Vágólapra másolva!
Bár a verseny végén Sergio Pérez gyanús rádióüzenetet kapott a csapattól, a Sauber tagadja, hogy motorszállítójuk, a Ferrari kérésére intették óvatosságra. Pérez úgy érzi, az utolsó körökben elkövetett kicsúszása nélkül nyerhetett volna.

A Sauber fennállása legjobb eredményét érte el a Malajziai Nagydíjon, független csapatként ugyanis még soha nem végeztek a harmadik helynél előrébb. Sergio Pérez az újraindítás után, a bokszkiállásokat követően került a második helyre, és a futam végéig meg is tudta tartani ezt a pozíciót. A verseny második felében ráadásul az élen álló Fernando Alonsónál is lényegesen gyorsabb volt, a győzelmi esélyei azonban elszálltak, amikor nyolc körrel leintés előtt lecsúszott a pályáról.

"A futam során kétszer is utolértem Fernandót. Az utolsó etapban, amikor a kemény gumikon autóztam, elég gyorsan elhasználódtak az abroncsaim. Nem volt könnyű így vezetni, ezért lecsúsztam az ívről, és a rázókövet is érintettem. Igazából szerencsém volt, hogy nem estem ki" - magyarázta a futam után a boldog második helyezett. "Remek érzés volt a dobogón állni, de úgy gondolom, a győzelem is elérhető lett volna."

Nem sokkal a kicsúszása előtt - miközben rohamos ütemben zárkózott fel Alonsóra - a versenymérnöke rádión figyelmeztette Pérezt, hogy vezessen óvatosan, mert a Saubernek szüksége van erre a pozícióra. "Checo, légy óvatos, szükségünk van erre a pozícióra, szükségünk van rá" - hangzott az üzenet. Mivel a Sauber a Ferraritól kapja a motorjait, felmerült a kérdés, vajon az olaszok próbálták-e megakadályozni, hogy Pérez Alonso győzelmét veszélyeztesse.

Forrás: Sauber

A csapatfőnök, Peter Sauber azonban egyértelműen tagadta ezt. "Szóltunk neki, hogy legyen óvatos, mert szükségünk van az eredményre, hiszen mögöttünk minden ellenfelünk pontszerző helyen állt" - nyilatkozta az Autosportnak. "Szükségünk volt a jó eredményre, de nem feltétlenül erre a pozícióra - ez félreértés."

"Egyértelműen kijelenthetem, hogy nem kommunikáltunk a Ferrarival. Nem beszéltünk velük Checóról és a helyezéséről sem" - jelentette ki Sauber, aki elsősorban azzal elégedett, hogy a 22 éves mexikói a változatos időjárási körülmények között mindegyik abronccsal gyors volt.

Az istálló másik versenyzője, Kamui Kobajasi kevésbé lehet elégedett a versenyével, neki nem sokkal a futam vége előtt fel kellett adnia a küzdelmet. "A fékekkel voltak gondjaim, ezért 47 kör után ki kellett állnom" - magyarázta. "A stratégiám sem bizonyult jónak, de erre nyilván csak utólag jöttünk rá."