Vágólapra másolva!
Mindketten úgy vélik, egyszerű versenybaleset történt, amikor összeragadtak az Ausztrál Nagydíjon.

A sportfelügyelők is szükségesnek látták kivizsgálni azt a balesetet, amely Bruno Senna és Felipe Massa között történt az idénynyitó Ausztrál Nagydíj 47. körében. A két brazil a 3-as kanyarban csatázott a 13. helyért, de az autójuk közben szó szerint összeragadt, s míg a Ferrarinak eltört a futóműve, a Williams defektet kapott.

"Én fordultam el elöl, de Bruno nagy lendülettel tudott bekanyarodni, mert én egy másik autóval szemben is védekeztem, így ő tudta elfoglalni az ideális ívet" - magyarázta Massa, Daniel Ricciardóra utalva. "Utána a balost egymás mellett vettük be, ő volt kívül, én belül. A szokásosnál kicsit talán korábban fordultam el, mert nem tudtam, hogy kívülről nem fog-e megelőzni. Ő azonban túl meredeken kanyarodott, és összekoccantunk."

"Szerintem ez olyasmi volt, ami egy versenyen bármikor előfordulhat. Ami engem illet, úgy gondolom, nem tettem semmi rosszat, mert én haladtam belül. Ő sem, mert a futam végéhez közeledtünk, és a pozícióért harcolt, tehát nem lehet ráfogni, hogy valamit teljesen elrontott volna."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=85K1xeuimepavVRl

Senna, aki a rajtnál Ricciardóval is ütközött, hasonlóan látta, szintén nem hibáztatva honfitársát. "A 4-es kanyarban kívülről próbáltam megelőzni Felipét. Ez sajnos nem jött össze, de egyszerű versenybaleset történt" - mondta.

"A pálya minden milliméteréért meg kell harcolni, és ha egy kicsit lassabb lettem volna, valószínűleg csak a kerekeink érnek össze. De gyorsabb voltam, a hátsó szárnya hozzáért az első gumimhoz, és kész volt a baj."