Vágólapra másolva!
Fernando Alonso magabiztos rajt-cél győzelmet aratott Németországban, de elismerte, hogy a Red Bullok és a McLarenek gyorsabbak voltak nála. Felipe Massa versenyét az első körben történt ütközés pecsételte meg.

Fernando Alonso pályafutásának 30. győzelmét szerezte meg a Német Nagydíjon. Ha jövő héten a Hungaroringen is nyerne, akkor pont a 31. születésnapján aratná 31. győzelmét, amivel utolérhetné Nigel Mansellt az örökranglistán . A spanyol érthetően elégedett volt a versenyével.

"Nagyon szoros volt a rajttól a célig. Nem a miénk volt a leggyorsabb autó. A McLarenben és a Red Bullban kicsit több volt, de nem annyival, hogy meg tudjanak előzni. A csapat tökéletes stratégiai döntéseket hozott a kerékcserék alatt. Tudtam, hogy koncentrálnom kell, különösen a hatos kanyarban, hogy megvédjem a pozíciómat a KERS segítségével. Aztán a harmadik szaktorban már nem volt hely az előzésre" - nyilatkozta.

"Állandóan csak az foglalt le, hogy annyira próbáljam kímélni a gumikat, amennyire csak lehetséges. Nem volt olyan pillanat, amikor lazíthattam volna, de szerintem így is nyugodtabb voltam, mint a csapat a bokszban és a bokszutca falán, vagy mint a rajongóink a tv-készülékeik előtt" - tette hozzá.

"Nem akarom, hogy bárki úgy jöjjön Magyarországra, hogy jobban fel van készülve, mint én, sem fizikálisan, sem mentálisan, sem pedig úgy, hogy motiváltabb lenne nálam. Mindig megpróbálom megnyerni ezt a versenyt is, ami párhuzamosan folyik a pályán zajló küzdelemmel" - folyatta a kétszeres világbajnok.

Felipe Massa versenyét megpecsételte, hogy az első körben összeütközött Jean-Eric Vergne Toro Rossójával. "Nagyon kemény verseny volt ez nekem, a rajtnál lévő probléma határozta meg az egészet. Jól indultam, aztán egy Toro Rosso hirtelen lelassult előttem, s bár megpróbáltam elkerülni, nekimentem az első szárnyammal. Annyi időt vesztettem a bokszkiállással, hogy a versenyemnek abban a pillanatban gyakorlatilag vége lett . Jól működtek a gumik, hozták azt, amit elvártunk tőlük. Nagyon kár, mert ma megint igazán ütőképes volt az autónk" - nyilatkozta a csalódott brazil.

"Javítanunk kell az időmérőkön, meg kell próbálnunk előrébbről rajtolni, ez a legegyszerűbb módja annak, hogy elkerüljük a rajtnál előforduló problémákat, az olyanokat, ami ma is történt. Szerintem meglesz a tempónk Magyarországon, mivel ez volt a helyzet az utóbbi pár versenyen" - tette hozzá.

Forrás: Ferrari

Pat Fry, a Ferrari technikai igazgatója így nyilatkozott Alonsóról: "Kihozta a maximumot a pole pozíciójából, aztán várt addig, amíg elegendő előnyt kiautózott a kerékcseréje előtt, így sikerült a fő vetélytársak előtt maradnia. Amikor a közepes keverékre váltott, az első pár kör elég nehéz volt: Vettel és Button is fel tudott zárkózni rá, de briliáns módon kezelte a helyzetet, soha nem hagyta magát kitenni egy támadásnak."

"Csalódottak vagyunk Felipe miatt, aki súlyos árat fizetett a rajtnál történt ütközéséért. Megpróbáltuk visszahozni a versenybe azzal, hogy megnéztük, végig tud-e menni egy kiállással, de világos volt, hogy ez nem lehetséges. Kár érte, mert a tempója bőven elegendő lett volna, hogy pontszerző legyen, még úgy is, hogy ennyire hátulról rajtolt" - tette hozzá Fry.