A szerencse foglya - Abu-dzabi Görbe Tükör

"Hihetetlen, ahogy Sebastian a bokszból felkapaszkodott a dobogóra. Szerintem ő a legnagyobb mázlista az egész Forma-1-ben" - fakadt ki az Abu-dzabi Nagydíjat követően Lewis Hamilton, miután a versenyről egy újabb műszaki hiba miatt kiesvén a McLaren irányítóközpontjából volt kénytelen végignézni az immár nélküle folytatódó világbajnoki harc újabb fordulóját. Bár a pályán zajló küzdelmet kívülről is izgalmasnak találta, ezt nem lehetett kellemes látnia.

Néhány nappal korábban ki is fejtette, hogy miért nem ájul el Vettel teljesítményétől. "Szerintem Fernando precízebb" - magyarázta. "Minden kanyarcsúcspontot eltalál. (Vettel) úgy a leggyorsabb, hogy rendszeresen lecsúszik róluk. Ilyenkor az jár a fejemben, hogy te jó ég, én akkor sem tudnám összehozni ezt a köridőt, ha mindenhol a határon egyensúlyoznék. Az autója ennyivel jobb mindenki másénál."

Tessék, helyben vagyunk: Sebastian Vettel tehát csak azért menetel zsinórban harmadik világbajnoki címe felé, s ezek szerint nyilván csak azért, kis túlzással lényegében lottón nyerte az előző kettőt is, mert a Red Bull, ahol a sors különös kegyéből szerencséje van versenyezni, technikai K.O.-val kiütötte a többieket a ringből. Tulajdonképpen ugyanerre utalt Fernando Alonso is Indiában, amikor két legyet ütve egy csapásra, visszakézből a saját munkaadójának is odaszúrva kijelentette, hogy Adrian Newey ellen harcol. Még véletlenül sem Vettel ellen, ugye tetszik érteni?

Valójában kissé unalmas újra meg újra meghallgatni azt a frázist, hogy XY csupán az autója miatt nyer. Csak az elmúlt húsz évben hallottuk ezt Nigel Mansellről, Alain Prostról, Damon Hillről, Jacques Villeneuve-ről, Mika Häkkinenről, Michael Schumacherről, Fernando Alonsóról, Lewis Hamiltonról, Jenson Buttonról és Sebastian Vettelről is. Vagyis kivétel nélkül az összes világbajnokról. Dereng már, hogy mi az ábra? A bosszantó rögeszmét talán Niki Lauda (a legendárium más forrásai szerint Ayrton Senna, esetleg maga az autót győzelemre kormányzó Nigel Mansell) indíthatta el világhódító útjára, amikor az 1992-es Williamsről megjegyezte, hogy "még egy majom is el tudná vezetni."

A vita erősen elméleti jellegű, ezért akár annyival rövidre lehetne zárni, hogy nincs olyan versenyző, aki kizárólag az autója miatt nyer - én például egy Red Bull-lal sem tudnám lenyomni Alonsót, ezt bátran garantálhatom -, mint ahogy olyan sincs, aki nyerni tudna az erre alkalmas autó nélkül. Ennél azért persze árnyaltabb a helyzet, mert valóban nem mindegy, hogy valaki hosszú távon hány százalékban használja ki a technikai lehetőségeit, de ez az egyetlen megközelítés, amelyben a kérdés többé-kevésbé értelmesen hangzik. És itt mindjárt le is kell szögezni, hogy a Forma-1 szintjén már tizedszázalékos különbségekről beszélünk; ha Hamiltonnak netán igaza van, és Alonso mondjuk a maximum 99,3 százalékot hozza ki a Ferrariból, Vettel talán "csak" 99,2-t.

Talán. Mert kezdjük ott, hogy ő sem véletlenül, a gólya csőréből pottyant a Red Bull ülésébe. A képességei gyakorlatilag kezdettől fogva sikerre ítélték. A mai napig jól emlékszem rá, hogy milyen körülmények között találkoztam először a nevével: a DTM 2005-ös zandvoorti hétvégéjének egyik estéjén fáradtan olvasgattam a műsorfüzetet a szállodai szobámban, amikor arra lettem figyelmes, hogy a Formula BMW ADAC teljes mezőnye egy bizonyos Sebastian Vettelt nevez meg példaképeként. Az meg ki? Már csak azért is furcsának tűnt a dolog, mert éppen a Schumacher-korszak zenitjén jártunk, ráadásul egy német gyökerű utánpótlás-sorozatról volt szó. Gyorsan utánanéztem, és kiderült, hogy ez a bizonyos Vettel az előző évben megalázó fölénnyel gyűjtötte be a Formula BMW bajnoki címét, a húsz versenyből tizennyolcat megnyert, és kivétel nélkül mindegyiken felállt a dobogóra, nem mellesleg tizennégy pole pozícióval és tizenhárom leggyorsabb körrel. Másnap, amikor a DTM eggyel erősebb betétfutamában, az F3 Euróban láttam versenyezni, már odafigyeltem rá; végignéztem, hogy a 2. helyen ér célba, mégpedig nem más, mint a fiatal Hamilton mögött. Ő már a második évét töltötte a szériában, és ellenállhatatlanul menetelt a bajnoki cím felé, hogy aztán az F1 felé vezető lépcső újabb fokára lépve bekerülhessen a GP2-be, míg Vettelnek az volt az első szezonja.

