Vágólapra másolva!
A Ferrari számára óriási megkönnyebbülés, hogy Alonso a Malajziában megszokott esőt kihasználva egy győzelemmel enyhítette a szenvedésüket. Ám nem volt könnyű dolga, mert miközben a Red Bull és a McLaren rejtélyes módon lemaradt, az elképesztően hajrázó Pérez végig nyomás alatt tudta tartani.

Fernando Alonso a változékony körülményeket kihasználva elképesztő győzelemmel vigasztalta meg a Ferrari küszködése miatt bánkódó szurkolókat a Malajziai Nagydíjon, amelyen rendhagyó eredmény született, miután a rajt előtt favoritnak tűnő McLaren és Red Bull beleszürkült a mezőnybe. Kilenc különböző csapat tudott pontot szerezni.

A futamot 9 kör után meg kellett szakítani, mert a röviddel a rajtot megelőzően eleredő eső addigra annyira zuhogni kezdett, hogy a pályaviszonyok alkalmatlanná váltak a versenyzésre. Ekkor még Lewis Hamilton állt az élen, míg mögötte Jenson Button, Sergio Pérez és Mark Webber volt, Alonso egyelőre csak az 5. helyet foglalta el. Az újraindításra csaknem egy teljes órát kellett várni, de az aszfalt közben kellően felszáradt ahhoz, hogy miután a Safety Car a 13. kör végén elengedte a mezőnyt, érdemes legyen esőgumikról intermediate-ekre váltani.

Alonso már a 14. körben megelőzte Webbert, majd kiállt a bokszba. Gyakorlatilag ezzel nyerte meg a versenyt, Hamilton ugyanis a síkos aszfalton az optimálisnál egy hajszállal tovább csúszott a McLaren garázsa előtt, aztán a kerékcseréje után kénytelen volt értékes másodpercekig egyhelyben vesztegelni, mivel a nagy forgalom miatt nem engedhették útjára. Ezzel visszaesett a 3. helyre Alonso és Pérez mögé, s onnan többé nem is jutott előre. "Azt hiszem, elégedettek lehetünk" - mondta mégis. "Fernando és Sergio fantasztikusan vezettek ma, borzasztóan nehéz volt tartani velük a lépést."

Forrás: Roslan Rahman/AFP
Forrás: Roslan Rahman/AFP

Kattintson a képre a galériához!

Esélye sem volt rá, mert a Ferrari és a Sauber ilyen pályaviszonyok között gyorsabb volt a McLarennél. A melbourne-i győztes Button számára pedig kínszenvedés volt a verseny, röviddel az újraindítás után ugyanis lekörözés közben összeütközött Narain Karthikeyan HRT-jével, eltört az első szárny az autóján, s egy extra bokszkiállásra kényszerült. "Egyszerűen nem tudtam üzemi hőfokon tartani a gumikat, teljesen az én hibám volt" - ismerte el. "Beletapostam a fékbe, de az autóm fara megindult. Nem sikerült lelassítanom. Megpróbáltam elfordulni, de hiába, nem kerülhettem el az ütközést." Button végül ötször járt a bokszban, és a 14. helyen ért célba - az utolsó körben még Nico Rosberg is megelőzte a Mercedesszel.

Pedig ő is hasonló cipőben járt, mint Button: szüksége volt egy második garnitúra interre, így hamar hátraesett, míg a versenyzők többsége vígan megtett csaknem harminc kört ugyanazzal a szettel a felszáradó pályán. Közéjük tartozott Michael Schumacher is, aki már a verseny első másodperceiben elvesztette esélyét a dobogóra, amikor a 3. kockából lassan indult el, és Romain Grosjean faképnél hagyta. Schumacher a 4-es kanyarnál már épp visszavette a helyét, de Grosjean a vizes aszfalton a Mercedes jobbhátsó kerekének ütközött, és mindketten megpördültek. A francia mégis őt okolta a történtekért. "Fantasztikusan rajtoltam, sajnos azonban Michael Schumacher nekem jött a 4-es kanyarban, és ettől megforogtam. A versenyemnek lőttek" - magyarázta Grosjean, aki néhány körrel később végleg kicsúszott. "Az 5-ös kanyarnál az autóm felúszott a vízre - nem tehettem semmit. Előtte Michaellel koccantam. Ennyi történt, balszerencsések vagyunk"

