Vágólapra másolva!
A tavalyi világbajnok senkitől sem zavartatva, végig vezetve nyerte a szezon első versenyét. Mögötte Hamilton, és a verseny meglepetésembere, Petrov végzett a dobogón. Alonso negyedik, mindkét Mercedes egy-egy ütközés miatt kiesett.

Forrás: AFP
Vettel fordult el elsőnek a célegyenes végén
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Vettel indulhatott az élről, mellőle Hamilton még az első sorból, de a pálya piszkosabb oldaláról. A rajtnál nagy kavarodásra lehetett számítani a KERS által biztosított plusz lóerők és a veszélyes első kanyar miatt.

Rögtön a rajtnál Felipe Massa a nyolcadik helyről az ötödikre jött föl, Vettel simán megtartotta az elő helyet, mögötte Hamilton Webberrel csatázott, de megtartotta a második helyet. Petrov remekül indult, negyedik lett, Alonso visszaesett Kobajasi mögé, de már a második körben visszaelőzte. Barrichello a sóderágyba ment ki az első kanyar után, de önerőből visszatért a pályára. A rajt másik nyertese Heidfeld, aki a 19. helyről hatot lépett előre.

A hármas kanyarban Alguersuari és Michael Schumacher autója összeért előbbi hibájából, a Mercedes jobb hátsó kereke levált a felniről, mindkét pilótának az eset után azonnal ki kellett mennie kerékcserére.

Button hatalmas nyomás alatt tartotta Massát a rajt utáni körökben, az állítható hátsó szárny ellenére sokáig mégsem tudta megelőzni, nem úgy, mint Alonso Rosberget, így feljött a hetedik helyre, de a hátránya hat kör alatt már 17 másodpercre hízott. Az újonc Di Resta a pontszerző tizedik helyre ért a hetedik körben a Force Indiával.

Button folyamatosan támadta Massát, de előzni nem tudott, mivel az állítható hátsó szárny előnyeinek kiaknázásához rövidnek bizonyult az Albert Park célegyenese, és a ferraris is mindig jól osztotta be a KERS körönkénti 6,6 másodperces erőtöbbletét. Alonso csak a kilencedik körben érte utol Buttont és saját csapattársát.

Forrás: AFP
Hamilton csak a KERS-szel tudta visszaverni Webber támadását a rajtnál

A 11. körben mindkét Red Bull-pilóta elkezdett panaszkodni a hátsó kerekek kopására. Még ugyanebben a körben Maldonando leparkolta Williamsét a pálya szélén.

Button szabálytalan előzése

Amikor rászánta magát Button az előzésre, Massa szabályos eszközökkel kiszorította, ezért csak úgy tudta végül maga mögött hagyni, hogy levágta a kanyart. Elvileg vissza kellett volna engednie a brazilt, de az eset után pár másodperccel már Alonso is megelőzte Massát, így nem tette meg. Ez lett Button veszte.

A 12. körben Webber, a 13.-ban Alonso is kijött kereket cserélni. Előbbi kemény, utóbbi lágy gumikat tetetett fel magának. Massa egy körrel később szintén kijött, kerékcseréje 0,6 másodperccel lassabb volt Alonsóénál.

A versenybírók vizsgálni kezdték a Massa-Button esetet. Hamilton nem szakadt le Vettelről, és a 15. körben ideiglenesen átvette a vezetést, amikor Vettel is kijött a bokszba kerékcserére. Button a 15. körben megkapta a bokszutca-áthajtásos büntetését, ami 18-20 másodperc hátrányt jelent.

Button, amíg nem ment ki, feltartotta Vettelt, hogy segítse Hamiltont, de a német fél kör után otthagyta a 2009-es világbajnokot egy erőszakos előzéssel. Hamilton lágy gumikat kapott a 16. körben, de Vettel elment időközben a célegyenesben, és visszavette a vezetést. A Red Bull németje ekkor friss gumikon megfutotta a verseny leggyorsabb körét, 1:30,8-et.

Vettel előnye hat másodperc volt a 18. körben Hamilton előtt, Webber hátránya eközben 20 másodpercre nőtt. Timo Glock Virginje lelassult a huszadik körben. Button a 12. helyre jött vissza a kerékcsere után, Di Resta és Sutil elé. Schumacher egy kör lemaradással a 20. helyen haladt.

Forrás: Reuters/Mick Tsikas
Button jó tempót diktált és agresszíven versenyzett, csak az áthajtásos büntetés vetette vissza

Barrichello megelőzte Kobajasit a 22. körben, miután Schumacher körhátránya miatt udvariasan elengedte egykori csapattársát. Ugyanebben a körben Kovalainen kiállt a versenyből vízszivárgás miatt. Barrichello már Rosberget is támadta, amikor Schumacher biztonsági okokból végleg kiállt a bokszba a sérült padlólemezű autójával.

Barrichello amatőr hibája

Barrichello a 23. körben érte utol Rosberget, gyermeteg előzési kísérlete sikertelennek bizonyult, nekiment a Mercedesnek és megpördült. Rosbergnek az eset után füstölt az autója, és félre is állt a pálya szélére - ezzel mindkét Mercedes kiesett. Barrichello rögtön ezután kiállt a bokszba kerék- és orrkúpcserére a 25. körben. Áthajtásos büntetését is megkapta pár körrel később.

