Vágólapra másolva!
Martin Whitmarsh szerint Fernando Alonso első helyét a Red Bullon kívül a McLaren is veszélyezteti. Luca di Montezemolo úgy véli, a négy pontra csökkent előny ellenére még mindig a Ferrari kezében van a bajnoki cím sorsa.

Fernando Alonso világbajnoki esélyei jelentősen romlottak, miután a Japán Nagydíj már a rajtnál véget ért számára, legfőbb riválisa, Sebastian Vettel pedig sima győzelmet aratott. A spanyol előnye így mindössze négy pont, ami a Red Bull kirobbanó formáját látva komoly aggodalomra adhat okot a Ferrarinál. A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint a bajnokságot a júniusi Európai Nagydíj óta vezető Alonso most került igazán nyomás alá.

"Azt hiszem, Fernando mindenkinél bánatosabban tér haza erről a versenyről" - nyilatkozta Whitmarsh. "Most már valóban nagy rajta a nyomás, elsősorban Sebastian részéről, de mi is csökkentettük a hátrányunkat, és még öt verseny hátra van." Whitmarsh bízik benne, hogy a kevésbé jól sikerült szuzukai hétvége ellenére a McLaren is harcban marad a bajnoki címért, bár Lewis Hamilton hátránya 42 pont, Jenson Buttonnak pedig már legfeljebb matematikai esélye van. Hamiltonnak a Japán Nagydíjon a beállításokkal gyűlt meg a baja, így csak az 5. helyen ért célba, csapattársa pedig váltócsere miatt nem tudott dobogóra állni.

"Ezen a hétvégén nem sikerült a legjobb formánkat nyújtanunk. Egy ilyen helyzetben az a teendőnk, hogy alaposan átvizsgáljuk az autót, és a lehető legjobban felkészítsük a koreai futamra. Mindkét versenyzőnk képes arra, hogy futamgyőzelmeket arasson, és ezt még öt alkalommal bizonyíthatják" - jelentette ki Whitmarsh.

Forrás: AFP

Bár a Red Bull és a McLaren tempójától rendszerint elmaradó Ferrari egyre nehezebb helyzetbe kerül, az istálló elnöke, Luca di Montezemolo egyelőre nem aggódik. Szerinte csak a csapat munkáján múlik, hogy meg tudják-e tartani az előnyüket. "Ilyen időszakokban szeretném azt a Ferrarit látni, amit ismerek. Egy olyan csapatot, amely képes megtartani a koncentrációját és a hidegvérét" - nyilatkozta a Ferrari honlapjának.

"Óriási erőfeszítést várok el a mérnökeinktől, hiszen már korábban is megmutatták, hogy képesek erre" - tette hozzá. "Tökéletesen tisztában vagyunk vele, hogy a bajnokság sorsa még mindig a mi kezünkben van."

Alonsónak Szuzukában idei második kiesését kellett elkönyvelnie, a Belga Nagydíjhoz hasonlóan ezúttal is a rajtnál került bajba. Bár Spában ártatlan áldozata volt a Romain Grosjean által okozott balesetnek, ezúttal a legtöbben őt hibáztatják az incidensért, aminek következtében összeakadt Kimi Räikkönennel, és defektet kapott. Montezemolo azonban védelmébe vette a spanyolt, aki szerinte eddig csak "mások hibái miatt" vesztett pontot.

"Nem szabad elfelejtünk, hogy a két ütközés nélkül Fernandónak még óvatos becsléssel is legalább harminccal több pontja lenne" - mondta. "Hamarosan beszélek vele telefonon, hogy még nagyobb motivációval vághasson neki a hátralévő öt versenynek. Összeszorított fogakkal kell dolgoznia, ahogyan az egész csapatnak is."