Vágólapra másolva!
A brazil versenyző péntek délután esett-kelt Indiában, de mint utóbb kiderült, nem a saját hibájából. Alonso számára ígéretesen alakult az első edzésnap.

Nem hivatalosan már azután Felipe Massáról nevezték el az indiai pálya 10/11-es kanyarkombinációjának rázóköveit, hogy a tavaly megpördült rajtuk, és az idei hétvége hasonló szellemben kezdődött számára: a péntek délutáni szabadedzés alatt több piruettet is bemutatott ugyanazon a helyen.

Massa - aki az utóbbi hetekben látványosan összeszedte magát - már a rádión a kezelhetetlen balanszra panaszkodott, és utóbb kiderült, hogy tényleg nem a saját hibájából csúszott ki. "Az egyik beállítás hibás volt az autóján, amitől felborult a balansz, ezért nem tudta kihozni a maximumot a lágy szett gumijából" - erősítette meg a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry. "Ettől forgott meg, és emiatt sérült meg az egyik gumija is, ami lényegében véget vetett az edzésének."

Massa délelőtt még a 7. helyen végzett, délután viszont csak a 15-ödiken zárt. "A hosszú etapokon nem tudtuk elvégezni azt a munkát, ami az egyik legfőbb célunk volt. Így az utolsó félórában a bokszkiállások gyakorlására összpontosítottunk, mert a gumik állapota miatt egyedül ez volt lehetséges" - mondta.

A világbajnoki címért még harcban álló Fernando Alonsónak csapattársával ellentétben sima napja volt, és mindkét edzésen 3. lett, bár délután tetemes, 0,599 másodperces hátrányt kellett elkönyvelnie legfőbb vetélytársához, Sebastian Vettelhez képest.

Forrás: Ferrari

"A körülmények körről körre gyorsan változtak, ez még a szokásosnál is jobban megnehezítette az erőviszonyok felmérését" - ismerte el a spanyol, aki megjegyezte, hogy élvezte a vezetést a Buddh International Circuit-en, különösen a 3-as kanyarnál kezdődő szakaszon.

"Most alaposan át kell tanulmányoznunk az adatokat, hogy a hétvége további részére helyes döntéséket hozzunk. A gumik teljesítményéről nincs mit mondanunk: a ma látottak alapján bízhatunk benne, hogy egy problémával kevesebbel kell számolnunk."