Vágólapra másolva!
Fernando Alonso nem vár csodát a Ferrari törökországi fejlesztéseitől, a spanyol lassú felzárkózásra számít.

Új fejlesztésekkel érkezett a Török Nagydíjra a Ferrari, többek között új első és hátsó szárnyat is kipróbál a csapat. Fernando Alonso nem vár forradalmat az új elemektől: abban ugyan biztos, hogy működni fognak, de nem számít arra, hogy teljesítményben nagy előrelépést jelentenek.

"Lesz néhány új alkatrészünk itt és a következő versenyeken is" - mondta Alonso Isztambulban. "Néhány tizedet jelentenek az új elemek, semmi forradalom, ettől nem fog teljesen másképp viselkedni az autó a versenyen. Lassú felzárkózásra számítok, lépésről lépésre kell haladnunk, hogy csökkenthessük a különbséget."

"Elégedettek vagyunk az elmúlt három hétben végzett fejlesztési munkával, de úgy gondoljuk, hogy a többiek is előreléptek az elmúlt hetekben. Ha az időmérőn csökkenteni tudjuk a különbséget, az nagy motivációs lökést jelent majd mindenki számára."

Alonso nem pánikol a csapat gyenge idénykezdése miatt, úgy véli, van még idő a felzárkózásra. "Tavaly is sok pontot veszítettünk a szezon első felében, aztán a másodikban felzárkóztunk és harcban voltunk a vb-címért. Idén is pontokat veszítünk, tisztában vagyunk a lemaradásunkkal, de még sokkal korábbi fázisban tartunk. 2010-ben csak a 11-12. versenyen kezdtük gyűjtögetni a pontokat, most a negyedik futamnál tartunk, vagyis rengeteg időnk van még. Ettől függetlenül a lehető leghamarabb kell reagálnunk a helyzetre."

Forrás: Ferrari