Vágólapra másolva!
A Ferrari eredményes tesztet zárt Mugellóban, így Fernando Alonso reméli, hogy a Spanyol Nagydíjon közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz. Szerinte a különböző kipufogók tesztelésére felesleges sok időt fordítani.

Fernando Alonso reméli, hogy az eheti mugellói teszten mutatott előrelépés a nagydíjhétvégéken is meglátszik majd, és a Ferrari a jövő heti barcelonai futamon elkezdheti a felzárkózást az élcsapatokhoz. Az istálló számos új alkatrészt próbált ki Mugellóban, s bár a fejlesztések jól sikerültek, egyelőre nem tudni, ez az eredményeken mennyire fog meglátszani.

"Pozitív hetet zártunk, biztató teszten vagyunk túl. Minden alkatész, amit felraktunk az autóra - még ha nincs is nagy jelentőségük a teljesítmény szempontjából -, úgy működött, ahogy vártuk" - idézi az Autosport Alonsót, aki a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon egyértelműen javulást vár a csapattól.

"Megpróbáljuk csökkenteni a hátrányunkat az élcsapatokhoz képest, hiszen az első négy futamon átlagosan nyolc-kilenc tizeddel maradtunk el tőlük az időmérőn" - magyarázta. "Mindenképpen csökkentenünk kell a különbséget, ha a pontokért és a világbajnoki címért akarunk harcolni."

Forrás: Ferrari

Alonso azt nem várja el a csapatától, hogy Spanyolországban rögtön az élre ugorjanak, inkább arra számít, hogy folyamatosan fejlődve közelíthetik meg az élmezőnyt. "Tudjuk, hogy nincs olyan varázsgombunk, melynek segítségével Barcelonában megszerezhetjük a pole pozíciót. A többiek is fejleszteni fogják az autójukat" - nyilatkozta. "Fontos, hogy Barcelona legyen az első lépés, Kanada a második, Valencia pedig a harmadik - folyamatosan meg kell közelítenünk őket. A spanyol futam az egyik legfontosabb lesz a szezonban, muszáj előrelépnünk. Ha a világbajnokságért akarunk harcolni, akkor nem okozhat nehézséget az, hogy bekerüljünk a Q3-ba."

A mugellói teszt utolsó napján Alonso a Ferrari új fejlesztésű kipufogóját is kipróbálhatta, bár szerinte ennek nincs sok jelentősége a teljesítmény szempontjából. "Idén már nem olyan fontos, hogyan helyezzük el a kipufogókat. Ausztráliában láthattuk, hogy az oldalt kivezetett kipufogót használó McLaren volt a leggyorsabb. Kínában a Red Bull két különböző verziót használt, Bahreinben pedig a Lotus volt a leggyorsabb az egyenes elrendezéssel" - magyarázta. "Erre öt percet sem szabad elvesztegetnünk - vannak sokkal fontosabb területek is, ahol javulnunk kell."