Abban az értelemben mindketten a tenyésztett csodagyerekek új generációjának képviselői voltak, hogy egy-egy tőkeerős támogató állt mögöttük, amely gondoskodott róla, hogy a pénzszűke ne vessen véget idő előtt a karrierjüknek, mint oly sok tehetséges fiatal esetében - feltéve persze, hogy futószalagon szállítják a várt eredményeket. Ám ahogy a McLaren nem véletlenül választotta Hamiltont, és tartott ki mellette éveken át, a Red Bull sem vaktában szúrta ki Vettelt. A történelem azóta igazolta, hogy egyiküket sem hiába karolták fel.

Vettel CV-jéből az F3 Euro bajnoki címe végül kimaradt, mert 2006-ban, amikor győzelmet vártak tőle, vereséget szenvedett egyik csapattársától, Paul di Restától. Ám ez a gyakran hangoztatott életrajzi hiányosság jórészt annak köszönhető, hogy a figyelme megoszlott, mivel a Red Bull abban az évben részmunkaidős jelleggel már a közvetlenül a Forma-1 alatti sorozatok egyikében, a Formula Renault 3.5-ben is versenyeztette őt. Az első két futamát hihetetlen módon mindjárt megnyerte, de a harmadikon - a belgiumi Spában - megsérült, amikor az Eau Rouge tetején kicsúszott, és egy leszakadó alkatrész majdnem levágta az egyik ujját. Emellett öt nagydíj pénteki szabadedzésein is bevetették a BMW Sauberrel, és nem kis szenzációt keltett, amikor legelső Forma-1-es munkanapját az élen fejezte be Isztambulban. Erre az egész sportvilág felfigyelt.

Ugyanilyen megtévesztő az a tény, hogy Vettel nem szerepel az FR3.5 bajnokainak listáján sem. 2007-ben immár állandó jelleggel ott versenyzett, de hét futam után a Red Bull kivonta a forgalomból, hogy egy felesleges kanyart levágva közvetlenül a Forma-1-be repítsék. Először az USA Nagydíjon a sérült Robert Kubicát kellett helyettesítenie a BMW-nél, s 19 évesen és 349 naposan minden idők legfiatalabb pontszerzője lett, majd a Hungaroringtől kezdve a Red Bull-családon belül vetették be a viharos körülmények között kirúgott Scott Speed utódjaként, a Toro Rossónál. Mielőtt azonban kiszállt az FR3.5-ből, kényelmes, 23 pontos előnnyel vezette a bajnokságot. Az F1 előtti életrajza első pillantásra azért kevésbé lenyűgöző például Hamiltonénál (vagy éppen Robin Frijnsénél), mert fiatalon is annyira érett volt, hogy a tanárai néhány lépcsőfokot egyszerűen átugrattak vele. Ezt nagyon kevés versenyzővel lehet eljátszani.

Vettel nem jókor volt jó helyen: eddig egyedül ő élte túl a Red Bull tehetségkutató-programjának egykedvűen zümmögő húsdarálóját. Akiket még előtte köpött ki, mint Speedet vagy Tonio Liuzzit, azokra szinte már nem is emlékszünk, az utódaira - Sébastien Buemitől és Jaime Alguersuaritól kezdve Daniel Ricciardóig és Jean-Eric Vergne-ig - viszont már nyomasztó árnyékként vetül az öröksége, mert túl magasra tette a lécet. Mese nincs, a Red Bull az új, Vettel utáni időszámítás kezdete óta csakis az új Sebet keresi. Eddig hiába.

Az idei küzdelem még természetesen nyitott, de Vettel 25 évesen akár háromszoros világbajnok lehet. Hol tartottak ennyi idősen a többiek? Alonsónak például nincs miért szégyenkeznie, hiszen ő kétszeres vb-győztes volt, s egy-egy címet Hamilton és Schumacher is a magáénak tudhatott, Damon Hill viszont gyakorlatilag még el sem kezdett autókkal versenyezni. Mindazonáltal érthető, hogy a pilótákat zavarja, ha a riválisaik jobb autót vezetnek, és persze nincs semmi meglepő abban sem, hogy a sikereiket megpróbálják kizárólag ennek tulajdonítani. Bármi más felérne annak a beismerésével, hogy a saját képességeikkel van gond. De talán Vettel hibája, hogy a legjobb autóban ül? Nehéz elképzelni, hogy fordított helyzetben Alonso vagy Hamilton undorodva köszönné szépen, nem kérne a Red Bullból, mert az túl gyors, és a technikai fölénnyel aratott győzelem értéktelen. Éppenséggel tudjuk, hogy amikor ők voltak soron, egyikük sem tett így. A technikai fölény persze érdem, ha a miénk, de mázli, ha másoké.

