Vágólapra másolva!
A Ferrari a harmadik és negyedik helynek köszönhetően átvette a második helyet a konstruktőri világbajnokságban, Alonso viszont elvesztette a vezetést az egyéniben a Koreai Nagydíj után. A spanyol szerint csak egy kis előrelépésre van szükségük, hogy legyen esélyük a bajnoki címre.

Fernando Alonso négy pontos előnnyel érkezett Koreába, és hat pontos hátránnyal kell elhagynia az országot a futam után. Ennek ellenére nem volt csalódott, mert állítása szerint csak arra koncentráltak, hogy közvetlenül a Red Bullok mögött végezzenek.

"Szerintem elégedettnek kell lennünk a mai teljesítményünkkel" - nyilatkozta a spanyol. "Harmadik és negyedik helyen végeztünk a Red Bullok mögött, akiket mostanában nehéz megverni. Megelőztük a McLarent a konstruktőri világbajnokságban, pedig erre nem számítottunk két-három nappal ezelőtt. Csak egy kis lépésre van szükségünk ahhoz, hogy olyan versenyképesek legyünk, mint a Red Bull, és akkor négy szép versenyünk lehet a szezon végén."

Alonso tagadta, hogy frusztráló lenne egy gyorsabb autó ellen küzdeni a világbajnoki címért. "Ebben semmi új nincs. Karrierem utóbbi öt évében mindig ez volt. Hozzá vagyok szokva a helyzethez. Az utolsó négy versenyen hét ponttal többet kell szereznem Sebastian (Vettelnél). Kemény lesz, de hiszek benne, hogy meg tudjuk csinálni."

"Igaz, hogy a Red Bull volt a leggyorsabb egész hétvégén, de a mi célunk csak annyi volt, hogy szorosan kövessük őket, és ez sikerült is" - tette hozzá. "Itt sokkal közelebb voltunk az elejéhez, mint Szingapúrban, és közelebb, mint Japánban, továbbra is ezt az irányt kell tartanunk. Hogy Vettel sorozatban háromszor győzött? Neki és a Red Bullnak három tökéletes hétvégéje volt, gratulálok nekik ezért, de amikor minden ennyire flottul megy, akkor ott előbb-utóbb valaminek történnie kell. Még mindig harcban állunk a világbajnoki címért egy olyan autóval, ami soha nem volt a leggyorsabb."

Forrás: AFP

Alonso csapatársa, Felipe Massa Japán után ismét erős versenyt futott, a hatodik helyről indulva negyedikként ért célba, szorosan csapattársa mögött. "Sikerült remek tempóban mennem a rajttól a célig" - nyilatkozta. "Minden simán ment. Majdnem sikerült 100 százalékot kipréselnem az autóból, nagyon elégedett vagyok emiatt. Fontos volt megelőzni Kimit (Räikkönent) és Hamiltont, mert utána már a saját tempómat tudtam futni."

Volt olyan szakasza a versenynek, amikor csak kevés választotta el Massát attól, hogy DRS-távolságon belülre kerüljön Alonsóhoz képest. A spanyol azt állítja, csak kímélte a gumikat, ezért érte utol őt a csapattársa, Massa azonban arra célzott, hogy gyorsabb is tudott volna lenni nála. "A vége felé megközelítettem Fernandót, de soha nem merült fel, hogy támadjam, mert tudom, mennyire fontos számára minden pont a világbajnokságban. Az egész csapat a legvégsőkig elmegy Fernando támogatásában, és ebből én is kiveszem a részem."

Külön cikkben foglalkoztunk azzal, hogy Massa a javuló formájának köszönhetően szinte biztosan maradhat Alonso csapattársa jövőre is. "A szezon második felében valószínűleg megértettem, hogy miként lehet a legjobban vezetni ezt az autót ezekkel a gumikkal: most már élvezem, remek érzés, hogy az autóban ülve mindent ki tudok hozni magamból" - lelkendezett. "Talán volt rajtam némi nyomás a jövőm miatt, ami szintén szerepet játszott ebben, de egy bizonyos ponton azt mondtam magamnak, hogy nem szabad túl sokat gondolkodni ezen. Valószínűleg ez a hozzáállás segített."