Vágólapra másolva!
Három kívánsággal a tarsolyában érkezett Michael Schumacher a Hungaroringre: egy világbajnoki címmel, újabb világrekorddal, no meg azzal a tudattal szeretne hazatérni, hogy kijavította csúfos tavalyi eredményét.

Michael Schumachernek nem kell a legendás Dévényi Tiborhoz fordulnia, hogy fentebb említett óhajai teljesüljenek, mindre jó esélyei vannak: igaz, hogy tavaly gyengélkedett a Ferrari a Ringen, de idén 12-ből 11-szer nyert a "vörös torpedó" (mármint a Ferrari és Schumacher együtt), a hatszoros világbajnok így jó esélyekkel pályázik az újabb világrekordra. Nevezetesen, hogy egy idényen belül 12. futamgyőzelmét is megszerezze (egyszersmind feledtesse a 2003-as égést, amikor is úgy lett nyolcadik, hogy a győztes Fernando Alonso lekörözte), erre előtte senki nem volt képes. "Természetesen mindent meg fog tenni azért, hogy újra felállhassak a dobogó tetejére" - mondta Schumacher. Még szép.

A kerpeni győzelmi mutatója 91,6 százalékos idén, kizárólag az szól ellene, hogy éppen egy lassabb pályán, Monacóban babrált ki vele Jarno Trulli (illetve nem is az olasz, hanem Juan Pablo Montoya, aki az alagútban hátulról elkaszálta). A statisztikából (na meg Rubens Barrichello szorgos másodhegedűs munkájából) következik egyébként, hogy a Ferrari a konstruktőri versengésben is kiválóan áll (99 pontos fórt épített fel a Renault-val szemben), s akkor is világbajnok lesz (tizennegyedszer) a Magyar Nagydíjon, ha netán kilenccel kevesebb egységet szerez, mint a francia istálló Trulli, Alonso duója.

"Izgatott vagyok, hiszen mégsem ünnepelhetek minden nap világbajnoki címet" - bölcselkedett Schumi. "Mondjuk, különösebben nem aggódom, az első hely már a zsebünkben van, előbb-utóbb úgyis hivatalos lesz. Ha nem a Hungaroringen, hát később." Schumacher egyébként pihenője alatt kikúrálta magát nyári náthájából, s alig várja, hogy újra autóba ülhessen. "Persze, jó volt fújni egy kicsit, de a semmittevést már unom, itt az ideje, hogy újra a kezembe vegyem a volánt. Úgy vélem, a Renault, a BAR és a McLaren lehet veszélyes ránk, de ettől szép ez a sportág, mindenkit le kell győzni." Schumi a Williams-BMW-t nem említette, holott a kék-fehérek tartogatnak egy meglepetést: a rusnya orr helyett (amely nem hozta meg a várt eredményt) visszatérnek a hagyományoshoz.

Négy alkalommal még senki nem tudott diadalmaskodni a pusztában (ahogy egyes külföldi lapok pályánkat és környékét kedvesen jellemezni szokták), Schumacher lehet az első, akinek ez sikerül. A 35 esztendős német különben Ayrton Sennával holtversenyben vezeti az eredményességi rangsort.

kd