Az ellenfelek Vettelre tett lekicsinylő megjegyzéseit nem szabad egészen komolyan venni. Természetesen nem azért, mert nem értenek hozzá, hanem mert a nyilatkozataik egyszerűen a pszichológiai hadviselés szokványos eszközei. Akiket legyőztél, azokat magasztosítsd fel, hogy a sikered nagyobbnak tűnjön, akik legyőznek, azokat döntsd le a piedesztálról; a recept a régi. Hamilton és Alonso az elmúlt időszakban szabályos dacszövetséget alakított Vettel ellen, alighanem azon az egyezményes, de be nem vallott alapon, hogy ez a sehonnai, tejfölösszájú nyikhaj az ő sikereiket bitorolja. A McLarennél együtt eltöltött viharos szezonjuk fényében valószerűtlen, szinte ijesztő érdekszövetség ez, afféle ingatag kutya-macska barátság. Alonso épp egy évvel ezelőtt, Abu-Dzabiban nyújtott először békejobbot Hamiltonnak, amikor kijelentette róla, hogy ő az egyetlen, aki gyengébb autóval is képes a győzelemre, és hajdani nemezise azóta többször elismerő szavakkal viszonozta ezt a váratlan dicséretet. A közös ellenség, ahogy már az lenni szokott, összekovácsolta őket.

"Egyesek számára kellemetlenek Sebastian és a Red Bull sikerei" - mondta Vettel főnöke, Christian Horner a Times-nak a hétvégén. "Ez nem a mi hibánk. Sebastian nagyon rövid idő alatt figyelemreméltó sikereket ért el. Még száz nagydíjon sem indult, de már 26 százalékos a győzelmi aránya, és nem csupán a legjobb autókkal jutott el idáig. Az esőben nyert a Toro Rossóval is. Seb azonban nem dicsekszik ezzel, hanem szerényen viseli az eredményeit, ami nagy szó, csakhogy itt, a paddockban éppen a siker a leggyorsabb út a népszerűtlenség felé."

Ebben sajnos lehet valami. Objektíven nézve nehéz fogást találni Vettelen; közvetlen, laza, tényleg szerény srác, ráadásul kedves és jópofa, nem követelőző, sőt feltűnően intelligens, és még humora is van, ami így egy csokorba gyűjtve lehetne akár egy gyanúsan szép társkereső hirdetés szövege is. Ráadásul eddig schumacheri gaztetteket sem követett el a pályán, amelyekért okkal lehetne utálni. Alighanem pont ez az eminens jellem teszi irritálóvá egyesek szemében.

Az egyik vád, amelyet gyakran felhoznak ellene, hogy a Red Bullnál ő apuci kedvence, azaz kivételezett helyzetben van. Pedig butaság azzal előhozakodni, hogy Mark Webber nem kap vele azonos lehetőségeket. Miért, Felipe Massa Alonsóval szemben talán igen? Ez ugyanolyan vakvágány, mint anno Schumacher esetében annak az állandó felhánytorgatása volt, hogy elnyomják mellette a csapattársait. Az érzelmi kötődés nyilván nem hagyható teljesen figyelmen kívül, de a csapatok sem önmaguk ellenségei, hogy hosszú távon a gyengébb versenyzőjüket támogassák az erősebb rovására. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a csapaton belül is harc folyik a státuszokért, amelyet éppúgy meg kell vívni, mint a pályán bármelyiket.

A modern fejlesztések jellege miatt a pilóták manapság technikailag már nem tudnak olyan szinten hozzájárulni az istállójuk sikeréhez, mint régebben, akár Schumacher és a Ferrari, de még inkább az egyszerre konstruktőr és versenyző Jack Brabham korában. Ha úgy tetszik, sokkal inkább ki vannak szolgáltatva a háttérstáb munkájának. A jelenlétük ezért elsősorban pszichésen befolyásolja a csapatuk harci kedvét, s ily módon persze korántsem elhanyagolható. Ha tudják, hogy nemhiába dolgoznak látástól vakulásig, mert a versenyző a pályán mindig maximális pontszámra váltja be az erőfeszítéseiket, az a takarítónőktől a műhelyben dolgozó szerelőkön át a mérnökökig mindenki számára komoly lélektani tuningot jelent. Azt fogják szeretni, aki jobban meghálálja a munkájukat, és Vettel ebben ugyanúgy nagymenő a Red Bullnál, mint Alonso a Ferrarinál. Az elsőhegedűsi státuszt ki kell érdemelni.

És az is csak egy hangzatos lózung, hogy ha valaki a legjobb autóban ül, nehezebb felmérni a képességeit. Valójában mindenkinek egyformán nehéz elválasztani a teljesítményét az autójáétól. Az egyetlen hiteles összehasonlítási alap a csapattársa - lehetne, ha a vesztes fél rajongótábora nem keresne mindenáron mentségeket.

Különben csínján érdemes bánni azzal a kijelentéssel is, hogy Vettel mindig a legjobb autóban ült. A Red Bull tavaly kétségkívül óriási technikai fölényben volt, de nem titok, hogy a befújt diffúzort jórészt épp azért tiltották be, mert meg akarták fosztani őket az előnyüktől. Sikerült, bár most úgy tűnik, csak átmenetileg. Alonso azt állította róluk, hogy idén "talán ugyanakkora fölénnyel uralták a pályát, mint tavaly", ez azonban egyszerűen nem igaz. A szezon egészét tekintve legalább annyiszor volt a McLarené a leggyorsabb autó, mint a Red Bullé, és Vettel az első félidőben éppúgy csak teljes erővel kapálózva tudott fennmaradni a víz felszínén, ahogy Alonso. Sőt amikor tényleg egyértelműen a Red Bull lett volna a legerősebb, például Valenciában, a technika ördöge ellene fordult.

