Vágólapra másolva!
A földjeiktől a Forma-1-es pálya megépítése miatt megfosztott indiai farmerek felvonulásokkal, ülősztrájkkal fognak tiltakozni a nagydíj hetében, amennyiben nem kapnak nagyobb kártérítést.

Az Újdelhi külvárosában felépített Forma-1-es pálya október 30-án ad helyet az első Indiai Nagydíjnak, számos dühös helybéli farmer azonban továbbra is hajlandó mindent megtenni azért, hogy megakadályozza a verseny lebonyolítását. A farmerek szerint a hatóságok jogtalanul intézkedtek a kisajátítási eljárás során, így nagyobb kártérítést követelnek a pálya építése miatt elvett földjeikért.

"Nem a futamot ellenezzük, de úgy érezzük, hogy becsaptak minket az ügylet során" - idézi az AFP Virender Dhadát, a farmerek vezetőjét. "Tiltakozó felvonulásokat fogunk rendezni, október huszonharmadika után pedig ülősztrájkot is tartunk a pálya mellett, hogy hallassuk a hangunkat."

"Csak a jogainkat követeljük, a hatóságok azonban ezt nem akarják meghallani. Ha hajlandóak beszélni velünk, leállítjuk a tervezett megmozdulásokat" - ígérte Dhada.

Az ügy kapcsán megszólalt a verseny promóterének, a JP Sportsnak az egyik vezetője is, aki szerint a farmerek követelőzése "egy nagy vicc". "Nem kell komolyan venni ezeket a fenyegetéseket. Az országnak és a cégünknek rendkívül fontos ez a verseny - önök szerint megengednénk, hogy néhány farmer elrontsa?" - vetette fel. "400 millió dollárt költöttünk a versenyre, és további néhány milliót kiadnánk azért, hogy garantáljuk a helyszín biztonságát. Bármit megteszünk ennek a csodálatos eseménynek az érdekében."

Az ország történetének első F1-es nagydíja körül nem ez az egyetlen bonyodalom, korábban ugyanis a csapatok érdekvédelmi szervezete, a FOTA adott hangot aggodalmának a rájuk is vonatkozó, magas helyi adók miatt.