Vágólapra másolva!
A csapatnál elégedettek az Olasz Nagydíj első edzésnapján mutatott tempójukkal, de Fernando Alonso mindenképpenen nagyobb végsebességet akar. A műszaki hibák okát még nem tudják.

A Ferrari jó formában kezdte hazai nagydíjhétvégéjét Monzában, Fernando Alonso és Felipe Massa egyaránt a legjobb öt között zárta a szabadedzést. Alonso napja azonban nem volt felhőtlen, mert előbb az első tréning végén elromlott a motorja - amely feltehetően már az élettartama vége felé járt -, majd délután a váltójával és a balelső fékjével is gondok akadtak, ezért lerövidült a felkészülése.

"Az biztos, hogy a szerelők ma nem unatkoztak! Különböző műszaki hibák sújtották Fernando autóját, ami azt jelentette, hogy nem tudta teljesíteni a kitűzött programot. Szokatlan, hogy három problémánk legyen három különböző területen - a motorral, a fékkel és a váltóval - ugyanazon a napon. Alaposan utánajárunk a történteknek, hogy biztosítsuk, ilyesmi ne forduljon elő újra" - nyilatkozta a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry.

Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari

Így Massára hárult a feladat, hogy elvégezze az adatgyűjtési munka zömét, ezért mindenki másnál több, 70 kört tett meg a kétszer másfél óra során. "Elégedett vagyok a köridőimmel is, mivel mindkét tréningen tartottam az iramot a leggyorsabb autókkal. Próbálunk tovább javítani a beállításokon holnapra, önbizalommal várom a hétvége következő részét" - közölte a brazil.

Alonso pozitívumként fogta föl, hogy az időmérő és a futam helyett az edzéseken jelentkeztek a problémák. "Ma szinte minden megtörtént, ami megtörténhetett" - mondta. "De az összes elromlott elem kicserélhető, és Felipének hála minden szükséges információ a rendelkezésünkre áll az időmérőre és a versenyre."

Az F2012-es modell teljesítményéről elégedetten beszélt, csak azt emelte ki, hogy a Belga Nagydíjjal ellentétben ezúttal nem erős az autójuk az egyenesekben. "Spához viszonyítva erősebb a tempónk. Talán kicsit nagyobb a leszorítóerőnk, s így időt nyerünk a két Lesmóban és a második sikánnál, bár emiatt veszítünk az első szektorban és a két hosszú egyenesben. Este kielemezzük a részleteket, és holnap igyekszünk javítani a csúcssebességünkön, ami ma talán a gyenge pontunk volt" - mondta.

Alonso tavaly harmadik lett az Olasz Nagydíjon, egy évvel előtte pedig meg is nyerte azt a Ferrarival.