Ami azt illeti, még Alonso is dobott el pontokat a saját hibájából - Szuzukában magának köszönhette a rajtnál kapott végzetes defektjét -, Vettel viszont nem. Monzában vesztett ugyan néhány helyet a büntetésével, miután megakadályozta az előzésben a tavalyi szégyenért ellene bosszút forraló Alonsót, de ez pontokban végül nem nyilvánult meg, mert megint elromlott az autójában a generátor, ezért úgyis kiesett. Pusztán a személyes teljesítményt nézve nagyon nehéz megítélni, hogy Alonso, Vettel vagy Hamilton érdemelné meg jobban a vb-címet, mert idén legfeljebb a szezon közepe táján, és az Abu-dzabi Nagydíj előtti négy versenyen volt a Red Bull a legjobb autó. Úgy alakult, hogy a három fenomén közül pillanatnyilag Vettel van a legerősebb csapatnál, amit azonban nevetséges lenne felróni neki.

Ráadásul a sok pontba kerülő műszaki hibák zömét voltaképpen nem is közvetlenül önmagának, hanem egy beszállítójának, jobban mondva egy beszállítója beszállítójának - a generátorokat készítő Magneti Marellinek - köszönheti a Red Bull. Vettel ezek miatt 37 pontot bukott, a mázlivád tehát alaptalan. Különben is nehéz szerencsésnek nevezni valakit, aki önhibáján kívül elveszíti a 3. rajtkockát, és a mezőny végére kerül, mint ő Abu-Dzabiban. Idén valójában éppen a Ferrari profitált rengeteget a többiek - köztük Vettel - balszerencséjéből, amint azt korábban maga Alonso ismerte el. Neki kell a legjobban tudnia, hogy egy potenciálisan kedvező helyzet nem elég: azt ki is kell használni.

Aztán arról is hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy Vettel 2010-ben milyen mostoha körülmények között aratta első világbajnoki győzelmét. Addig egész évben egy árva pillanatra sem állt az összetett élén, és két fordulóval a szezon vége előtt, a Koreai Nagydíj után még 25 ponttal le volt maradva az akkor szintén listavezető Alonsótól. Valójában csak a 4. helyet foglalta el Alonso, Webber és Hamilton mögött, tehát ő volt a legkevésbé esélyes a címre, de ahelyett, hogy nagy ügyet csinált volna ebből, lecsapta a sisakrostélyát, és magától értetődő természetességgel megnyerte az utolsó két versenyt, miközben az ellenfelei elvesztették a fonalat.

Bármilyen gyors valakinek az autója, ez ilyen nagy lelki teher alatt rendkívüli koncentrációs készséget és pszichés egyensúlyt követel, ami 23-25 évesen különösen ritka. Vettel zsenge korát ebből a szempontból nem lehet figyelmen kívül hagyni, és éppen a vasárnapi Abu-dzabi Nagydíj volt a legújabb példa rá, hogy "mentálisan milyen hihetetlenül erős." Ezt már Adrian Newey mondta róla, hozzátéve, hogy a szombati büntetés után "a csapatnál a legtöbben felvágtuk volna az ereinket az elkeseredéstől. Ő volt az egyetlen, aki azzal jött, hogy 'nyugi, semmi gáz, így is megoldjuk.' Ez a pozitív hozzáállásának a bizonyítéka. Önhibáján kívül kellett a bokszból rajtolnia, mégsem keseredett el, hanem ugyanúgy dolgozott tovább, mint bármikor."

Pedig hihetetlen pech, hogy a Red Bull tankjában 150 milliliternyi benzin hiányzott a mintavételhez kötelező egy literből. Egy F1-es autó ekkora mennyiséget durván 200 méter alatt fogyaszt el, amit átlagos tempóban kb. 4-5 másodperc alatt tesz meg a levezető kör során, tehát elég lett volna ennyivel korábban eljutnia a motor leállításáról szóló parancsnak Vettelhez, hogy megússza a büntetést. "Eszünk ágában sem volt ilyen ostoba módon kimérni a benzint a szinte nulla nyereségért" - mondta később. "Szerintem ez az eset más volt, mint Lewisé Barcelonában. Az ő autójába akkor szándékosan kevés üzemanyagot töltöttek, ezért állt meg a bokszba igyekezve, a miénkben viszont elvileg benne kellett volna lennie a szükséges mennyiségnek, valamiért mégsem volt ott."

Amikor egy órával a rajt előtt Horner aggodalmasan bekopogtatott Vettel szobájába, nem azt látta, amit várt. "Egy dobfelszerelésen játszott" - mesélte róla. "Ott ült mellette az edzője is. Felnézett, és csak annyit mondott: találkozunk a dobogón!" Vettel egyik titka alighanem az, hogy bár tisztában van a téttel, az éles helyzetekben is képes lazán felfogni a versenyzést. Ez a hozzáállás a bajnoki döntők során különösen veszélyessé teszi, mert kisebb rá az esély, hogy úrrá lesz rajta a pánik. Az abu-dzabi dobogón elég volt ránézni Alonso arcára, hogy leolvasható legyen róla az a máris szinte elviselhetetlen feszültség, amely a következő két-két és fél hétben csak fokozódni fog. Súlyos lélektani teherré válhat, hogy több elvesztett vb-döntő kellemetlen emléke kísértheti, mint fiatalabb vetélytársát. Aki a verseny után felszabadultan, még a szokásosnál is bőbeszédűbben csicsergett, miközben Alonso ott ült mellette összeszorított szájjal, konokul maga elé meredve. "Nem szabad elfelejteni, hogy a győzelemért kell harcolnunk ugyan, de mégiscsak azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat" - mondta Vettel. "Vasárnaponként persze érezzük a feszültséget, izgatottak vagyunk, különösen ilyenkor, amikor hátulról kell rajtolnunk, és muszáj minden egyes körben támadó szellemben vezetnünk. De utólag kellemes visszagondolni erre." A kellemes nagyjából az utolsó szó volt, ami Alonso arckifejezése láttán az eszünkbe juthatott.