Schumacher ezzel visszaesett a 16. helyre, ahonnan a sűrű középmezőnyben kínkeservesen jutott előrébb, és csak Pastor Maldonado kiesésével tudott megmenteni egy árva pontot a Mercedes számára. Maldonado Ausztráliához hasonlóan ismét pillanatokkal a leintés előtt esett ki pontszerző helyről, ezúttal egy műszaki hiba miatt. Csapattársa, Bruno Senna a rajt után ütközött vele, később azonban kihasználta a Williams meglepően erős tempóját, a 6. helyen érve célba.

Forrás: Raslan Rahman/AFP
Forrás: Raslan Rahman/AFP

Alonso eközben nem lehetett nyugodt, a Sauber ugyanis rendkívül kíméletesen bánt a gumikkal, és Pérez durván a 30. körtől közeledni kezdett hozzá. 7,7 másodperces hátrányát fokozatosan ledolgozta, és zsinórban futva a leggyorsabb köröket 2 másodpercre megközelítette a Ferrarit. A pálya azonban éppen eddigre vált alkalmassá a slick gumikhoz, s miután elsőként Daniel Ricciardo váltott át rájuk a 38. körben, azonnal 5 másodpercet gyorsulva, a többiek is kénytelenek voltak követni a példáját. Pérez egy körrel tovább tartotta meg az intereket, mint Alonso, s ezzel a lemaradása ismét 7 másodperc fölé nőtt.

Habár ezt is ledolgozta, 8 körrel a leintés előtt már DRS-távolságból üldözve a Ferrarit, a Saubertől rászóltak, hogy a kockázatos támadás helyett inkább őrizze a pozícióját. Ezután le is csúszott a pályáról a 14-es kanyarnál, elvesztve a győzelem esélyét, de így is a csapat önálló történetének első dobogós helyezését szerezte meg, amióta Heinz-Harald Frentzen a 2003-as USA Nagydíjon 3. lett. A mexikói úgy érezte, valódi esélye volt a győzelemre Alonso ellen. "Tudtam, hogy hamar meg kellene előznöm, mert mögötte haladva a gyors kanyarokban folyamatosan fogytak az első gumijaim" - mondta.

Bár azonnal megindult a találgatás, hogy a Ferrari már a következő versenytől az ismét szenvedő Felipe Massa helyére ülteti Pérezt, a csapatfőnök Stefano Domenicali gyorsan lehűtötte a kedélyeket. "Ez nem igaz. Higgadjunk le, inkább élvezzük ki a pillanatot" - mondta a Sky Sportsnak.

Volt is mit kiélvezni, Alonso sikere ugyanis a Ferrari szezon eleji küszködésének fényében nemcsak váratlan, hanem valószerűtlen is volt. A spanyol ennek ellenére úgy véli, az erőviszonyok ettől még nem változtak meg. "Nem ilyen helyzetben akarunk lenni. Nem szeretnénk, hogy keményen kelljen küzdenünk a Q3-ba való bejutásért és a pontszerzésért" - mondta. "Kínában és Bahreinben sok új alkatrészt kapunk az autónkhoz, az igazi feladatunk azokkal lesz kapcsolatos." Alonso egyébként a 28. győzelmét aratta, amivel az örökranglistán feljött az 5. helyre, megelőzve Jackie Stewartot. S hihetetlen módon még az összetettben is átvette a vezetést.

Örülhettek a Williamsnél is, hiszen Senna 6. helyének köszönhetően egyetlen verseny alatt több pontot gyűjtöttek, mint tavaly az egész idény alatt, Kimi Räikkönen pedig az 5. helyhez stabilan ragaszkodva megfutotta a leggyorsabb kört. A címvédő Sebastian Vettel számára azonban rémálom volt a Malajziai Nagydíj: eleve csak a 4. helyen állt, de azt is elvesztette, amikor egy lekörözés során Karthikeyan hátulról belement Red Bulljába, kiszúrva a balhátsó kerekét. Ekkor megsérült a fékje is, ráadásul a rádiókapcsolatot már korábban elvesztette a boksszal.

A versenyről percről percre írt részletes tudósításunkat itt olvashatják.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_2_8.html