Vágólapra másolva!
A McLaren versenyzője szerint a 80 méterrel meghosszabbított DRS-zóna megsokszorozza majd az előzések számát a jeongami pályán.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) idén úgy döntött, meghosszabbítja a koreai pálya célegyenesében, a 2-es és a 3-as kanyar között található DRS-zónát, hogy könnyebb legyen előzni. Button szerint ez jelentős különbséget jelent majd. "Valószínűleg segíteni fog" - nyilatkozta Koreában. "Tavaly nagyon nehéz volt, de idén remélhetőleg lehet majd előzni az állítható hátsó szárnnyal. Nem lesz egy izgalmas manőver, de legalább látunk majd pár helycserét."

Button szerint eddig - bár a pálya vonalvezetése azt sugallná - nem volt könnyű Koreában előzni. "Ez egy igazán szokatlan pálya. Vannak hosszú egyenesek, amikről azt hinné az ember, hogy ott könnyű előzni, de ez nem igaz. Nagyon nehéz."

"Ha az ember előtt haladó versenyző blokkol a kettes kanyar bejáratánál, nem lehet előzni, mert a külső íven könnyű kisodródni. A belső íven pedig a kijáratnál akadályoznak. Aztán a 3-as kanyarhoz érve ismét külső ívre kerül az ember, ahol megint le lehet csúszni a pályáról. És a következő körben kezdődik minden elölről."

Tavaly csak 29 előzés történt a Koreai Nagydíjon, ami a szezonátlag alig fele.

Forrás: FIA