Vágólapra másolva!
Bár Fernando Alonso csak a kilencedik helyet szerezte meg a Kínai Nagydíj időmérő edzésén, véleménye szerint a Ferrarinak nem kell lemondania a világbajnoki címről. Csapattársa, a 12. helyről induló Felipe Massa ezúttal csak három tizeddel maradt el tőle, de nem tudja, az időmérőn mitől gyorsult be a harmadik szabadedzéshez képest.

Fernando Alonso ugyan két futam után vezeti a világbajnokságot, de az autója még mindig nem versenyképes száraz körülmények között, a kínai időmérőn például egy másodperccel futott rosszabb köridőt a pole pozíciónál, és csak a kilencedik helyet szerezte meg. "Tudtuk, hogy ez nehéz időmérő lesz, és az is lett. Sikerült bekerülnünk a Q3-ba, pár századdal Vettel előtt maradva. A Q2 után megváltozott a szélirány, és ez nem jött jól nekünk. Az autónk olyan, amilyen, a fejlesztések, amelyeket idehoztunk, nem elegendőek ahhoz, hogy ugrásszerűen növeljék a teljesítményét " - nyilatkozta.

Amikor a BBC riportere azt kérdezte Alonsótól, hogy az egy másodperces lemaradást lehetetséges-e behozni, így felelt: "Minden évben a világbajnoki cím a Ferrari célja. Nyilvánvalóan nem vagyunk hülyék, tudjuk, hogy eléggé le vagyunk maradva. De optimista maradok: 2010-ben is jelentősen a legjobbak mögött voltunk, mégis úgy érkeztünk az utolsó versenyre, hogy vezettük a világbajnokságot. "

"Az autónak van néhány nagyobb, aerodinamikai jellegű problémája, de ez lehetőséget ad az optimizmusra a csapaton belül, mert ledolgozhatunk valamennyit a hátrányunkból. Talán nem egy másodpercet is, de sokat, ha pár olyan dolgot helyreteszünk, amelyek jelenleg nem működnek jól. Ez élvez prioritást jelenleg. Ha már elégedettek leszünk az autóval, majd megnézzük, hogy pontosan mekkora is a hátrányunk. Jelen pillanatban túl nagy."

Forrás: Ferrari

A csapat a Spanyol Nagydíjra átfogó fejlesztési csomaggal készül, amelytől azt remélik, csökkenteni fogja a lemaradásukat. Állítólag főleg a kipufogó és a diffúzor területén terveznek módosításokat, mivel itt van a legtöbb gondjuk az F2012-essel. Az első előszezoni teszten ugyanis kiderült, hogy az eredetileg tervezett kipufogójuk túlmelegíti a hátsó gumikat, ezért gyorsan át kellett tervezniük a leszorítóerő szempontjából még mindig fontos alkatrészt.

"A versenyeken általában jobbak vagyunk, de az az igazság, hogy vannak mögöttünk olyanok a rajtrácson, akik gyorsabbak nálunk: Grosjean és Vettel. Ha meg is próbálunk majd előzni, tudni fogjuk, hogy mögöttünk még gyorsabbak jönnek" - fejezte be a spanyol.

Forrás: Ferrari

Alonso csapattársa, a mostanában rossz formában versenyző Felipe Massa felemás hangulatban szállt ki az autójából a 12. rajthely megszerzése után. "Egyfelől nyilvánvalóan elégedetlen vagyok, hogy nem sikerült bekerülni a Q3-ba, másfelől viszont elégedettnek kell lennem a helyezésemmel, ha azt nézzük, hol voltunk reggel, a harmadik szabadedzés végén. Délutánra javult a helyzet, sokkal nagyobb lett az autó tapadása, így sikerült versenyképesebbé válnom, de nem igazán tudom, hogy mitől. Talán a pálya állapota változott úgy, hogy az kedvezett nekünk" - nyilatkozta a brazil.

"Normális versenyt szeretnék, egy nyugodtat, amelyen sikerülne jól végeznem a munkámat, és szereznem néhány pontot. Még mindig nincs egy sem, eezért ljött a pillanat, hogy továbblépjek a nullapontosoktól a világbajnokságban" - tette hozzá.