Vágólapra másolva!
Úgy érzi, Barcelonában bebizonyította, hogy tévednek, akik szerint Button finomabban bánik a gumikkal, mint ő.

Lewis Hamilton úgy érzi, a Spanyol Nagydíjon rácáfolt arra a közkeletű véleményre, hogy a vezetési stílusából adódóan nem tud olyan kíméletesen bánni a gumikkal, mint Jenson Button, amikor a mezőnyben egyedüliként teljesítette két kerékcserével a távot.

Hamiltonnak, bár eredetileg fél másodperces előnnyel megkaparintotta a pole pozíciót, büntetése miatt a mezőny legvégéről kellett rajtolnia. Tizenhat pozíciót javítva mégis a 8. helyen végzett, megelőzve csapattársát, aki pedig a 10. helyről indult, de alig jutott előre a versenyen. Az utolsó etapban, amikor az autóján három körrel régebbi gumik voltak, Hamilton gyakran egy teljes másodperccel gyorsabb volt Buttonnál körönként, és keményen támadta Nico Rosberg Mercedesét is.

"Csak én mentem végig két kerékcserével, pedig mindenki azt szokta hajtogatni nekem, hogy milyen agresszív a vezetési stílusom, és a csapattársam sokkal kíméletesebben bánik a gumikkal, mint én" - mondta. "Szerintem a mai verseny jó bizonyíték volt rá, hogy talán tévednek."

Hamilton hozzátette, hogy úgy érzi, ez volt a legjobb eredmény, amit elérhetett. "Büszke vagyok a mai teljesítményemre és a csapatéra is" - jelentette ki. "Nagyszerű munkát végeztek: a bokszkiállásokkal nagyot léptünk előre azok után, hogy az utóbbi időben nehézségeink voltak velük. Szerintem a mai eredmény összességében a legjobb volt, amit elérhettünk."

Forrás: McLaren

"Ezen a napon a kármentés volt a cél. Távlatokban gondolkodva nem igazán panaszkodhatok, mert az idei szezonban elszenvedett nehézségek ellenére is csak nyolc ponttal vagyok lemaradva a világbajnokság éllovasától. A csapat rendkívül keményen igyekezett, és az autónk gyors. Amikor végre minden összejön, szerintem nagyszerű helyzetben leszünk - és erre már biztosan nem kell majd sokáig várnunk."

Buttont még az áthajtásos büntetése miatt a bokszban összesen négyszer járó Sebastian Vettel is simán megelőzte. A 2009-es világbajnok, aki egész hétvégén alulkormányzottsággal küszködött, úgy vélte, a beállításokkal kellene dűlőre jutnia valahogy. "A Forma-1-es erőviszonyok jelenleg nagyon kuszák, ami szokatlan, de úgy tűnik, idén ez lesz a jellemző" - mondta.

"Ami minket illet, én a délutánom nagy részét forgalomban töltöttem, és a verseny jó részében egy Sauber üldözött közvetlen közelről. Ma összességében nem voltunk elég gyorsak - ezt azonban nekem kell megoldanom valahogy. Olyan beállításokat kell találnom, amelyek jobban illenek hozzám, mert pillanatnyilag nagyon gyengének érzem a tapadást."

A McLarent irányító Martin Whitmarsh szerint ez volt Hamilton egyik legjobb versenye. "A teljesítménye a mesés lelkesedést ötvözte a dicséretes óvatossággal - sőt odáig mennék, hogy a csalódás ellenére, amit tegnap este óhatatlanul érzett, a mai versenyzésével a McLaren Mercedesnél kivétel nélkül mindannyiunkra inspirálólag hatott."

Button már csak az összetett 6. helyén áll, míg a McLaren előnye a Lotushoz képest 14 pontra csökkent a konstruktőri tabellán.