Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt néhány hónapban a hibásan működő szélcsatorna miatt nem váltak be a Ferrari fejlesztései, az olaszok főtervezője úgy érzi, sikerült felülkerekedniük a problémán. Támadó hozzáállással vágnak neki az utolsó négy futamnak.

Fernando Alonso a Koreai Nagydíj után elveszítette első helyét a világbajnokságban, miután a Red Bull alaposan lehagyta a Ferrarit a fejlesztési versenyben, Sebastian Vettel pedig sorozatban három futamon diadalmaskodva a bajnoki cím legfőbb esélyesévé lépett elő. Az olaszok csapatfőnöke, Stefano Domenicali néhány héttel ezelőtt elárulta: a Ferrarit a 2011-es szezonhoz hasonlóan idén is a szélcsatorna tréfálta meg. A lassan elavulttá váló létesítményben kapott eredmények félrevezették a mérnököket, ezért fordulhatott elő, hogy az utóbbi néhány futamon bevetett fejlesztések nem hozták meg a várt javulást.

"Az elmúlt néhány versenyen kipróbált újításaink kellemetlen meglepetéseket okoztak, ezért mindenképpen ki akartuk javítani a hibát. Meg kellett találnunk a probléma okát" - nyilatkozta a főtervező, Nikolas Tombazis a csapat honlapjának, majd hozzátette: az India Nagydíj előtt végzett kemény munka kifizetődött, hiszen különböző, a szélcsatornán kívül végzett aerodinamikai tesztek segítségével megtalálták a probléma okát.

"Mielőtt elutaztunk volna Indiába, végrehajtottunk egy aerodinamikai tesztet. A fejlesztések működését ellenőriztük, hogy végre valóban megérthessük, hol hibáztunk" - mondta. "Nagyon érdekes válaszokat kaptunk a kérdéseinkre, és azt hiszem, ezek segítségével felülkerekedhetünk a problémáinkon. Az a célunk, hogy az Indiai Nagydíjon behozzuk a lemaradásunkat."

Forrás: AFP

A Ferrari nem csak Indiába visz jelentős fejlesztéseket, a hátralévő négy futam mindegyikén láthatunk majd új alkatrészeket az F2012-n. "Mivel továbbra is harcban állunk a világbajnoki címért, folyamatosan fejlesztenünk kell az autónkat"- jelentette ki Tombazis. "Mivel jelenleg nem mi vagyunk előnyösebb helyzetben - sem a teljesítményt, sem a pontversenyt figyelembe véve -, nem a védekezés a célunk."

"Támadnunk kell, és az utolsó négy versenyen az autónk teljesítményén is agresszív fejlesztésekkel kell javítanunk. Az összes futamon újításokat kell bevetnünk, így behozhatjuk a lemaradásunkat, ami futamgyőzelmeket, és remélhetőleg világbajnoki címeket eredményezhet."

Az egyéni bajnokságban jelenleg 6 pont Alonso hátránya Vettelhez képest, a Ferrari pedig 77 pontos lemaradással követi a Red Bullt a konstruktőrök között.