnoki címért az utolsó futamon, aztán a verseny úgy alakult, ahogy. Nem mi lettünk a végső győztesek, de sokkal felkészültebbnek éreztem magam."

Forrás: Ferrari

"Ez már a negyedik alkalom, hogy az utolsó versenyig harcolunk a bajnokságért, és másképp élem meg. Sokkal jobban tudok a feladatra koncentrálni."

Alonso közölte, a Ferrari új alkatrészeket készített az USA Nagydíjra, az edzések során ezek tesztelése a feladat. Azt mondta, "a hétvégére való felkészülésben és a hozzáállásunkban semmi sem fog változni."

A spanyol versenyző számít rá, hogy az időmérőn újfent nem fog az élmezőnyben végezni a Ferrari, és emiatt sokan talán leírják majd őt, de a futamon szokás szerint erős teljesítményt vár a csapattól.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!