Vágólapra másolva!
Belgiumi kiesésével megcsappant az előnye a tabellán, de úgy véli, akkor sem kerülne nagy bajba, ha a hétvégén is nullázna. Úgy véli, másoknak jobban kell aggódnia emiatt.

Fernando Alonso több mint egy év után esett ki a versenyből Belgiumban, ahol a rajtnál belekeveredett a Romain Grosjean által gerjesztett balesetbe. Ezzel 40-ről 24-re csökkent az előnye a bajnoki tabella élén, de úgy gondolja, egyelőre nem kell azon agyalnia, mi lesz akkor, ha ismét nem ér célba.

"A saját feladatunkra kell koncentrálnunk, és eddig igazán jó teljesítményt nyújtottunk. A pontszerzések és a célba érések tekintetében kicsit jobbak voltunk a vetélytársainknál" - idézte a Ferrari pilótáját az Autosport. "Az előző hétvégén láthattuk, milyen gyorsan fordulhat az állás. Két-három verseny alatt el lehet veszíteni az előnyt. De jelenleg mi vagyunk az egyetlenek, akik ezt megtehetik."

Forrás: Ferrari

"Nem értünk célba Belgiumban, és ha itt sem fogunk, még akkor is harcban maradunk a bajnoki címért. Ha viszont valamelyik ellenfelünk nem ér célba egy vagy két versenyen, búcsút mondhat neki. Szóval ez előny számunkra."

Már csak három olyan versenyző van, aki idén mindegyik futamon célba ért: Mark Webber, Kimi Räikkönen és Nico Rosberg.