A dobogón végig Alonso arcára volt írva a feszültség. Több pontot is menthetett volna Vettellel szemben. Räikkönen várva-várt sikere valószínűleg az év legnépszerűbb győzelme marad

Vettel ellen Abu-Dzabiban is felmerült a vád, hogy szerencsével kapaszkodott fel a dobogóra. Bár néhány körülmény valóban kedvezett neki, ha végigzongorázzuk a verseny eseményeit az ő szemszögéből, aligha fog laza andalgásnak tűnni a vasárnap estéje.

Az első körben Romain Grosjean, Nico Rosberg és Paul di Resta a bokszba kényszerült az ütközések miatt, Nico Hülkenberg kiesett, Pedro de la Rosa pedig előzőleg a rajtrácson ragadt, ezért Vettel a 24. helyett máris a 19. pozícióban találta magát. A 2. körben megelőzte Narain Karthikeyant, a 3-adikban Bruno Sennát és Charles Picet, majd Vitalij Petrovot és Timo Glockot, tehát a 4. kör végén 14. volt. Heikki Kovalainen addigra meglógott előle, így őt csak a 7. körben sikerült utolérnie és levadásznia, hogy hirtelen légüres térben találja magát: Vergne 3,6 másodperccel előtte haladt, sőt a 9. körben, Rosberg és Karthikeyan ijesztő balesetére reagálva, ki is robogott a bokszba. Amikor pályára küldték a Safety Cart, Vettel a 12. helyen állt, 24,8 másodperccel lemaradva a vezető Hamiltontól, de csak 16-ra Alonsótól.

A Safety Car-fázist nem tudta teljesen kihasználni, mert az újraindítás előtti körben ki kellett állnia a bokszba, hogy lecseréljék az első szárnyát, amely már a verseny elején megsérült, ám végérvényesen akkor rongálódott meg, amikor Vettel a gumikat és fékeket melegítő Ricciardo mögött elrántotta a kormányt, és telibe találta a DRS-táblát a pálya szélén. Ebben például volt egy jó adag pech, hiszen ha csak néhány méterrel korábban vagy később történik a malőr, a táblától távolabb, a Red Bull szárnyát nem éri további kár. "A Sennával való ütközés után láttuk az adatokból, hogy elvesztett némi leszorítóerőt" - magyarázta Newey. "De úgy tűnt, ebből még nem lesz baj. A kérdés tehát az volt, hogy újabb szerkezeti sérülés nélkül kihúzza-e a verseny végéig. Amikor azonban éppen egy szárnyat vizsgálgattam a bokszban, ő összetörte a másik felét is a Safety Car mögött! Így már mindenképpen be kellett hívnunk."

Emiatt az újraindításnál Vettel ismét a csont utolsó (21.) helyen találta magát, vagyis 9 helyet vesztett a kiállással, ugyanakkor időben 12 másodpercet nyert a Safety Car jóvoltából: a korábbi 24,8 másodperc helyett most csupán 12,8 volt a hátránya Hamiltonhoz képest.

Di Restán és de la Rosán azonnal, a 15. körben áthámozta magát, majd Grosjean következett, akit kétszer is meg kellett előznie, mert az első alkalommal mind a négy kerekével lement a pályáról. Itt meg kell jegyezni, hogy mások is előszeretettel fordultak teljesen az aszfaltcsíkot övező kék sávban; a 19-es kanyarban például Webber és Alonso is rendszeresen ott kanyarodott el. Ám mi egyrészt nem tudhatjuk, hogy ez hol volt megengedett - az ilyesmit a zártkörű versenyzői eligazításon szokták tisztázni -, másrészt a fehér csíkon túl előzni neccesebb, mint ártatlan helyzetben lemenni oda. A Red Bullnál nem voltak benne biztosak, hogy Vettelre büntetés vár, ha Grosjean előtt marad, de nem akartak kockáztatni. "Mi utasítottuk, hogy engedje vissza" - ismerte el Horner. "És szóltunk róla Charlie-nak (Whiting) is. Mostanában kissé paranoiásak vagyunk ezen a téren..."

