Vágólapra másolva!
Lehet, hogy ha hallgatott volna, bölcs maradt volna, de Lewis Hamilton Monacóban legalább kiesett a PR-droid szerepéből, amelybe a McLaren próbálja évek óta belekényszeríteni.

Forrás: [origo]

Van, amivel még kísérletezni sem érdemes. A bengáli tigrist például alighanem hiába próbálnánk akár hízelgéssel, akár erőszakkal rávenni, hogy ne egyen mocsári szarvast, mert az szerepel a veszélyeztetett fajok listáján, hanem inkább térjen át a növényi étrendre, amely egyébként is egészségesebb. De azért hajrá. A jelek szerint a McLaren is ugyanilyen reménytelen vállalkozásba fogott, amikor megpróbálta politikai korrektségre tanítani Lewis Hamiltont. S még mielőtt valaki közbevágna, hogy Lewis nem tigris, hanem szamár, mert különben nem ráncigálta volna az oroszlán bajuszát (bocs), burkoltan rasszizmussal vádolva a sportfelügyelőket, hadd jegyezzem meg, hogy noha ebben van némi igazság, az őszinteséget a Forma-1-ben mindig értékelni kell.

Nyugodtan meg lehet kövezni érte, de én nem tudom igazán elítélni Lewist a Monacói Nagydíj utáni, élő adásban elhangzott verbális ámokfutásáért. A jelenetben volt valami szokatlanul valóságos, mintha ez a robot, amit kezdettől fogva autóversenyző-automatának neveltek, most hirtelen kibújt volna a szerepéből, és a szemünk előtt kelt volna életre. Lewis váratlanul háromdimenzióssá, hús-vér figurává vált, s ebben a csodálatos átalakulásban volt valami katartikus, amely arra csábított, hogy újra meg újra visszanézzem az interjút. A vigyor egyre szélesebbre húzódott az arcomon, és örömömben tapsolni támadt kedvem. Nem attól, amit mondott, hiszen az szimplán válogatott gorombaságok füzére volt, és még csak nem is attól, ahogy mondta, mert a stílusát bajosan lehetett volna retorikusan cizelláltnak nevezni. Hanem a ritka spontaneitástól, amely egyszerre gyarló emberi mivoltában engedte láttatni Lewist.

Ott állt a röhejesen szűk monacói paddockban frissen sarjadt és fazonírozott, helyre kis körszakállával, alighanem résnyire összehúzott szemekkel kicsit sem SZTK-jellegű, menő napszemüvege mögött, és lazán olyan mondatokat vágott a kamerába, hogy a politikailag korrekt PR-bullsithez szokott mikrofon majdnem megrepedt szégyenében. Az objektív, ha tehette volna, szemérmesen elbújik a védősapkája mögé. A BBC riporternője, Lee McKenzie azonban, csalhatatlanul nagy sztorit szimatolva a levegőben, egy pillanatig sem jött zavarba. "Mit gondolsz, miért tapadnak rád mágnesként a sportfelügyelők? Nyilván úgy érzed, hogy kipécéztek" - vetette fel. Lewis pedig, kínjában kuncogva, nem késett az azóta hírhedté vált válasszal: "Talán azért, mert fekete vagyok. Ali G legalábbis ezt mondja. Fogalmam sincs."

Ez persze komplett ökörség, amivel józan pillanataiban Lewis is pontosan tisztában van. Nem is ez a lényeg, kár szót vesztegetni rá. Azt viszont rendkívül szórakoztató elképzelni, hogy a McLaren kommunikációs stábjában, az élén az F1 Racing egykori főszerkesztőjével, Matt Bishoppal, mennyire lesápadhattak, amikor tudomást szereztek Lewis nyilatkozatáról. Mert nem volt mese, itt nem lehetett a szokásos blablával védekezni, hogy a szavait tévesen idézték, vagy félrevezetően ragadták ki a kontextusból. Amit mondott, az élő adásban, nézők milliói előtt hangzott el.

