Vágólapra másolva!
A spanyol tartja a kapcsolatot a másfél éve balesetet szenvedett barátjával, azt azonban ő sem tudja megmondani, mennyi esély van Robert Kubica visszatérésére.

Robert Kubica 2011 februárjában, egy raliversenyen szenvedett balesetet, amikor a pálya szélén lévő szalagkorlát egy darabja átfúrta az autóját. A lengyel rendkívül súlyos sérüléseket szerzett a jobb kezén, a lábán és a könyökén. A baleset óta eltelt másfél év alatt még nem sikerült teljesen felépülnie, s mivel a sajtó előtt egyszer sem mutatkozott, sokan úgy vélik, már le is mondott arról, hogy valaha visszatérhet a Forma-1-be. Bár orvosai időről időre pozitív információval szolgálnak Kubica gyógyulásáról, Fernando Alonso szerint még mindig erősen kérdéses, hogy újra F1-es autóba ülhet.

"Nagyon nehéz megmondani, hogy Robert 100%-osan visszanyeri-e az erőnlétét, és vissza tud-e térni a Forma-1-be" - nyilatkozta az F1 Racingnek a spanyol, aki hosszú évek óta jó barátja Kubicának. "Időnként beszélünk egymással, ezért tudom, mennyire fáj neki, hogy távol kell lennie a versenyektől - hiszen mindig ez jelentette az életét."

Alonso szerint Kubicának nem kellene idő előtt versenyautóba ülnie, hiszen az a lényeg, hogy teljesen felépüljön sérüléseiből. "Fontos, hogy higgadt maradjon. Először arra kell koncentrálnia, hogy minden testrésze kifogástalanul működjön, utána pedig a versenyzésen is gondolkozhat."