Máshol, például a 19-es kanyar külső ívén, tömegesen fordultak négy kerékkel a kék sávban a versenyzők. Vettel a biztonság kedvéért engedte vissza Grosjeant

Petrovot és Glockot Vettel a 18. körben pipálta ki, majd egy körrel később márkatársa, Vergne gálánsan félresasszézott előle, Kovalainent pedig újra faképnél hagyta. A 20. körben tehát megint ugyanott találta magát - a 12. helyen -, ahol a Safety Car-fázis előtt volt. Hamiltonhoz képest valójában a hátránya is szinte pontosan ugyanannyi (24,5) másodperc lett volna, csakhogy a britet éppen akkor vonta ki a forgalomból a bedöglő benzinpumpa, így az új éllovastól, Räikkönentől Vettel már egy kicsit kevésbé, 21,2 másodperccel volt lemaradva. Tehát tulajdonképpen 6 kört vesztett a Safety Carral, annyit viszont nyert, hogy átmenetileg frissebb gumijai voltak, mint az ellenfeleinek, nem kellett használnia többé a kemény keveréket, és ami talán a legfontosabb, stratégiailag kiesett a szinkronból a kerékcserékkel. Ez végül előnynek bizonyult.

Vettel előtt most ismét Ricciardo haladt, akivel érthető okokból természetesen nem gyűlt meg a baja. Mellette a 23. körben ment el, s ezzel először kapaszkodott fel a pontszerzők közé a verseny során. Schumachert két körrel ezután még a pályán előzte meg, ám akkor megkezdődtek a tervezett kerékcserék: Kamui Kobajasi, Massa, Alonso, Jenson Button, Pastor Maldonado, Sergio Pérez, Webber és végül Räikkönen szép sorban kiállt előle. A finnt leszámítva mindannyian Vettel mögé is kerültek, aki tehát a 32. körben hirtelen a 2. helyen haladt, 1,4 másodperccel Räikkönen után, de 5,9-cel Alonso előtt. Igaz, hogy a többiekkel ellentétben még hátra volt egy kerékcseréje, és most fordult a kocka, mert az ellenfelei használtak frissebb (bár keményebb) abroncsokat, viszont tiszta volt előtte a levegő: nyomhatta a gázt, amennyire csak a gumijaiból telt, nem tartották fel.

A következő hat kör alatt, amely a második kerékcseréig hátra volt, lényegében tartotta a lépést üldözőjével, az egyben Button elől menekülő Alonsóval: a különbség alig 1,2 másodperccel, 4,7 másodpercre csökkent közöttük. Vettel ennek köszönhette, hogy utóbb sikerült visszatérnie a 4. helyre, a robbanásveszélyes Grosjean-di Resta-Pérez-Webber vonat elé. A Red Bull remekül időzítette a kiállást.

Az első négy helyezett másodpercben mért lemaradása a győztes Räikkönentől. A függőleges színes vonalak a bokszkiállásokat jelölik. Látszik, hogy Vettel lemaradása az első Safety Car-fázis során végül nem változott, a másodikkal viszont rengeteget nyert

Persze felmerült az is, hogy kihúzza a célig azzal a szett gumival, amelyet még a 13. körben kapott. "Beszéltünk róla, de valószínűleg nem sikerült volna neki" - mondta Newey. "Csábítóan közelinek tűnt a lehetőség, csak már megtanultuk, hogy ha egy ilyen helyzet a verseny végén hirtelen rosszra fordul, annak katasztrofális következményei lesznek." A Red Bullnál alaposan szemügyre vették a Webber autójáról leszedett lágy Pirelliket az ausztrál kiállása után, és úgy ítélték, egy hosszú Safety Car-fázis nélkül Vettel gumijai valószínűleg nem bírnák a strapát. Túl nagy volt a kockázat.

Röviddel később kiderült, hogy a jól időzített kerékcserének mekkora volt a jelentősége, hiszen ha a fenti kvartett közepébe - vagy mögé - érkezik meg a bokszból, Vettel jó eséllyel belekeveredik a vakmerő Pérez által okozott tömegbalesetbe, amelyben Webber és Grosjean ki is esett. Ehelyett 24,4 másodperces hátránya a Safety Car jóvoltából újra elfogyott - ezúttal tényleg.

Az újraindításnál, a 42. kör végén 2,1 másodperccel Räikkönen mögött szelte át a célvonalat, és most megint az ő autóján voltak a többiekénél 6-8 körrel frissebb, ráadásul lágy gumik. Ám ha még 3 pontot akart nyerni a pozíciójához képest, meg kellett előznie Buttont, ami nem ígérkezett éppen könnyű feladatnak. Bár számíthatott rá, hogy az ellenfele korrekt lesz, és nem követ el semmilyen, forrófejű kezdőkhöz illő ostobaságot sem, a sikerhez mindenképpen kockáztatnia kellett. Megtehette volna, hogy nyugodtan a fenekén marad - elvégre a bokszból rajtolva már ez a 4. hely is felért egy csodával -, de ismét bebizonyította, hogy nem a kényelmes megoldások híve.

Amikor ilyen nagy a tét, ijesztően könnyű hibázni, mert a legegyszerűbb manőver is sokkal kockázatosabbnak tűnik a szokásosnál. A verseny során bármikor elég lett volna egyetlen rossz mozdulat Vetteltől, a legártatlanabb hiba, hogy valamelyik vetélytársával koccanva lenullázza a pontelőnyét, sőt hirtelen hátrányba kerüljön Alonsóhoz képest mindössze két javítási lehetőséggel a szezon vége előtt. Akkor most teljesen másképp festene a tabella. Természetesen ugyanez érvényes Alonsóra is, aki szintén mesterien adagolt agresszióval, végig tökéletesen vezetett.