Nagyon naivnak kell lennünk ahhoz, hogy elhiggyük: miután az első adandó alkalommal kereket oldott a pályáról, Lewis önként és dalolva fordult vissza bocsánatot kérni. Naná, hogy nem. Ekkor már működésbe jött a McLaren high-tech PR-gépezete, s ezzel a nyilatkozatok hangneme visszatért a Forma-1-ben megszokott, életszerűtlen kerékvágásba. Így is fájhatott miatta a fejük, mert pontosan tudták, hogy ami egyszer elhangzott, azt már úgysem lehet kitörölni az emberek fejéből. De úgy kell nekik: miért akarják mindenáron uniformizálni a versenyzőiket? Már régen eljött az ideje, hogy leszámoljanak ezzel a képtelenséggel. Ami természetesen nemcsak a McLarenre, hanem az összes csapatra érvényes, még ha PR-vonalon ők is képviselik a legkeményvonalasabb irányzatot. Ugyanennyire nevetséges, amikor, mondjuk, a Ferrari valamelyik kulcsfigurája "a spanyol"-ként hivatkozik Fernando Alonsóra, mintha nem tudná a nevét. A közleményekkel többnyire az a baj, hogy messziről bűzlik róluk, hogy közlemények. A bennük foglalt idézetek, akárcsak a versenyzők szájába adott konyhakész mondatok, kábé annyira életszerűek, mintha Mikrobi szövegét oda-vissza átnyomták volna a Google Translator-on; kicsit idegesítő, ha írásban mindkét versenyzőnek és a technikai igazgatónak is ugyanolyan stílusa van, ráadásul valamilyen különös véletlen folytán éppen egyezik a sajtófőnökével. Csodák márpedig vannak.

Szóval igen, az a véleményem, hogy a baj nem Lewis szókimondásával, hanem a McLaren kérlelhetetlen PR-gépezetével van. Kész csoda, hogy Lewisból minden erőfeszítésük dacára sem sikerült idomított bazári majmot kreálniuk, akit anélkül mutogathatnak a szponzoroknak és VIP-vendégeknek, hogy attól kellene tartaniuk, valamivel halálra rémíti őket, például hirtelen vicsorogni kezd. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy ők állnak nyerésre. Ez nem meglepő: Lewis 2007-ben még jóformán sihederként, alig 22 évesen érkezett meg a Forma-1-be, ráadásul egy teljesen védett közegből, mert ezeknek a fiatalon felkarolt, csúnya szóval élve "tenyésztett" autóversenyzőknek nincs is igazi gyerekkoruk. Bármit is mondtak a McLarennél, az Lewis számára kezdetben maga vala az ige, hiszen 12 éves kora óta ők egyengették a pályafutását, velük nőtt fel, nekik köszönhetett mindent. Nem is ismert mást. Amikor azonban 2008 májusában, egy törökországi PR-eseményen Apollónként belógatták a trójai faló idétlen makettje elé, már ő is gondolkodóba esett, hogy talán az engedelmességnek is van határa. "A képeket elnézve úgy érzem, kevés szörnyűbbet láttam még" - vallotta be akkor. "Felejtsük el az egészet..."

Fokozatosan kinyílt a csipája, és az élettapasztalataival együtt az önállósága is nőtt. Ennek már a legelső évben tapasztalhattuk a jeleit, például éppen Monacóban, ahol kiakadt, hogy nem támadhatta csapattársát, Alonsót, aztán a Hungaroringen, ahol az időmérőn emlékezetes csetepatéba keveredett vele, és közben állítólag olyan hangnemben ordítozott mentorával, Ron Dennisszel a rádión, hogy a vezetékek kis híján elégtek. Azóta több eset is volt, amikor nyíltan lázadt a körülményei ellen, és alighanem az is árulkodó jel, hogy menedzserként megvált édesapjától, Anthonytól. Mostanában pedig arról pletykáltak, hogy elhagyja a McLarent, holott ez korábban elképzelhetetlennek tűnt, és átigazol a Red Bullhoz. Amivel nincs is semmi baj; lehet, hogy Lewis az életpályájából adódóan kicsit késve lépett a lázadó kamaszkorba, de mindez hozzátartozik a felnőtté válás folyamatához. Abszolút rendjén való.

Kétségtelen, hogy a monacói nyilatkozata nem volt a tapintat iskolapéldája. Nem vallott sem egy napkeleti bölcsre, sem egy évtizedek alatt behízelgően simára csiszolódott modorú, kivénhedt diplomatára XV. Lajos udvarából. De ácsi, miért is várnánk el ezt Lewistól? A cipész, ahogy mondják, maradjon meg a kaptafánál. (Bocs, olcsó poén lelőve.) Lewis autóversenyző, nem diplomata. Azért szeretjük, mert 260-as tempóval egyensúlyoz végig egy falakkal határolt, képtelenül szűk folyosón, nem azért, mert mindig azt biflázza bele a kamerába, amit várnak tőle.

