Vágólapra másolva!
Bár a montreali győztesre még vár egy sportfelügyelői kihallgatás, a McLaren főnöke szerint nem kell büntetésre számítania, mert nem ő volt a hibás, amikor kilökte Alonsót. Button elnézést kért Hamiltontól.

Martin Whitmarsh úgy véli, nem Jenson Button hibája volt, hogy a Kanadai Nagydíj 37. körében kilökte Fernando Alonsót, akit éppen előzni próbált az egyik sikánnál. Noha a brit idei első győzelmét aratta Montrealban, még vár rá egy jelenés a sportfelügyelőknél az incidens miatt, és elvileg meg is büntethetik. Whitmarsh szerint ez nem valószínű.

"Szerintem Jenson haladt a belső íven, de Fernando bevágott elé. Lehet, hogy én kicsit elfogult vagyok, mindenesetre azt hiszem, a felügyelők is ugyanezen a véleményen lesznek. Meglátjuk" - mondta a BBC-nek Whitmarsh közvetlenül a leintés után. "Micsoda verseny volt! Hihetetlen, hogy Jenson hat bokszkiállással is nyert, pedig 21. is volt. Végig támadott és támadott, fantasztikusan vezetett."

Button az eső miatt két órára megszakított, négy órán át tartó futam utolsó köreiben a DRS-sel megelőzte Mark Webbert és Michael Schumachert, a végig vezető Sebastian Vettel mellett pedig akkor ment el, amikor az fél körrel a leintés előtt lecsúszott a keskeny száraz ívről az egyik kanyarban.

"Tudtuk, hogy muszáj nyomás alatt tartanunk Sebastiant, aki végül elkövetett egy hibát. Jenson bajnokhoz méltóan vezetett, ez az eredmény olyan, akár egy álom" - tette hozzá Whitmarsh.

Button azt mondta, már elnézést is kért Hamiltontól, akit még a verseny elején szorított a bokszutca falának, a kiesését okozva.

"Nem láttam, hogy ott van, bocsánatot kértem tőle. Utána nagyon keményen kellett küzdenem, de folyamatosan tapostam a gázt, és a végén sikerült megelőznöm Sebet. Ez nagyszerű győzelem volt, talán az eddigi legnagyszerűbb győzelmem" - jelentette ki. "Szóhoz sem jutok. Ez nagyon megrázó három vagy négy óra volt - már azt sem tudom, mennyi - a rajt óta."

Button még 17 körrel a verseny vége előtt is csak a 9. helyen autózott, miután egyszer áthajtásos büntetéssel sújtották, amiért a Safety Car mögött nem tartotta be a sebességkorlátozást. Győzelmével felkapaszkodott az összetett 2. helyére, míg Hamilton visszaesett negyediknek.