Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzői nem elégedettek az autó vezethetőségével, Fernando Alonso attól tart, hogy Brazíliában a Mercedes is elkaphatja őket. A spanyol reméli, hogy vasárnap esni fog.

Bár a Ferrari a megszokott eredményekkel zárta a Brazil Nagydíj pénteki napját, és a második edzésen Fernando Alonso csupán két tizeddel maradt el az éllovas Lewis Hamilton idejétől, a két versenyző kevésbé volt elégedett az autójával, mint a legutóbbi futamokon. A spanyol motorja ráadásul az első edzés utolsó perceiben felmondta a szolgálatot, majd egyéb műszaki hibák nehezítették a dolgát.

"Nem volt könnyű a mai nap - az autó balansza sem volt megfelelő, és különböző műszaki problémák is hátráltattak minket. Az első edzésen motorhibám volt, a másodikon pedig a szenzorokkal és hasonlókkal volt gond" - nyilatkozta Alonso, majd elárulta, egyelőre nem tudják a motorhiba okát. "Mivel ez az utolsó futam, a pénteki motorokban már nyilván rengeteg kilométer van - ezen a napon nagyon régi erőforrásokat használunk. Néha megtörténik az ilyen, de azért ki kell derítenünk, hogy pontosan mi volt a probléma."

Alonso az első edzést a hatodik, a másodikat pedig a negyedik helyen fejezte be, s bár elmondása szerint még nem lehet tudni, milyenek lesznek az erőviszonyok, nem várja túl optimistán a hétvége hátralevő részét. "Úgy gondolom, hogy száraz pályán a szokásosnál kicsit kevésbé vagyunk versenyképesek" - vélekedett. "Nem hiszem, hogy a Red Bullok és a McLarenek ellen harcolhatok, ráadásul a Mercedes is nagyon gyors - de bármi megtörténhet, mivel nagy az esélye annak, hogy esni fog."

Forrás: AFP

Az előrejelzések alapján valóban esőre lehet számítani a következő két napon - Alonso reméli, hogy a meteorológusok nem tévednek, ugyanis csak ilyen körülmények között lát esélyt a győzelemre. "Ha választhatnék, akkor esős versenyre szavaznék, mert normál körülmények között csak arra számíthatunk, hogy az időmérőn ötödikek leszünk, a futamon pedig a dobogóért küzdhetünk" - magyarázta.

Felipe Massa az első edzést még Alonso előtt fejezte be az ötödik helyen, délután azonban Michael Schumacher is befért elé, így végül hatodik lett. Az idei szezonban eddig dobogós helyezés nélkül álló brazil már szeretné maga mögött tudni az idényt. "Örülök, hogy ez az utolsó futam egy olyan szezonban, amely a legkevésbé sem volt felemelő: ha tízes skálán kellene osztályoznom magam, azt hiszem, körülbelül ötöst érdemelnék" - mondta a bajnokság hatodik helyén álló Massa, aki az ötödik pozíciót elfoglaló Hamiltont is 119 pont lemaradással követi. A brazil reméli, hogy hazai versenyén végre sikerül felállnia a dobogóra.

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry is egyetért abban, hogy javítani kell az autó beállításain. "Még mindig sok munkát kell végeznünk ezen a területen, mert egyik versenyzőnk sem elégedett az autó kezelhetőségével. Sok időnk van rá, hogy a holnapi időmérő előtt javítsunk a helyzeten" - bizakodott, majd hozzátette, a várthatóan megváltozó időjárás változtathat az erőviszonyokon.