Csapdát állított magának a Moto2 meglepetésembereKatarban debütál majd a gyorsaságimotoros-vébén Claudio Corti. Az olasz versenyző azonban máris letette névjegyét: a legjobb időt érte el a Moto2 jerezi kollektív tesztjén. ![]() Ugyancsak meglepődhettek, akik a Moto2 utolsó idény előtti tesztjének végeredményére pillantottak: az első helyen a Forward Racing újonca végzett. Claudio Corti folyamatosan javult a márciusi edzéseken, a folyamat egy 1:44.044-es jerezi köridőben tetőzött, amely három századmásodperccel jobb volt a második Toni Elias eredményénél. Pedig a spanyol összesen már tíz vb-futamot nyert, közülük egyet (2006, Portugália) a MotoGP-ben. "Elöl vagyunk, és most az emberek sokat várnak majd tőlem. Majdhogynem csapdába zártam magam" - mondta a 22 éves pilóta. "Katarban annak ellenére szeretnénk jól szerepelni, hogy nem ismerjük igazán a pályát. Jerezben nem csak a köridővel, hanem a versenytempóval is elégedettek lehettünk." Cortinak nem ismeretlenek a négyütemű motorok: tavaly második lett a Superstock 1000-es sorozatban, és most úgy tűnik, a 600 köbcentis gépekkel is jóban van. "Készen állunk Katarra. Az első napon sok időt vesztettünk, mert gondok akadtak a motorral, de a következő két nap rengeteg mindent kipróbáltunk, hosszú távot is mentünk, nagyszerűen alakultak a dolgaink" - mesélte a középső kategória újonca. A Forward Racinget Marco Melandri korábbi csapatmenedzsere, Andrea Dosoli irányítja, akiben nagyon bízik a comói motoros. Corti összességében óvatos optimizmussal várja a vb-t: "Mindenhol az első tízben szeretnénk lenni, különösen az ismeretlen pályákon. Az első verseny éjszaka lesz, ami újdonság számomra. Egyelőre minden jól megy, de versenyezni 27 kört teljesen más." A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt! |
|
||||||||||||||||||||||||||