Nem vagyok teljesen hülye, természetesen ismerem a szponzorok szempontjait. Nyilván egyetlen cég sem szeretné, ha, teszem azt, az általa forgalmazott babapelenkát olyasvalaki reklámozná, akiről kiderül, hogy tízóraira kisdedeket fogyaszt a tejeskávéja mellé. Mégis úgy gondolom, egy közönséges vásárló számára, mint amilyen én is vagyok, jobban eladható a termék, ha olyan versenyző hirdeti, aki hiteles a szerepében, és nem próbálja magát lépten-nyomon álszentül Teréz anyának álcázni. Aki padlógázzal száguld be az Eau Rouge-ba, a kamerák előtt se legyen tutyimutyi. Az nagyobb ciki, mint az, hogy őszintén elmondja a véleményét, még ha esetleg nincs is igaza.

És különben is, meg lehetett érteni, hogy Lewis Monacóban frusztrált volt. Minden jel arra utalt, hogy lett volna esélye a győzelemre, a hétvégéje azonban már szombaton a tévedések vígjátékába fordult, és vasárnap délutánig úgy is folytatódott. A kálváriája, ha gondolatban végigszaladunk rajta, tényleg tragikomikusnak tűnik. Az első baljós előjel az volt, hogy amikor szombat reggel beszállt az autójába, félreállt benne a kormányközép. Sebaj, a Q1-ben és a Q2-ben még az élen végzett, ráadásul az utóbbiban olyan köridővel, hogy a Q3-ban is megszerezte volna vele a 4. rajtkockát. A tempója ellen nem lehetett kifogás.

A döntőben, hogy megspóroljon egy garnitúra szuperlágy gumit, csak egyetlen menetet akart teljesíteni. Ez a terve azonban meghiúsult, amikor Felipe Massa éppen McLarenjének orrkúpja elé robogott ki a bokszutcából, s ezzel tönkretette a mért körét. Lewisnak tehát muszáj volt kimennie még egyszer a pályára, és a Sergio Pérez balesete miatti megszakítás közben a McLaren gyorsan ki is küldte őt a bokszkijárathoz, hogy ha zöldre vált a jelzőlámpa, elsőként vághasson neki a körének, ne kerüljön forgalomba. Igen ám, de a percekig tartó várakozás alatt, melegítőpaplanok híján lehűltek a gumijai, ezért az időmérő hátralévő két percében nem sikerült jó időt autóznia: egy teljes másodperccel lassabb volt, mint a Q2-ben, míg a többiek, akik már az etap elején jártak a pályán, jellemzően 6-7 tizedet gyorsultak. (Amint a Pirellinél is megállapították, a szuperlágy slickeknek a viszonylag magas, 44 fok körüli aszfalthőmérséklet ellenére két-három körre volt szükségük ahhoz, hogy rendesen kezdjenek tapadni.) Lewis így csak 7. lett, utólag azonban törölték ezt az eredményét is, mivel a sikán levágásával érte el. Ezzel visszaesett a 10. helyre, ahonnan Pérez távollétének köszönhetően lépett előre egyet.

Egy ilyen rajtpozíció Monacóban már eleve rossz ómen, az igazi csapások azonban vasárnap érték Lewist. A startnál a beragadó Michael Schumacher hátulról nekikoccant az első kanyar féktávján, aztán, ami még bosszantóbb lehetett, a hajtűben simán bebújt mellé, és olyan játszi könnyedséggel előzte meg McLarenjét, mintha ő szunyókált volna közben. Lewis valószínűleg már ekkor felhúzta magát, de Schumachert a 10. körben még elegánsan támadta vissza, a KERS egy részét az előző kör végéig tartogatva, aztán a célvonalon azonnal újra rátenyerelve a gombjára. A következő két órában viszont a ketrecbe zárt vadállat összes tipikus tünetét sikerült produkálnia.

Az már szinte szóra sem érdemes, hogy amikor a 22. körben először cserélt kereket, a szerelői nem várták a garázs előtt. "Szóltak a rádión, hogy 'gyere ki a bokszba, hátha így előzhetsz!' Kimentem, de nem voltak ott" - mondta morózusan az ominózus tévéinterjúban. Ezzel vesztett 6 másodpercet, pozíciót azonban csak egyet, Jarno Trulli Lotusával szemben, amit persze azonnal visszaelőzött.

