Talmácsi: Ennél már csak jobb lehet

MTI

Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Címkék: Talmácsi, Moto2, Speed Up, Katar

Kommentek száma0 hozzászólás

Talmácsi Gábor a műszaki gondok ellenére elégedett a Moto2 katari nyitófutamán elért kilencedik helyével és biztos a jobb folytatásban.


"Motegiben, remélem, előrébb végzek"

"Ennél már csak jobb lehet" - mondta az új kategóriában versenyző pilóta a katari idénynyitó után.

"Természetesen nagyon elkeserített, hogy a gép nem úgy működött, ahogyan azt elvártam, szerettem volna. A motor pattogott, nem éreztem a gumi tapadását, s ez elsősorban az előzéseknél hátráltatott. Amikor a verseny után visszanéztem a felvételeket, hogy mi történt vasárnap este, látszott, hogy szenvedek. Azt szeretném újra elérni, hogy végre igazi örömöm legyen a versenyzésben, a motorozásban."

A 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok Talmácsi szerint nem a motorral és nem is a vázzal van baj, hiszen a spanyol Alex Debón, aki második lett a losaili pályán, ugyanolyan FTR-vázzal versenyzett, mint ő.

"Debónnak nem volt problémája, tehát a baj másutt keresendő" - fogalmazott Talmácsi. "Most azon dolgozunk, hogy kiderítsük, mi lehetett a gond. Biztosan a beállításokon kell változtatni. Remélem, az április 25-i japán GP-re sikerül kiküszöbölni a hibát. Hogy mi lesz Motegiben? Remélem jóval előrébb végzek. Akár még nyerhetek is, de ez még korai lenne."

A Moto2-ben, a vb új kategóriájában a 600 köbcentis versenygépeket négyütemű Honda motorokkal szerelték fel, és Dunlop abroncsokkal látták el. Talmácsi gépének vázát az FTR adja, míg a motorblokkot valamennyi Moto2-es pilóta részére a vb jogtulajdonosa, a Dorna szállítja.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt!

Csík
Dögös lányok Katarból

Dögös lányok Katarból

A MotoGP futamok látványvilágához a bokszutca lányai is hozzátartoznak. A losaili pályán is volt mit nézni a futam előtt.

Csík
Capirossi borzalmasnak érezte 300. futamát

Capirossi borzalmasnak érezte 300. futamát

Loris Capirossi a 300. vb-futamán indult Katarban, a veterán MotoGP-pilóta azonban feldúlt volt a verseny után.

Csík
Négy évig a Digi Sporton a MotoGP

Négy évig a Digi Sporton a MotoGP

A Digi Sport élőben közvetíti a gyorsaságimotoros-vb küzdelmeit, így a sportág hazai rajongói nyomon követhetik a Moto2-es kategóriában rajtoló Talmácsi Gábor versenyeit.

Csk
A vb állása
MotoGP
Moto2 125
1. Rossi 25

1. Tomizava 25
1. Terol 25
2. Lorenzo 20

2. Debon 20
2. Vazquez 20
3. Dovizioso 16
4. Hayden 13

3. Cluzel 16
...9. Talmácsi 7
3. Marquez 16
4. Espargaro 13