Talmácsi kilencedik a Moto2 debütálásánA hét pontot érő kilencedik helyet szerezte meg Talmácsi Gábor a MotoGP új kategóriája, a Moto2 első futamán, a Katari Nagydíjon. A versenyt a japán Soja Tomizava nyerte. ![]() Talmácsi: hét pont az idénynyitón MotoGP: Stoner bukott, a Yamaha tarolt A Moto2 bemelegítő edzésén még jobban összerázódott a mezőny, az első 18 pilóta egy másodpercen belülre került, Talmácsi Gábor 16. lett, megelőzve csapattársát, Andrea Iannonét, illetve az időmérőn jól szereplő, hatodik helyről induló Jules Cluzelt. Toni Elias megtartotta első helyét a futam rajtjánál, mögötte Stefan Bradl és Alex de Angelis ütközött, mindketten kiestek a versenyből. Talmácsi Gábor jól indult, az első kör végén hatodikként haladt át a célvonalon. A hétvége során végig jól teljesítő Julian Simon műszaki hiba miatt feladta a futamot, Raffaele de Rosa pedig kicsúszott. Már a harmadik kör előtt kiestek négyen. Az élen Cluzel, Elias, Alex Debon, Tomizava Soja sorrend alakult ki, majd Juki Takahasi, Roberto Rolfo és Talmácsi Gábor következett, azaz a csúcssebesség tekintetében az időmérőn hatodik magyar ekkor a hetedik helyen haladt. Öt kör után Talmácsinak több mint két másodperc előnye volt az őt üldöző Mattia Pasini előtt, így biztosan tartotta hetedik pozícióját. A hetedik körben Takahasi csúszott ki, a 250 köbcentisek utolsó világbajnoka nem sérült meg, de a motorja versenyzésre alkalmatlanná vált. Két körrel később Anthony West is eldobta a vasat. Féltávnál úgy tűnt, Tomizavának sikerül meglógnia, bő másodpercnyi hézag után követte a japánt Elias, Cluzel, Debon, Rolfo és Talmácsi. A magyar pilóta mögé Thomas Lüthi zárkózott fel. A verseny utolsó harmadára fogyni kezdett Tomizava előnye, Talmácsi pedig leszakadt a vezető bolyról, s két másodperc alá csökkent Lüthivel szembeni előnye. A Speed Up-csapat magyarját Lüthi, Pasini, majd Simone Corsi is megelőzte, így a második boly végére, a kilencedik helyre csúszott vissza. Míg Cluzel és Elias a második helyért csatázott, Tomizava meglógott kicsit. Eliast Debon is megelőzte, Cluzel pedig megpróbálta befogni az összesen 19. vb-futamát teljesítő japán éllovast. Nem sikerült, Tomizava megszerezte első futamgyőzelmét, míg a kartörése miatt fájdalomcsillapítókkal versenyző Elias visszaesett negyediknek. Talmácsi Gábor kilencedik helyét nem fenyegette veszély, a korábbi 125-ös bajnok hét ponttal nyitott a Moto2-ben. "Igazából ez volt az első teszt a számunkra, mert késésben volt a csapat, akadtak problémáink. Még az első edzések sem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. A rajtom jól sikerült, aztán próbáltam tartani a lépést a többiekkel. Egy így elsőre jó volt, sok pontot gyűjtöttem, de bőven vár még ránk munka" - értékelt Talmácsi. "Sokszor csúszkáltam, lesodródtam az ívekről, ezért lassabb lett tempóm, mivel a végére nagyon elkoptak a gumik. A pattogás nagyon kellemetlen, ráadásul miközben elpattog a motor eleje, be is csuklik a kormány, és a térdemmel tartom magam ilyenkor. A következő pályán, Japánban kipróbálunk egy más rugót, ami kell is, mert ott sok a fenti problémát okozó szűk kanyar" - tette hozzá a kettes rajtszámú motoros. "Mint egy álom! A csapatom nagyon keményen dolgozott, hihetetlen, hogy most itt vagyunk" - mondta a hazája himnuszát megkönnyező japán győztes. Katari Nagydíj, Moto2 1. Soja Tomizava, Technomag-CIP, 41:11.768 perc 2. Alex Debon, Aeroport de Castello, + 4.656 másodperc 3. Jules Cluzel, Forward Racing, + 4.789 4. Toni Elias, Gresini Racing, + 6.978 5. Roberto Rolfo, Italtrans STR, + 7.178 6. Mattia Pasini, JIR Moto2, + 11.804 ... 9. Talmácsi Gábor, Fimmco Speed Up, + 13.821 Terol nyerte a spanyol háziversenyt A 125-ösöknél az első sorból startoló négyes, Marc Marquez, Pol Espargaro, Nicolas Terol és Efren Vazquez jött el a rajtnál, de a következő körökben Esteve Rabat, Randy Krummenacher, Sandro Cortese és Bradley Smith is felzárkózott hozzájuk. Espargaro elrontott egy kanyart az ötödik körben, de csak visszaesett, nem ki. Miközben a nyolcas tagjai folyamatosan előzgették egymást, Vazquez és Marquez szinte végig az első háromban tudott maradni. Krummenacher Cortesével, Vazquez Rabattal koccant, de egyikük sem esett ki a versenyből. Nico Terol hosszú hajrát nyitott, négy körrel a leintés előtt élre állt, meglógott a többiektől, s biztosan nyerte a futamot. A második helyet Vazquez elorozta Marquez elől, a hosszú célegyenesben előzve meg honfitársát. Terol a 125-ös mezőny második legidősebb pilótája, a mostani a tizedik dobogós helye és a harmadik futamgyőzelme. Katari Nagydíj, 125 kcm 1. Nicolas Terol, Bancaja Aspar Aprilia, 38:25.644 perc 2. Efren Vazquez, Tuenti Racing Derbi, + 2.395 másodperc 3. Marc Marquez, Red Bull Ajo Derbi, + 2.420 4. Pol Espargaro, Tuenti Racing Derbi, + 2.840 5. Sandro Cortese, Avant Mitsubishi Derbi, + 3.526 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt! |
|
||||||||||||||||||||||||||