Aztán megint forgalomba került. Nem különösebben nehéz beleképzelnünk magunkat Lewis helyzetébe: ki nem érezte még őrjítően tehetetlennek magát a körúti dugóban araszolva, miközben szíve szerint beletaposott volna a gázba, hogy faképnél hagyja végre azt a sok béna tötyörgőt? Gondoljunk bele, milyen lehet ugyanez a versenypályán, ahol az ember jobb lába 6-700 lóerő fölött uralkodik! Ilyenkor nem az ám a tét, hogy hazaérünk-e, mire elkezdődik a tévében a CSI. Lewis alighanem már akkor remegett az idegességtől, amikor a szétkopott hátsó gumikkal senyvedő Schumacher mögött körönként 2-3 másodpercet vesztett a saját tempójához képest. Mégsem szállhatott ki dühében a pilótafülkéből, otthagyva az autóját az út közepén, mint Michael Douglas az Összeomlásban...

Lényegében az egész versenye így telt el. Később, Massát és Maldonadót követve, már nyilván végképp felpaprikázva, azt a kevéssé elegáns módszert választotta, hogy egyszerűen nem vett tudomást a létezésükről, hátha úgy tényleg nem is lesznek ott, vagy legalábbis a háta mögé kerülnek, mire pislog kettőt a sisak alatt, és megint kinyitja a szemét. A fekete lovag mindig győz, mondaná Ali G. Csakhogy nem győzött, hanem fennakadt a Ferrarin és a Williamsen is, amelyek kétségkívül bosszantó akadályt jelentettek előtte, de mégiscsak illett volna tekintettel lennie rájuk. A sportfelügyelők pedig nyilván nem szimpatizáltak a helyzetével, mert mindkét manőverét bőkezűen, bokszutcai áthajtással jutalmazták (a második a szabályok szerint automatikusan változott 20 másodperces időbüntetéssé, mivel utólag szabták ki). Egyedül a megszakítással volt mázlija: a McLaren megroggyant hátsó szárnya nyilván "veszélyes konstrukciónak" minősült, ezért a versenyigazgató szinte biztosan kiszólította volna a bokszba a fekete-narancs zászlóval (ahogy Giedo van der Garde-dal meg is tette a pénteki GP2-es futamon, pontosan ebből az okból), ha a rajtrácson nem javítják meg a szünet alatt. Ami azt illeti, a McLaren is kihívta, Lewis azonban addigra annyira dühös volt, hogy egyszerűen nem engedelmeskedett. Nem akarta feladni a versenyt, és akkor nem lett volna más választása.

A két ütközést egyébként szerintem nem lehetett egy kalap alá venni. Igaz, hogy Felipe a külső ívről a szokásosnál sokkal hamarabb fordult be a hajtűbe - éppen Mark Webberrel szinkronban, aki pedig jó másfél autóhosszal előrébb haladt -, ez azonban, mivel egyértelműen a McLaren előtt volt, jogában állt, hogy védje a pozícióját. Lewis ráléphetett volna a fékre, hogy legalább megpróbálja elkerülni a kínos randevút a Ferrarival, de nem tette, s így nekitolta Felipe autóját a Red Bullnak. Ez elkerülhető ütközés volt, tiszta sor. Megérdemelte érte a büntetést. Maldonado viszont durván ráhúzta a kormányt McLarenjére, és annyira leszorította azt a pályáról, hogy ő maga is Williamsének mind a négy kerekével a belső rázókövön fordult volna el, ha a koccanás ereje nem löki vissza a külső ív felé. Lewis pedig kénytelen volt teljesen lemenekülni a pályáról, de még így sem tudta megakadályozni, hogy a két autó összeérjen. Az igaz, hogy szigorú értelemben véve az a felelős, aki hátulról érkezik, ám Maldonado sem vezetett egészen szabályosan. Amikor megkérdezték az esetről, még a Williams technikai igazgatója, Sam Michael is csak annyit mondott, hogy "versenybaleset" történt. Ezért én nem adtam volna büntetést Lewisnak, még ha addigra már ő is lett a nap ügyeletes bűnbakja. Elvégre az előzések zöme követel némi belátást a védekező fél részéről is, és Maldonado ilyet egyáltalán nem tanúsított. Ő fizette érte a súlyosabb árat: elvesztette első pontjait. Schumacher ugyanebben a helyzetben, láss csodát, sokkal ügyesebben reagált.

