Vágólapra másolva!
Peter Sauber a hétvégén hivatalosan bejelentette, hogy Felipe Massa az idény végén elhagyja a Saubert. A brazil sajtó biztosra veszi, hogy a Ferrarinál folytatja Rubens Barrichello helyén, aki a BAR-hoz igazol 2006-tól. Fernando Alonso bírálta Ralf Schumachert.

Képgaléria a Magyar Nagydíjról

Immár biztos, hogy Felipe Massa az idei szezon végén elhagyja a Saubert, és másik csapatban folytatja pályafutását. Azt hivatalosan még nem lehet tudni, melyikben, a brazil sajtó mégis biztosra veszi, hogy a Ferrari lesz az a bizonyos alakulat. A brazil pilóta nem lenne ismeretlen Maranellóban, tesztpilótaként már segítette a Ferrarit, ahol folyamatosan dicsérték képességeit.

"Sajnálom, hogy Felipe elmegy, szerettem volna, ha még egy évig velünk marad" - mondta Sauber a La Gazzetta dello Sportnak. Massa szerint korai lenne még kijelenteni, hogy jövőre Michael Schumacher lesz, szerinte még semmi sem biztos. "Nem erősíthetem meg, hogy jövőre a Ferrari pilótája leszek" - nyugtatta le a kedélyeket Massa."Az igaz, hogy idei eredményeimnek köszönhetően 'jó pozícióban' vagyok, s szívesen csatlakoznék a Scuderiához, de egyelőre nem írtam alá semmit. A Ferrari az álmom, csodás lenne egy igazán versenyképes autóban ülni, s az sem zavarna, hogy folyton Michaellel hasonlítanának össze. Ő viszonyítási pont számomra, ha legyőzném, azt jelentené, jó úton vagyok a világbajnoki cím felé."

Massa Rubens Barrichello helyét foglalhatja el az olasz istállónál, aki a háromszoros világbajnok Nelson Piquet szerint jövőre a BAR-hoz igazol. A brazil és német sajtó értesülései szerint a brazil már aláírta kétéves szerződését a brackleyiekkel, ezt Gil de Ferran sportigazgató nem erősítette meg, de nem is cáfolta. "Mindig nagy öröm régi barátokkal együtt dolgozni" - fogalmazott sejtelmesen az egyik brazil TV-társaságnak de Ferran.

Barrichello tartja magát ahhoz, hogy neki 2006-ra szerződése van a Ferrarival, s nem megy sehova. "Piquet-nek inkább fia karrierjével kéne foglalkoznia" - reagált a pletykákra Barrichello. "Nincs mit mondanom az ügyről." A brazil újságírók szerint szerdán hivatalosan is bejelentik, hogy Barrichello jövőre Szato Takuma csapattársa lesz, ami feltételezi, hogy Jenson Button - akarata ellenére - kénytelen lesz átülni a Williamsbe.