Vágólapra másolva!
Bár a Belga Nagydíj után 16 ponttal csökkent Fernando Alonso előnye a világbajnokságban, Stefano Domenicali szerint csak a Ferrarin múlik, hogy sikerül-e az élen maradniuk.

Fernando Alonso viszonylag kényelmesnek mondható, 40 pontos előnnyel várta a Belga Nagydíjat, de nem győzte hangsúlyozni, milyen hamar utolérhetik őt a gyorsabb autóval rendelkező ellenfelei. A versenyen végül esélyt sem kapott arra, hogy tovább növelje pontjainak számát, miután belekeveredett a rajtbalesetbe, és azonnal kiesett. A spái futamon másodikként célba érő Sebastian Vettel már csak 24 ponttal marad el tőle, de közvetlen ellenfelei közül Kimi Räikkönen és Mark Webber hátránya is csökkent.

Ennek ellenére Stefano Domenicali egyelőre nem aggódik, szerinte továbbra is a Ferrari munkáján múlik, hogyan alakul a bajnokság. "Úgy jöttünk el Belgiumból, hogy tudtuk: a bajnoki cím sorsa még mindig a kezünkben van" - nyilatkozta a csapatfőnök a Ferrari honlapján. "A Maranellóban dolgozó embereink kezében van, akiknek gyorsabbá kell tenniük az autónkat, hiszen még mindig nem tartunk ott, ahol kellene."

"Továbbra is nagyon nyitott a bajnokság, de Fernando még mindig a tabella élén áll, erre alapozhatjuk a folytatást" - jelentette ki Domenicali az istálló hazai versenye, az Olasz Nagydíj előtt. Bár a Ferrari számára a monzai futam mindig kivételes jelentőséggel bír, Domenicali nem szeretne túl nagy nyomást helyezni a csapatára. "Mindig különleges hangulat uralkodik a hazai versenyünkön, de igazából itt is csak annyi pontot szerezhetünk, mint a többi 19 futamon, amelyeket a világ különböző pontjain rendeznek."

A csapatfőnök arról is beszélt, milyen kihívások fogadják a mérnököket Monzában, a versenynaptár leggyorsabb pályáján. "Az összes többi csapathoz hasonlóan mi is egyedi beállításokat fogunk használni, hiszen ezen a pályán nagyon alacsony leszorítóerőre van szükség. Tisztában vagyunk vele, hogy néhány ellenfelünk nagyon erős a hasonló pályákon."