Félreértés ne essék: a magam részéről nem tartom szimpatikusnak, sőt, megengedhetőnek sem, hogy valaki olyan hangnemben küldje el melegebb éghajlatra a versenyzőtársait, ahogy Lewis tette, "rohadtul nevetségesnek" titulálva Massát és Maldonadót. Ezt a viselkedést nem is minősíteném, de attól még joga van hozzá. Bizonyos fokig mindig tiszteletreméltó, amikor valaki önmagát adja, ha ez nem is teszi feltétlenül vonzóvá a külvilág szemében. Lewis nyilatkozata arrogáns volt, és azt sugallta, hogy neki minden alanyi jogon jár? Naná! Na és? Az igazán jó autóversenyzők, bármilyen tiszteletlennek is tűnnek vetélytársaikkal szemben, mindenképpen csibészek egy kicsit. Ha felhúzták, Michael Schumacher is hajlamos volt ámokfutásba kezdeni, mint mondjuk a 2006-os Magyar Nagydíjon, de számtalan más esetet is említhetnénk, Lewis példaképéről, Ayrton Sennáról már nem is beszélve.

Lehet, hogy Lewis Monacóban a pályán és a pályán kívül is dúvadnak tűnt, ez azonban már legalább ő maga volt, nem az az izé, amit a McLaren éveken át kreálni akart belőle. Egy eszméletlenül gyors autóversenyző, nyers tempóban jelenleg talán a leggyorsabb mind közül, aki ott is előz, ahol mások nem látnak rést, és akkor is, amikor nem kellene. Egy ösztönös tehetség, aki képtelen visszafogni magát, nincs benne sem önmérséklet, sem alázat, ám cserébe szenvedély annál több. Ez már a késztermék; Lewis Hamilton felnőtt végre. Íme, így lehet szeretni vagy utálni, kinek-kinek ízlése és vérmérséklete szerint. Az azonban biztos, hogy nélküle szürkébb lenne a Forma-1, és ez egy olyan ember esetében, akit néhány évvel ezelőtt még sokan távirányított PR-droidnak tartottak, bizony nagy szó. Kibújt a szög a zsákból, és szúr...

"Az igazat megvallva sohasem fogok más stílusban versenyezni. Én így csinálom, és kész. Ezért jutottam el idáig, ilyen vagyok. Nem azért vezetek így, hogy megbántsam a többieket, hanem egyszerűen azért, mert rajongok a versenyzésért" - mondta vasárnap este Lewis. "Úgy érzem, jobban tudom csinálni, mint sokan mások. Ha valaha eljutok odáig, hogy csak a 4. vagy 5. helyért kocsikázgatok körbe-körbe, az már nem fog izgatni, azért nem maradok itt. Küzdeni és győzni akarok. Abban a pillanatban, hogy kiveszik belőlem ez a szenvedély, hagyni is fogom az egészet."

Ez ars poeticának, vagy, hogy megengedjünk magunknak egy ízetlen tréfát, arc poeticának elmegy, nem? Már csak azokat az állandó bocsánatért esedezéseket kellene elfelejtenie végre. Úgysem dől be nekik senki. Ha Lewisnak olyan a mentalitása, hogy a pillanat hevében nem tud uralkodni magán, hát lelke rajta, de vállalja fel! Elnézést kért a 2009-es Ausztrál Nagydíj után, amikor kiderült, hogy hazudott a sportfelügyelőknek Trulli visszaengedéséről, elnézést kért egy évvel később, ugyancsak Melbourne-ben, amikor a rendőrök lefülelték, miközben egy közúti jelzőlámpánál fittizett Mercedesével, elnézést kért most, a beszólások miatt... Szerintem teljesen feleslegesen. Ezzel már úgysem tesz meg nem történtté semmit, csak bolondot csinál magából.

Pedig Monacóban végre teljes valójában állt előttünk, művi máz nélkül, dühösen, felnőtten és kiforrottan, kibújva a robotvázból. Ecce homo! Az átalakulás épp olyan izgalmas és emberi volt, mint amennyire provokatív. Hé, Lewis, üdvözlet az élők sorában...

