Vágólapra másolva!
Az első kanyarig nem történt semmi, de utána Vettel villogott. A két Ferrari és Mark Webber parázs csatát vívott, közben a kissé túl óvatos Jenson Buttont is bedarálták.

Forrás: AFP
Egyedül Petrov ragadt be látványosan az indulás pillanatában

Minden tiszteletem Hermann Tilkéé, nagyszerű versenypályák megtervezése fűződik a nevéhez, az utóbbi években jogosan az F1 vezető tervezőjévé nőtte ki magát. Kevesen tudják, de amellett, hogy építészként a csúcsra tör, túraautó-versenyzőként sem utolsó. Ő az az ember, aki tudja, mit csinál, de a koreai célegyenest valamiért mégis elrontotta.

A bokszutcabejárat egy kabaré, a kijáratról már ne is beszéljünk. A rajt szempontjából azonban sokkal rosszabb, hogy a rajtrács nagyon közel van az első kanyarhoz. Csak az tud előzni, aki előtt az ellenfele nagyon elrontotta az indulást, minden más lehetőség kilőve.

Nem is csoda, hogy a rajtot követően az egyes kanyarig nem történt semmi. Bár arra lehetett számítani, hogy a pálya koszosabb feléről, a páros rajtkockákból sokkal rosszabbul fognak kigyorsítani a versenyzők, ebből mégsem lettek előzések. Ugyan a páros oszlop kicsit lassabb volt, de pozíciót általában nem vesztettek vele. Még szerencse, hogy utána ott van a hátsó egyenes, ahol bizony már volt lehetőség kakaskodásra. A végén a brutális féktáv is úgy kellett, mint egy falat kenyér. A következő újabb egyenes vége pedig a záróaktus, nagyjából el is lőttük az összes ésszerű előzési lehetőséget.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6V1PHvlbs0vXKt9I

Az élről induló két srác az első kanyarban még nagyon békésen megfért egymás mellett, de később kiderült, hogy Vettel későbbre tartogatta a puskaport. A hármas kanyarig már Hamilton mellé ért, de igazából azzal húzott nyerőt, hogy innen jobban tudott kigyorsítani. Az viszont érthetetlen, hogy Lewis miért volt ennyire nagyvonalú, olyan sok helyet hagyott Vettelnek, hogy bolond lett volna, ha nem él vele. Később elismerte, hogy hibázott, mert egyszer már irányt váltott védekezés közben, és másodszor a Koreában módosított szabályok miatt nem mert.

A rajtot tulajdonképpen Jenson Button kapta el a legjobban: ráfutott Hamiltonra, és kívülről támadhatta volna Sebastian Vettelt is. De nem keménykedett, inkább a második egyenesre koncentrált. Ez is jól sikerült neki, ám a hármas kanyar előtti féktávon nagyon bealudt, túl sok helyet hagyott Felipe Massának. Talán ő sem számított rá, hogy riválisa olyan messziről megpróbálja, de a brazil kemény volt vele, és sikerült is neki az előzés. Jensonnak azonban még mindig nem veszett el semmi, hiszen jobban gyorsított rá a következő egyenesre, simán visszaszerezhette volna a harmadik helyet. Kívülről próbálkozott, ami nem túl jó ötlet, hiszen így belül helyet hagyott a többieknek. Egy kicsit még el is fékezte magát, ezért a poros íven vergődve figyelhette, ahogy Massa után Webber és Alonso is hátrahagyja.

Forrás: AFP
Az első kanyarban mindenki vigyázott a másikra

Ha Button ennek az előzéssorozatnak a nagy vesztese, akkor Mark Webber egyértelműen a nyertese. A hármas kanyar előtti féktávon Mark is kicsit túl óvatos volt, de látva a két Ferrari agresszivitását, bekeményedett. A hármas kanyar utáni egyenesben ő is rossz helyen volt, viszont felismerte, hogy Button a külső ívre hajt. Innentől már csak az volt a feladata, hogy Alonsót ne engedje be a még szűkebb helyre. Webber ezután húzott zseniálisat, hiszen egy kicsit letessékelte az ívről az időközben melléje felérő Rosberget, majd szűk íven tudott maradni Button mellett, a következő kanyarban pedig kívülről támadta Massát, aki erre nem számított. Webber egy jó kigyorsításnak köszönhetően két kanyar alatt előzött hármat.

Igazából a két Ferrari közül elsősorban Massa helyezkedett jól az első kanyarokban, de a Button-előzéstől annyira megnyugodott, hogy elfelejtett védekezni Webberrel szemben. Alonso első körös teljesítménye már hullámzó, hiszen az elején eléggé hitehagyottnak tűnt, aztán mégiscsak felzárkózott a csapattárs mögé. Nico Rosberg néhány pillanatig azt hihette, talán valakit el tud kapni az élcsapatok versenyzői közül, a négyes kanyar széles bejárata azonban az ő sorsát is megpecsételte végül.

Hátrébb a két Force India felváltva próbálta elkapni Vitalij Petrovot, de az orosz szerencséjére a kulcspillanatban Adrian Sutil és Paul di Resta pont egymást hátráltatta. Érdekes módon az idei év nagy rajtcsillaga, Michael Schumacher ezen a napon semmi különlegeset nem tett le az asztalra. A más pályákon briliánsan mozgó hétszeres világbajnok ezúttal csak személte az eseményeket, mindössze egyetlen pozíciót sikerült javítania az első kanyarokban - pedig az előző hét versenyen összesen 24-et, ami átlagban több mint három.