Vágólapra másolva!
A jerezi tesztnapok pozitív tapasztalatai ellenére Fernando Alonso is elismeri, hogy a Ferrari programja nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Barcelonába felkészültebben mennek.

Az idei tesztidőszak első állomásán, Jerezben az utolsó napon ugyan Fernando Alonso végzett az élen, de a kétszeres világbajnok Pat Fry-jal, a csapat technikai igazgatójával egyetértésben, nem volt elégedett a fejlődési folyamattal.

"Ebben a négy napban sokat fejlődtünk. Talán nem a teljesítményünk, vagy az idő terén, de rendkívül sok olyan tesztet végeztünk, amelyek segítettek megérteni az autó működését. Sokkal felkészültebben fogunk érkezni Barcelonába, mint Jerezbe."

Alonso ezt elsősorban arra alapozza, hogy a rossz kezdés után már előre léptek a teszt harmadik és negyedik napján, ami már egy jó alap lehet Barcelonában. Azt a spanyol is elismeri, hogy a fejlődéshez nagy szükségük van arra, hogy megbízhatósági problémák ne hátráltassák a munkát.

Forrás: Ferrari

"Azt gondolom, hogy még nagyon az elején vagyunk, sok a tennivalónk. Sokat kell még dolgoznunk azért, hogy az autót kiismerjük, hiszen jelenleg körülbelül 20 százalékát értjük, a következő napokban kell a többit bepótolnunk. Csak két teszt van még, ez eggyel kevesebb, mint tavaly. Ezért Barcelonában maximalizálnunk kell azt az időt, amit az autó a pályán tölt. A jerezi teszten 8 óra alatt csak 39 kört sikerült megtennem, Barcelonában már több mint százat kell ahhoz, hogy minden információhoz hozzájussunk."

Alonso ugyanakkor nagyon örült annak, hogy a gumimelegítés terén előrelépett a Ferrari, hiszen többek között emiatt buktak el fontos helyezéseket tavaly.

"Az autó erős pontja a gumik felmelegítése. Úgy tűnik, hogy már az első körben ki tudjuk belőlük hozni a maximumot, amire tavaly nem voltunk képesek. Mostantól az aerodinamika, a megbízhatóság javítására kell koncentrálnunk."