* * *

Akárhány éve végzi ezt a munkát az ember, akármennyi balesetet izgult végig, ugyanúgy összeszorul egy gyomra, ha olyan becsapódást lát, mint amilyen Sergio Pérezé volt a monacói időmérőn. Még jól emlékszem Jenson Button 2003-as, sőt, Karl Wendlinger 1994-es bukására is ugyanott, az alagút kijáratánál, úgyhogy cseppet sem voltam nyugodt, miközben a mentők igyekeztek kiszabadítani az autójából Pérezt. Főleg az aggasztott, hogy oldalvást érkezett meg a Tec-pro-falba, ami nem feltétlenül jobb a frontális ütközésnél, mert a fej- és nyakvédő, a HANS csak hosszanti irányban véd az úgynevezett ostorcsapás sérüléstől, még ha a pilótafülke megmagasított, puha anyagból készült pereme segít is valamennyit. Mint utóbb kiderült, a Sauber pillanatnyi lassulása a becsapódásnál 80 g volt, vagyis Pérez feje, szerencsére csak egy rövid időre, durván 600 kg-osnak érződhetett. Azért ez nem kevés. A csigolyák megsínylik.

Az elmúlt 15-20 év biztonsági fejlődéséről rengeteget elárul, hogy a mexikói egyszerű agyrázkódással megúszta a balesetet, de akkor is tény, hogy idén valamiért feltűnően sok kicsúszás történt azon a ponton, a sikán előtt. Csütörtök délelőtt Tonio Liuzzi, délután Vitalij Petrov, szombat reggel Nico Rosberg, majd az időmérőn Pérez járt pórul ott. Vajon miért? Egyértelmű, hogy az a hírhedt bukkanó az alagút után éppen a legkellemetlenebb helyen van, a féktáv elején, ahol eleve ki tudja billenteni az autókat az egyensúlyukból, ha a durva hosszanti terhelésváltáshoz, a rossz szög következtében oldalirányú is társul. Ez azonban már tavaly is ott volt, még ha Petrov szerint azóta "ötször rosszabb" is lett.

Alonso előrukkolt egy másik elmélettel is, miszerint az autók kihegyezett aerodinamikája, különösen pedig az év egyik technikai slágere, a diffúzorba vezetett kipufogó lehetett a felelős a sok balesetért. Ebben látszólag van logika, mert a bukkanón, a hasmagasság hirtelen változása miatt módosulhatnak a nyomásviszonyok az autó padlólemeze alatt, azonnal csökkentve a leszorítóerőt. A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn mégsem értett egyet a felvetéssel. "Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy az a pályának egy különösen trükkös szakasza. Nagy az oldalterhelés, fékezni kell, és egyenetlen az aszfalt" - mondta még szombaton. "Nicót éppen magas üzemanyagszinttel indítottuk el, mert ki akartunk próbálni néhány dolgot, hogy tisztázzunk egy-két részletet holnapra, tehát nehéz volt az autója, hiszen hosszú etapra készült vele. A guminyomás pedig még alacsony volt, egyszerűen ez fogott ki rajta."

Lehetséges, bár ebből a szempontból nem rajzolódik ki egyértelmű mintázat a baleseteknél. Pérez könnyű autóval, de az első mért körében, tehát hideg gumikon csúszott ki, Liuzzi a második mért körében vesztette el az irányítást Hispaniája fölött, Petrov pedig egy hosszú etap kilencedik körét teljesítette, amikor elvétette a féktávot, és az autójában már nem maradhatott sok benzin, mivel csak két perc volt hátra a szabadedzésből.

Bárhogy is, azt a huplit a következő évi verseny előtt el kell távolítani onnan, hogy ne történjen még nagyobb baj. Idén olcsón megúsztuk. Szerencsére úgy hírlik, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jövőre a daru elmozdítása révén 20 méterrel távolabb is fogja tolni a bálákat, egészen a fákig.

* * *

Tény, hogy a megszakítás miatt egy páratlan fináléról maradtunk le, de a Monacóban megszokott vonatozáshoz képest nem lehetett okunk panaszra vasárnap délután. Ha így folytatódik, és Sebastian Vettel menetelését nem lehet megállítani, idén az egyes versenyek lesznek izgalmasak, és a világbajnokság kevésbé, míg általában inkább ennek a fordítottja jellemző. De szerintem még mindig ez a jobbik eset.

