Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság vizsgálja, hogy Rheinland-Pfalz tartomány az uniós szabályoknak megfelelően nyújtott-e állami támogatást a csődközelben lévő Nürburgringnek.

Bár múlt héten úgy tűnt, a több százmilliós adósságot felhalmozó Nürburgring állami támogatással megmenekülhet a teljes anyagi csődtől, várhatóan újabb nehézségekkel kell megküzdeniük. A Forma-1-et kétévente vendégül látó pályának 254 millió eurós segélyt hagyott jóvá Rheinland-Pfalz tartomány parlamentje, ami jelentősen növelte annak az esélyét, hogy új szerződést kössenek Bernie Ecclestone-nal, és jövőre megrendezhessék a futamot. Az Európai Bizottság azonban kételkedik benne, hogy a Nürburgring az Európai Unióban érvényes jogszabályok betartása mellett kapta meg a támogatást.

"A Tanácsnak kétségei vannak afelől, hogy a támogatás a piaci feltételeknek megfelelően valósul-e meg, és hogy az érintett cégek a rendszeres állami segélyek nélkül is életképesek lennének-e" - áll az Európai Bizottság által kiadott közleményben. A szervezet ezért most vizsgálatot indít az ügyben, miután a Nürburgring már korábban is vitatható támogatásokat kapott, többek között a korábban felvett kölcsönök kamatainak átütemezésével.

"A kiterjedt, mélyreható vizsgálatok lehetőséget adnak az érdeklődő harmadik feleknek, hogy véleményezzék a szóban forgó intézkedéseket, ez azonban nem befolyásolja a vizsgálat kimenetelét" - olvasható a közleményben, amely évekkel ezelőtti problémákra is kitér. "A Bizottság lehetségesnek tartja, hogy a Nürburgringet irányító cég már 2008-ban is nehéz helyzetbe került, ekkor kapta a korábbi segélyeket. Mivel ennek káros következményei vannak a piaci versenyre, egy anyagi nehézségekkel küzdő cégnek tízévente egyszer lehet olyan támogatást biztosítani, amely megmenti a csődtől."

A Nürburgringet irányító cég főnöke, Jörg Lindner múlt héten úgy nyilatkozott, a segélynek köszönhetően bizakodva várhatják a tárgyalásokat az új F1-es szerződésről. A pálya fejlesztési vezetője, Thomas Schmidt azonban úgy véli, csak akkor lesz elég pénzük a futamra, ha Ecclestone drasztikusan csökkenti, vagy egyszerűen eltörli a rendezési jogdíjat. "Ha Ecclestone elfogad egy olyan ajánlatot, amelyben nem szerepel a tipikus rendezési díj, akkor biztosan meg tudjuk tartani a versenyt" - mondta a DPA hírügynökségnek. "Különben egyszerűen nincs rá pénzünk."

Schmidt ennek ellenére bízik benne, hogy találnak megfelelő megoldást, de hozzátette: a Forma-1-es futam "nem feltétlenül szükséges" a Nürburgring túléléséhez.