Vettel bevállalt egy olyan manővert Buttonnal szemben, amely még az ellenfele szerint is "bátor" volt, ráadásul éppen a pálya egy baleseti gócpontján, ahol korábban több versenyzőnek beletört a bicskája a hasonló kísérletekbe. Ugyanott kezdődött Pérez és di Resta katasztrófája is, de Webber szintén abban a sikánban akadt össze Maldonadóval a 23. körben. Vettel Buttonnal alighanem kevesebbet kockáztatott, mint ha a keményfejű venezuelai haladt volna előtte, ez azonban semmit nem von le az akciója értékéből.

Vettel egy bátor manőverrel vetődött Button mellé a 11-es kanyarban. Ragaszkodhatott volna a biztos 4. helyhez, de inkább kockáztatott a plusz 3 pontért. Tudja, hogy a döntőben még jól jöhet

"A Mercedes motoros autókat elég nehéz megelőzni" - mutatott rá. "Nagyon élveztem vele a harcot, indítottam ellene néhány támadást, aztán végre sikerrel jártam. Ő közben rendkívül sportszerűen védekezett. Egy ilyen manővert nem lehet bárki ellen végrehajtani." Button köntörfalazás nélkül elismerte, hogy nem számított a "szokatlan" megmozdulásra, és nem hitte azt sem, hogy Vettel a világbajnoki címért harcolva ilyen veszélyeket vállal.

Aki a Ricciardo mögötti elbambulástól eltekintve végig nagyon észnél volt, és kihozta az abszolút maximumot a menet közben kínálkozó lehetőségekből. Ennél többet senkitől nem lehet elvárni. Hogy szerencséje volt a Safety Car-fázisokkal? A másodikkal kétségkívül, ez azonban ugyancsak nem az ő hibája. Manapság nagyon ritkán fordul elő, vagy inkább soha, hogy valaki normális körülmények között, teljesen önerőből fel tudjon kapaszkodni a dobogóra az utolsó rajthelyek egyikéről, mert ehhez egyszerűen nem elég nagy az autók között a különbség.

Amikor szombat este kiderült a büntetés, a Red Bull a borzasztóan nehéz szituációra helyes döntések sorozatával reagált. Beletörődhettek volna, hogy az utolsó rajtkockából startoltatják el Vettelt, akkor azonban nem módosíthattak volna az autója beállításain, márpedig ez kockázatosnak tűnt az általános stratégia miatt, melyet hagyományosan követnek. A módszerük alapvetően abból áll, hogy az autójukat szinte teljes egészében az időmérőhöz optimalizálják: a nagy kanyartempóhoz nagy leszorítóerőt, a jó kigyorsításokhoz rövid váltóáttételeket választanak. Ez remélhetőleg hozzásegíti őket a pole-hoz, vagy legalábbis az első rajtkockák egyikéhez, így a versenyen gyorsan az élre állhatnak, az első két körben lerázhatják az üldözőiket a DRS hatótávolságán kívülre, és csá, onnantól kezdve nyert ügyük van.

Ez tudatos taktika, amely az autójuk konkrét erősségeire épül. A Ferrari hiába próbálkozna ugyanezzel, erőből akkor sem tudná megszerezni a pole-t; nekik a versenyre érdemes kihegyezniük a beállításokat. A Red Bullnak viszont már csak a Renault motor tulajdonságaiból adódóan is ugyanilyen felesleges lenne a nagy végsebességre tenni a lapjait. Vettel már számtalanszor győzelemre váltotta a módszerüket (meg is kapta érte, hogy csak az élről tud nyerni), ám megvannak a nyilvánvaló veszélyei is, mert rögtön visszafelé sül el, ha az első kör végén a csapat autói mégsem az élen állnak.

A gond az, hogy a Red Bull kedvenc beállításaival az egyenesben elért tempó értelemszerűen túl kicsi az előzéshez. Jól látszott ez Abu-Dzabiban is: az időmérőn Vettel és Webber 311,4 illetve 311,2 km/h-val a legutolsó két helyet foglalta el a végsebességek listáján, miközben a két Williams 324 km/h fölé gyorsult, de még a Ferrarik is 320 körüli sebességet értek el. Ilyen feltételek mellett félő volt, hogy Vettel hiába gyors a pálya kanyargós részein, még a DRS-zónákban sem lesz képes támadni az ellenfeleit, ha hátulról kell indulnia. A Red Bullnál ezért döntöttek úgy, hogy átállítják az autóját, ami azonban a parc fermé-szabályok megszegésének minősült, tehát automatikusan azzal járt, hogy a rajtrács végéről még hátrébb, a bokszkijárathoz száműzték Vettelt. Ez az áldozat mégis megérte, hiszen egy szokványos startnál valószínűleg úgyis csak azt a néhány, nála sokkal lassabb sereghajtót tudta volna azonnal faképnél hagyni, akit a bokszból nekieredve is könnyen utolérhet és megelőzhet majd. Cserébe az autója alkalmas lesz a komoly ellenfelek támadására is.