A Monacói Nagydíj, ezt már felesleges részletezni, azzal ígérte az elmúlt évek egyik legérdekesebb befutóját, hogy az élhármas tagjai mind különböző bokszstratégiát választottak, a verseny végén mégis egymás hátsó szárnyára tapadva kergették egymást, és a leglassabb haladt elöl, a leggyorsabb hátul. Már sohasem tudjuk meg, hogy a piros zászlók nélkül ki került volna ki győztesen a csetepatéból; való igaz, hogy Jenson Button gumijai Alonsóénál 14, Vettelénél pedig 32 körrel voltak frissebbek, de Monacóban még DRS-sel és KERS-sel is nehéznek bizonyult előzni. Ráadásul, mivel a Red Bullhoz képest egy másodpercen belül haladt, a célegyenesben Alonso is laposabbra állíthatta a hátsó szárnyát, ami Vettel megtámadásához talán kevés volt, de ahhoz jól jött, hogy védekezzen Buttonnal szemben. Seb mindenesetre úgy vélte, akkor is elöl maradhatott volna, ha nem szakítják meg a versenyt, az utolsó kört azonban tuti a székből felállva néztük volna végig. Fernando, mivel úgy érezte, nincs vesztenivalója, már előre kiszemelte azt a két pontot, ahol támadni fog: a célegyenes végét és az alagút utáni féktávot. A legjobb alkalma egyébként elvben nem a verseny legvégén kínálkozott volna, hanem abban a szakaszban, amikor Vettel gumijai hirtelen elérkeznek a "drop-off"-hoz, ahhoz a fázishoz, amikor a tapadásuk szinte egyik pillanatról a másikra drámaian csökken. Ez a Pirellik sajátsága; a Bridgestone-okra nem volt jellemző.

Forrás: [origo]
Vettel köridejei a bokszkiállása és Petrov balesete között (nagyítható). Az öt "üres" kör a Safety Car-fázisban volt. Sebnek szemlátomást sikerült hatékonyan kímélnie a gumikat, mert az időeredményei az 50 kör alatt is alig romlottak

Csakhogy Seb nagyon kíméletesen, szinte lábujjhegyen óvatoskodva bánt a gumikkal. Már azt is tudjuk, hogy ironikus módon egy félreértés adott neki lehetőséget erre a rendhagyó, egykiállásos taktikára: a 16. körben, amikor kiállt a bokszba, zavar keletkezett a Red Bull rádiókommunikációjában, és a szerelők tévedésből egy garnitúra lágy slicket hoztak ki számára a kért szuperlágy helyett. Ehhez alighanem az is hozzájárult, hogy Monacóban a hely szűkössége miatt nem a bokszutca falán, hanem a garázs fölött van a csapatok irányítóközpontja, ezért a versenymérnökök nem tudják egy szempillantás alatt vizuálisan ellenőrizni a szerelők munkáját, mint máshol. Seb azonban nem jött zavarba: a saját ötlete volt, hogy többször ne is cseréljenek kereket az autóján.

Nem is olyan rég, Sanghajban bebukta, hogy a verseny végére elkoptak a gumijai, de ezúttal sikerrel járt. 62 kört lehetetlennek tűnt egyetlen szettel teljesítenie, s bár a két Safety Car-fázis kétségkívül segítségére volt, aztán a megszakítás végképp levette a válláról a terhet, nemcsak a szerencsének köszönhette, hogy az élen maradt, hanem legalább annyira önmagának is. Ugyanis nem esett kétségbe, amikor Jenson az első kiállásánál megelőzte Red Bullját, és rohamléptekkel távolodni kezdett tőle: nem erőltette túl a gumikat, hogy utolérje a McLarent, hanem figyelemre méltó önfegyelemmel konstans tempót diktált. Ezért maratoni hosszúságú etapjában, a 17. és a 68. kör között szinte végig 1:19.5 táján tudta tartani a köridőket, ami komoly bravúr. "A gumik kipörgését a lehető legkisebbre kellett csökkentenie, és miután utolérték, természetesen azt csinálta, hogy nagyon óvatosan lejjebb vitte a minimális sebességét a kanyarokban, viszont igyekezett minél jobban kigyorsítani" - magyarázta Adrian Newey. "Az utolsó körökben úgy vezette az autóját, mintha az egy dragster volna." A megszakítás során, a rajtrácson elvégzett kerékcserét követően pedig jött az 5 környi örömautózás a friss gumikon. A Red Bullnál persze még akkor sem nyugodtak meg. "Az egyetlen veszély az volt, hogy az utolsó körben megpróbálja megfutni a leggyorsabb kört. Hálás vagyok érte, hogy nem tett így!" - mondta Christian Horner. Ami vicces, mert azt jelenti, hogy a győzelmi eufóriában már nem figyelt oda eléggé: Seb 1:16.267-tel valójában megfutotta a leggyorsabb kört, csak csapattársa, Mark Webber néhány pillanattal később, kemény 33 ezreddel túlszárnyalta őt is...

