Vágólapra másolva!
Bizakodva várják a holnapi versenyt a Ferrari versenyzői, akik a Red Bull mellett az esős versenyre beállított McLarenektől tartanak leginkább.

Idei legjobb időmérős teljesítményét mutatta be a Ferrari Kanadában, ahol Fernando Alonso a második, Felipe Massa pedig a harmadik helyet szerezte meg az ismét verhetetlen Sebastian Vettel mögött. A maranellói gárdának nem meglepő módon fekszik a montreali pálya, a versenyzők azonban úgy érzik, a mai eredmény nem csak ennek tudható be.

"Egyértelmű, hogy egy ilyen pálya, ahol az aerodinamikai leszorítóerő nem játszik olyan nagy szerepet, mint máshol, egy kicsit elfedi a hiányosságainkat, de az is igaz, hogy az ide hozott újításaink az elvárásoknak megfelelően működtek. Ez fontos a bajnokság további részét illetően, mivel az első helyekért akarunk harcolni" - mondta a spanyol, aki alig két tizeddel maradt el Vettel köridejétől.

"Megpróbálunk nyomást gyakorolni a Red Bullokra, már a rajttól kezdve, de tudjuk, hogy a McLaren is nagyon erős lesz, különösen, mivel az ő hátsó szárnyuk valószínűleg inkább vizes pályára van beállítva" - magyarázta.

A ferrarisok idén még egyszer sem nem tudtak ilyen közel kerülni a Red Bullhoz szombaton, ami Felipe Massa szerint egyértelműen kedvező jel a jövőre nézve. Emellett az is bizakodásra adhat okot, hogy a versenyen általában jobb tempóra képesek, mint az időmérőn. "Arra számítok, hogy a McLaren holnap nagyon erős lesz, ahogy nyilvánvalóan a Red Bull is. Egy dobogós helyezés remek eredmény lenne, a győzelemért harcolni pedig még jobb" - tette hozzá a brazil.

Vasárnap délután nagy valószínűséggel az eső is megérkezik, ami a versenyzők szerint a szokásosnál is kaotikusabbá teheti a kanadai futamot. "Mi történik, ha esni fog? Ez jó kérdés, mivel idén még nem igazán volt lehetőségünk esőben menni. Ráadásul ezen a pályán a legkisebb megcsúszásért is nagy árat kell fizetni, így fontos az óvatosság" - figyelmeztetett Massa.

"Kanada jellemzően eseménydús futammal szolgál, általában a Safety Cart is pályára küldik, és számos lehetőség van az előzésre" - tette hozzá Stefano Domenicali csapatfőnök. "Ha ehhez hozzáadjuk az időjárás jelentette ismeretlen tényezőt, egyértelmű, hogy miért lesz a holnapi 70 kör nagyon, nagyon hosszú mindenki számára."

Pat Fry vezető versenymérnök egyúttal jobbulást kívánt a csapat egyik szerelőjének, Marco Olivának, aki a nap során megsérült az egyik kerékcsere alatt.