Button a 25. körben előzte meg Kobajasit, akinél körönként 1,5-2 másodperccel gyorsabb volt. Petrov a 27. körben 1,3 másodpercre közelítette meg Webbert, Alonso egy másodperccel az orosz mögött haladt ekkor. Alonso második kerékcseréje alatt a 28. körben lágy gumikat kapott, és Button elé jött vissza. A spanyol a 30. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét: 1:30,007. Heidfeld gyenge teljesítményére magyarázat lehetl hogy a csapat szerint az első kör óta sérült karosszériával versenyzett. Csapattársa, Petrov fokozatosan futotta saját legjobb köreit a Lotus Renault-val, de aztán a 32. körben hibázott az egyik kanyarban, de folytatni tudta.

Forrás: Reuters/Mick Tsikas
Schumachernek egy Alguersuari-elfékezés okozta a vesztét

Webber a 33. körben megfutotta saját leggyorsabb körét, de így is folyamatosan lassabb köröket futott ebben az időszakban Alonsónál. Hamilton az egyik kanyarban kicsúszott a fűre, gond nélkül visszajött. Autójának alja azonban megsérült az esetnél, a célegyenesre fordulva szikrázott a McLaren. Massa a negyedik helyről ment kerékcserére, Vettel három körrel később Hamiltonnal együtt követte, kemény gumikat kapott mindkét világbajnok.

Bejött a Lotus Renault taktikája

Ekkor már látszott, Petrov esélyes lehet a harmadik helyre, mert valószínűleg csak kétszer jön ki, míg Webber és a Ferrarik háromszor. Button másodszor is cserélt a 38. körben, a hetedik helyre jött vissza. Webbert ebben az időszakban hatalmas nyomás alá helyezte Alonso, az ausztrál még a védekezésnél sem használta a Red Bull KERS-ét. Elképzelhető, hogy hűtési problémái voltak, de az is lehet, hogy beigazolódik az az elmélet, miszerint a Red Bull csak a rajtnál használja a hibrid rendszert. Webber végül a 42. körben jött ki a harmadik kerékcseréjére, 26,23 másodperces ideje nem volt túl gyors. Kijövetele után azonnal kicsúszott a kettes kanyarban a még hideg, lágy keverékű gumikon.

Alonso egy körrel később szintén kijött (kemény) gumikért, több mint két másodperccel hamarabb végeztek szerelői, így könnyedén megelőzte Webbert. Webber ugyan támadgatta a spanyolt, de továbbra sem használta az energiatároló rendszert, így nem sok esélye volt az előzésre. Mindketten 1:30 alatti köröket mentek, a leggyorsabbak voltak ekkor a mezőnyben.

Vettel előnye 11 másodpercre hízott a 48. körben a kissé sérült autóval versenyző Hamilton előtt. A hatodik Massát ismét utolérte a felzárkózó Button, és a 48. kör elején egy kemény manőverrel meg is előzte a brazilt, majdnem összeértek, amikor a brit rálegyezett a ferrarisra. Massa egy körrel később kijött a harmadik kerékcserére, meglepetésre a sauberes újonc, Pérez vette át a hetedik helyet tőle, aki csak egyszer volt a bokszban, és mint utólag kiderült, egyetlenként végig is ért két szett gumival.

Alonso sorban futotta a leggyorsabb köröket, 1:29,4-nél járt az 50. körben. eleinte körönként 1,3, később csak pár tizedmásodpercet adott Petrovnak, ezért nem tudta utolérni a verseny végére az ekkor már légüres térben autózó Lotus Renault pilótát.

Massa az új gumikkal megfutotta a leggyorsabb kört (1:29,4) a versen végén. Utol is érte hamar a kilencedik helyen haladó Buemit, és agresszíven támadta a Toro Rosso svájci versenyzőjét. Két kör csatázás után a célegyenes végén végül megelőzte négy körrel a verseny vége előtt, valószínűleg az állítható hátsó szárny segítségével. Utána a verseny leggyorsabb körét (1:28,947) is megfutotta a ferraris.

Forrás: AFP

58 kör után Vettel könnyen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, mögötte Hamilton futott be. A hétvége legnagyobb meglepetése Vitalij Petrov harmadik helye: az orosz jól versenyzett, és kihasználta, hogy autója nagyon kíméletesen bánt a gumikkal. Az újon Pérez pedig bebizonyította, hogy egy kerékcserével is lehet pontokat szerezni

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

1. Sebastian Vettel, Red Bull
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes +22,2
3. Vitalij Petrov, Lotus Renault +30,5
4. Fernando Alonso, Ferrari, +31,7
5. Mark Webber, Red Bull, +38,1
6. Jenson Button, McLaren-Mercedes, +54,3
Sergio Perez, Sauber, +65,8*
Kamui Kobajasi, Sauber, +76,8*

7. Felipe Massa, Ferrari, +85,1
8. Sebastien Buemi, Toro Rosso, +1 kör
9. Adrian Sutil, Force India, +1 kör
10. Paul di Resta, Force India, +1 kör
11. Jaime Alguersuari, Toro Rosso, +1 kör
12. Nick Heidfeld, Lotus Renault, +1 kör
13. Jarno Trulli, Team Lotus, +2 kör
14. Jerome d'Ambrosio, Virgin, + 4 kör
Timo Glock, Virgin, +9 kör
Rubens Barrichello, Williams, +10 kör
Nico Rosberg, Mercedes GP, +36 kör
Heikki Kovalainen Team Lotus, +39
Michael Schumacher, Mercedes GP, +39 kör
Pastor Maldonado, Williams, +49 kör

* A két Sauber szárnyát a futam utáni technikai ellenőrzésen szabálytalannak találták, ezért elvették pontjaikat.