Vágólapra másolva!
A Belga Nagydíjon történt rajtbaleset után ismét előtérbe került a nyitott Forma-1-es autók legnagyobb biztonsági hiányossága. Paddy Lowe szerint most már elkerülhetetlen, hogy bukócsövekkel védjék a versenyzők sisakját.

Bár Fernando Alonso hosszú idő után először nem tudott pontot szerezni egy versenyen, rendkívül szerencsésnek tartotta magát a Belga Nagydíj után. Az első kanyarban történt balesetben ugyanis könnyen megsérülhetett volna, amikor Romain Grosjean autója a levegőbe emelkedett, majd a Ferrarin landolt, pár centivel elkerülve a spanyol sisakját.

Mivel a versenyzők sisakját semmi sem védi a pilótafülkébe csapódó tárgyaktól, a vasárnapihoz hasonló balesetek súlyos következményekkel járhatnak: egy 2009-es Forma-2-es versenyen Henry Surtees életét vesztette, miután fejen találta egy elszabadult kerék, egy héttel később pedig Felipe Massa szenvedett koponyatörést a Hungaroringen, amikor egy másik autóból kirepülő rugó csapódott a sisakjának. A McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint a spái rajtbaleset ismét emlékezette az illetékeset arra, hogy minél előbb megoldást kell találni a problémára.

"Úgy gondolom, elkerülhetetlen, hogy valamit tegyünk - ez egy nagy biztonsági hiányosság" - idézi az Autosport Lowe-t. "Újra és újra hasonló baleseteket látunk, és mindig arra gondolunk: "ez szerencsés helyzet volt". De egyszer eljön az a nap, amikor nem lesz szerencsénk. Mindazonáltal azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez egy nyitott autós széria, amit tiszteletben kell tartanunk - de muszáj, hogy legyen valamilyen kivitelezhető megoldás a problémára."

Forrás: AFP

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) évek óta dolgozik azon, hogy biztonságosabbá tegye a pilótafülkéket. Először a teljesen zárt, plexiüveggel fedett pilótafülkék kerültek szóba, ezt az ötletet azonban elvetették, és az elmúlt egy évben egy bukókeretet teszteltek. Az FIA munkáját segítő Lowe szerint akár már két év múlva bevezetésre kerülhetnek a pilótafülke elejére szerelt bukócsövek, melyeket többek között úgy tesztelnek, hogy különböző irányokból kerekeket lőnek ki rá nagy sebességgel.

"Azt hiszem, az a terv, hogy 2014-re végezzünk a projekttel" - mondta. "Jelenleg azon dolgozunk, hogyan oldhatjuk meg, hogy a versenyzők rendesen kilássanak a pilótafülkéből" - magyarázta Lowe, aki szerint ez a probléma is kiküszöbölhető. "A pilóták ideális esetben azt szeretnék, ha semmi nem kerülne a látórerükbe. De ha belegondolunk, sok utcai autóban, vagy a régi VW kisbuszokban is van a szélvédő közepén egy pillér, mégis hozzászoktunk. Úgy gondoljuk, ha nem túl nagyok a csövek, nem jelentenek problémát."

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint azonban egy ilyen komoly módosítást alaposan meg kell fontolni, hiszen új veszélyeket rejthet. "Szerencsések voltunk, hogy semmi nem történt Fernando fejével" - nyilatkozta. "A szövetséggel együtt azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb védelmet. A jelenleg tesztelt megoldással kapcsolatban is felmerülnek problémák, hiszen gyorsan mozdíthatónak kell lennie tűz, vagy egyéb baj esetén. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk a hasonló eszközökkel."