A megszakítás Jenson számára volt a legbosszantóbb. Ő háromszor járt a bokszban, leginkább azért, mert a második alkalommal is a szuperlágy gumikat tették fel az autójára, ezért muszáj volt kimennie még legalább egyszer, hogy a szabályoknak megfelelően használja mindkét keveréket. Utólag már belátta, hogy ez hiba volt. Az első kiállásánál sikeresen Seb elé vágott, és egy darabig jól is állt a szénája: a 26. körben már 14.9 másodperc volt az előnye a Red Bull-lal szemben. Csakhogy Monacóban viszonylag sokáig, kb. 25 másodpercig tart egy kiállás - nem is annyira a bokszutca hossza miatt, mint inkább azért, mert a versenyen is 60 km/óra marad a sebességkorlátozás, ellentétben a többi pályával, ahol 100 km/órára emelik. Jenson ennyire nem tudott meglógni Sebtől, a szuperlágy gumik ugyanis 10-12 kör után túljutottak az optimális teljesítményükön, és romlott a tapadásuk. Egyértelmű volt, hogy az újabb kerékcseréje után vissza fog esni a Red Bull mögé. A McLaren feltehetően ezért választott neki ismét szuperlágy gumikat, hiszen úgy érezték, ha a lágyakat kapja meg, végképp elveszíti rá az esélyét, hogy támadja Sebet. A bokszba azonban épp a legrosszabb pillanatban, Massa balesete előtt hívták ki, talán mert Timo Glock futóműhibával leparkoló Virginjét látva Safety Car-ra bazíroztak. Ők elszámították magukat, a Ferrarinál viszont jól kapták el a fonalat, és éppen a biztonsági autó megjelenését követő pillanatokban adtak másodszor - utoljára - új gumikat Fernandónak.

Forrás: [origo]
A három versenyző másodpercben mért lemaradása az aktuális éllovashoz képest (nagyítható). Button legnagyobb előnye 15 másodperc volt, ami kevés lett volna ahhoz, hogy az újabb bokszkiállás után Vettel elé térjen vissza a pályára

A legtöbbet tehát tényleg Jenson bukta a megszakítással. Amelyre egyébként azért volt szükség, mert noha normális esetben Safety Car mellett is el lehetett volna takarítani a roncsokat a pályáról a tömegbaleset után, Petrov állítólag rémülten azt kiabálta a rádióba, hogy "kórház, kórház!", és az orvosi stáb is arról tájékoztatta a versenyigazgatót, Charlie Whitingot, hogy a mentés nagyjából húsz percig fog tartani. A rajtrácson pedig a Sportszabályzat 41.4-es cikkelye szerint szabadon lehet dolgozni az autókon a megszakítás alatt. Ilyenkor ugyanaz a rajtprocedúra érvényes, mint az első indításnál, amikor (a Q3 résztvevőit kivéve) ugyancsak mindenki cserélhet kereket. Utólag, másokhoz hasonlóan a Pirelli is felvetette, hogy ezen a szabályon célszerű lenne változtatni, de ez sem annyira egyértelműen jó ötlet, mint amennyire elsőre tűnik. A megszakításra ugyanis általában valamilyen baleset miatt kerül sor, és fennáll a veszélye, hogy az autók gumija a szétszóródott törmeléken megsérül. Ha pedig zuhogni kezd az eső, úgyis kereket kell cserélni.

Seb tehát a szezon első hat versenyéből ötöt megnyert, akárcsak két évvel ezelőtt Jenson. Hogy ő mit tanácsol ifjú vetélytársának? "Hát, én akkor nem igazán gondoltam a vb-címre" - mondta vigyorogva. "Csak az járt az eszemben, hogy lehajtsak néhány pohár italt a haverokkal. Bárcsak emlékeznék, de attól tartok, eggyel többet ittam a kelleténél..."