Ahogy már láttuk, a Red Bull számítása bevált. Vettel a versenyen elért végsebességek listáján 321,0 km/h-val feljött a 23-adikról a 4. helyre, közvetlenül a Ferrarik elé, és - ami később fontosnak bizonyult - 7 km/h-t verve Button McLarenjére. Ráadásul ilyen beállításokkal is megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Webber viszont, akinek szombat óta nem változtattak az autóján, a DRS-t szélárnyékban használva is csak 311,9 km/h-ra tudott gyorsulni a futam alatt. A Jordan korábbi technikai igazgatója, a jelenleg a BBC szakértőjeként dolgozó Gary Anderson úgy véli, mindez hosszabb távon is új pályára állíthatja a Red Bullt, annak átgondolására késztetve őket, hogy érdemes-e mindig kizárólag az időmérőre helyezniük a hangsúlyt az autójuk behangolása során.

Vettel szemszögéből nézve ugyanakkor rejtett nehézség volt, hogy lényegében ismeretlen, az addigitól teljesen eltérően viselkedő autóval kellett nekivágnia a versenynek. Mivel nagyobb sebességet ért el az egyenesekben - és nem csupán ezért, hanem a gyengébb leszorítóerő miatt is -, korábban kellett fékeznie, ráadásul ugyanebből az okból a megszokottnál alacsonyabb tempóra volt kénytelen lassítani, hogy a kanyarokba a szombatinál kisebb lendületet vigyen. Mindehhez éles körülmények között, hideg gumikon kellett hozzászoknia, ami egy profi számára nem megoldhatatlan, de azért szép feladat. Ez is hozzájárulhatott Vettel szárnyának első sérüléséhez, amely akkor keletkezett, amikor a 3. körben kicsit összekoccant Sennával, miközben megelőzte a Williamst. Semmi nem billentette ki tartósan a lelki egyensúlyából; még a tábla eltrafálása után is csak hirtelen felindulásból ordított bele a rádióba. Mire eljött az újraindítás, tökéletesen lehiggadt. Ellenpólusnak ott volt Webber, aki a pszichésen széteső versenyző valamennyi tünetét produkálta, hogy okulhassunk belőle. Vetteltől ilyet nem láthatunk.

Abszurd azzal vádolni, hogy csak a sors kegyéből lett harmadik Abu-Dzabiban, hiszen eleve súlyos balszerencsével, önhibáján kívül került a mezőny végére. Annyiban persze valóban jól jött ki neki a lépés, hogy - ha a márkatársait nem soroljuk az ellenfelei közé - tizennégy éles előzést hajtott végre a pályán, de az áldozatai között csak két élversenyző, Grosjean és Button szerepelt. A többieket a bokszban hagyta le, vagy maguktól kerültek mögé. Vettelnek összességében mégsem mázlija, hanem éppenséggel pechje volt a hétvégén, ha abból indulunk ki, hogy a rejtélyes benzinmizéria nélkül szinte biztosan Alonso előtt végzett volna, tovább növelve a pontelőnyét. A Safety Carok sem adtak vissza neki mindent, amitől a benzinügy megfosztotta.

Mindettől függetlenül tudomásul kell vennie, hogy valószínűleg csak azzal tudja majd befogni a kritikusai száját, ha egy másik csapatnál is sikereket arat, és ott látványosan meg is szenved értük. Vagy azzal sem. Elvégre a közvélemény Schumacherről is pillanatok alatt elfelejtette, hogy öt éven át küszködött a Ferrarinál, mielőtt világbajnok lett velük. Onnantól mindenki csak a sikersorozatát látta, és szelepsapkányit sem törődött az előzményekkel. A tapasztalatok szerint úgyis mindig, minden versenyző esetében lesz egy kórus, amely a motorhangot túlharsogva folyamatosan azt bömböli, hogy "igen, de..."

Alonsónak a hétvégén elejtett egyik megjegyzése különösen tanulságos volt. "Számomra talán ez és a tavalyi szezon volt a legjobb" - mondta. "Most először fordul elő, hogy mindenki elismeri a teljesítményemet, pedig ez még akkor sem volt így, amikor világbajnok lettem."

Egyrészt érdekes, hogy Alonsót ennyire érdekli mások véleménye. Másrészt úgy tűnik, minden versenyzőnek van egy olyan korszaka, mint most Vettelnek, amikor azt hiszik róla, hogy csak az autója miatt gyors. Pedig attól, hogy valaki a legjobb autóban ül, még nem feltétlenül csak ezért nyer.

És vajon tényleg akkora ciki, ha valaki csak egyetlen csapattal lesz világbajnok? Többek között Ayrton Senna is a McLarennel szerezte mindhárom vb-címét. A 41 győzelméből 29-et pole pozícióból aratott, mindössze egyet a második rajtsoron túlról, és egyet sem az 5. helynél hátrébbról, ezt mégis a fergeteges egy mért körös tempójának tulajdonítja a könnyes szemű utókor, míg Vettel hasonló statisztikájában (ő 26-szor nyert, 19-szer a pole-ból) sokan a küzdőszellem és/vagy az előzési képesség krónikus hiányát látják. Nesze neked, kettős mérce.

Ha már itt tartunk, eddig csupán kilenc versenyző volt a Forma-1 történetében, aki több istálló színeiben is el tudta hódítani a vb-címet: Jack Brabham, Graham Hill, Jackie Stewart, Emerson Fittipaldi, Niki Lauda, Nelson Piquet, Alain Prost és Michael Schumacher két, míg Juan-Manuel Fangio négy különböző csapattal nyert világbajnokságot. Vettel még mindannyiukhoz képest túl fiatal, semhogy szégyenében világgá menjen.