Vágólapra másolva!
A spái időmérőn a hatodik helyet megszerző spanyol szerint gyorsabb autóra van szükségük a világbajnoki győzelemhez. A szombati eredményt a futamon is aláírná. 

Fernando Alonso a Belga Nagydíj időmérő edzése után elmondta, egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy csak a hatodik rajthelyet szerezte meg, hiszen az idei évet tekintve ez átlagos eredménynek számít. Közvetlen ellenfeleihez képest még így is jól járt, hiszen a két Red Bull és Lewis Hamilton is mögüle kezdi meg a versenyt, Alonso ráadásul Pastor Maldonado büntetése miatt előreléphet egy helyet a rajtrácson. A vasárnapi futamon nem a győzelemért hajt, arra törekszik, hogy előnye ne csökkenjen jelentősen a pontversenyben.

"A vasárnapi tempónk általában jobb, mint a szombati, ezért viszonylag magabiztosan várhatjuk a versenyt" - nyilatkozta az edzés után. "Őszintén szólva már most aláírnám ezt az eredményt a holnapi futamra. A dobogót célozzuk meg, de úgy gondolom, a győzelemre nem vagyunk képesek."

Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari

Fernando Alonso

Bár a Spában bevetett újításoknak köszönhetően javult a Ferrari végsebessége, Alonso szerint további fejlesztésekre van szükségük, ha a bajnoki tabella élén szeretnének maradni. A kétszeres világbajnok hangsúlyozta, hogy 40 pontos előnye többek között az ellenfelek hibáinak köszönhető, gyorsaság szempontjából azonban elmaradnak a többi élcsapattól.

"(Mark) Webber autójában váltót cseréltek, Hamilton pedig nem hozta ki a legtöbbet az autójából" - utalt arra, hogy Belgiumban még hátrébb is végezhetett volna az időmérőn. "Ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot, gyorsabbnak kell lennünk, javítanunk kell az autónk teljesítményén."

Forrás: Ferrari
Forrás: Ferrari

Felipe Massa

Bár Alonso hátránya majdnem 8 tized volt Jenson Buttonhoz képest, még így is sokkal jobban járt, mint csapattársa, Felipe Massa ugyanis csak a 14. rajthelyet tudta megszerezni. A brazil elmondta, nem találták meg a megfelelő beállításokat a hétvége egyetlen száraz pályán futott szabadedzésén. "Már délelőtt is küszködtem a második szektorban, ezért az időmérő előtt változtattunk az autó beállításain, de ez sajnos nem sokat javított a helyzeten" - magyarázta. "Éreztem, ahogy az autóm a leszorítóerő hiánya miatt csúszkál a kanyarokban. Úgy tűnt, a pálya bizonyos részein Fernandónak is problémái voltak, de nyilvánvalóan nem került akkora hátrányba, mint én."