Vágólapra másolva!
A csapatnak még mindig nem tetszik, hogy a Forma-1-ben a leszorítóerő határozza meg a teljesítményt. Azért remélik, a Spanyol Nagydíjon előrelépnek.

A Gilles Villeneuve halálának harmincadik évfordulójára rendezett megemlékezésen Luca di Montezemolo felelevenítette a régi vitát, és újra hangoztatni kezdte, hogy a Ferrari túl hangsúlyosnak érzi az aerodinamika szerepét a Forma-1-ben.

"Mi autógyártók vagyunk: számunkra a mechanikai egységek, a motor, a sebességváltó, a kasztni, a futómű is létfontosságú" - mondta a Rai Sportnak. "A jelenlegi szabályok azonban helytelenül az aerodinamikát teszik a győzelem és vereség meghatározó tényezőjévé. Persze ez a mi szempontunkból csupán annyit jelent, hogy aerodinamikai téren több szakértelemre és tapasztalatra van szükségünk."

Montezemolo a Ferrari honlapján hozzátette, hogy "sokkolta" a szezon kezdete, mert a mérnökök beszámolói alapján erősebbnek hitte a csapat autóját. "Más elképzeléseim voltak, de végső soron megnyertünk egyet az első négy versenyből" - mutatott rá. "Tehát lényegében ott vagyunk valahol az élmezőnyben, és most meg kell tennünk a következő minőségi ugrást, hogy még ütőképesebb autónk legyen."

"Már említettem a hozzám közel állóknak, hogy Maranellóban talán túlságosan magunkkal voltunk elfoglalva, nem vettük észre, hogy mi folyik körülöttünk, ezért nem hajtottunk végre frissítéseket máshonnan."

Forrás: Ferrari

Montezemolo megjegyezte, hogy most már magabiztosabbnak látja a Ferrari mérnökeit. A csapat a hétvégi Spanyol Nagydíjon számos újítást vet be az autójához, köztük több olyat is, amit még a múlt heti mugellói teszten sem próbáltak ki. A hazai versenyére készülő Fernando Alonso is azt várja, hogy ezek révén a Ferrari szerencséje jobbra fordul.

"Számítunk rá, hogy Montmelóban előrelépünk, de szombatig nem fog kiderülni, hogy tényleg megtettük-e, és ha igen, mennyivel. Az F2012-höz kapunk frissítéseket, némelyiket már a múlt héten leteszteltük Mugellóban, a többit viszont a pénteki szabadedzéseken próbáljuk majd ki először" - idézi Alonsót a Ferrari honlapja.

"Egyértelmű, hogy miután az első négy futamon sikeres kármentést hajtottunk végre, most magunkhoz kell ragadnunk a kezdeményezést. Arról azonban szó sincs, hogy ha Barcelonában nem szerezzük meg a pole-t, akkor vége lesz a világnak... Az a fontos, hogy valóban előrelépjünk, és a lehető legtöbbet dolgozzuk le a hátrányunkból."

43 pontjával Alonso jelenleg ötödik az egyéni összetettben, 10 ponttal lemaradva az élen álló Sebastian Vetteltől.