Törölték a sávolyi futamot

MTI

Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Címkék: Balatonring, sávoly, MFB, Sedesa, versenynaptár

Kommentek száma1 hozzászólás

A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) törölte a MotoGP idei versenynaptárából a szeptember 19-re kiírt sávolyi Magyar Nagydíjat.



A FIM csütörtöki közleménye szerint a magyarországi verseny azért marad el, mert a Balatonringet nem tudják időre felépíteni. Sávoly helyett a spanyolországi Aragonban lesz majd a szeptemberi futam - ez már a negyedik spanyolországi helyszín 2010-ben, miután Jerez, Barcelona és Valencia is rendez versenyt.

A Somogy megyei Sávoly mellé tervezett Balatonring helyzete múlt pénteken vált szinte teljesen kilátástalanná, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium  (NFGM) úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval.

Az MFB azzal indokolta a döntést, hogy a beruházótól nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a Balatonring megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért.

Egy spanyol konzorcium 2008 nyarán jelentette be, hogy csaknem 90 millió euróért - felerészt hitelből, felerészt önerőből - felépít egy 4232 méter hosszú versenypályát Sávolyon, s 2009 őszén meg is rendeznék ott az első gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. A ring építése azonban csúszott, mert nem tudtak megállapodni az MFB-vel a szükséges hitelről, ezért a pálya premierjét 2009 őszéről 2010 szeptemberére halasztották.

A beruházó tavaly júliusban saját tőkéjéből elkezdte építeni a ringet abban bízva, hogy az MFB időközben jóváhagyja számára a munkálatok befejezéséhez nélkülözhetetlen összeget.

A módosított versenynaptár

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt!

smilax

2010-03-19 11:02:22

Ez az! Magyarország. Szegény Talma! Hogy kell szégyenkeznie a világ előtt, a többiek előtt, és mindenhol amerre jár. Mert magyar szegény...

Csík
Négy évig a Digi Sporton a MotoGP

Négy évig a Digi Sporton a MotoGP

A Digi Sport élőben közvetíti a gyorsaságimotoros-vb küzdelmeit, így a sportág hazai rajongói nyomon követhetik a Moto2-es kategóriában rajtoló Talmácsi Gábor versenyeit.

Csík
Talmácsi: Ennél már csak jobb lehet

Talmácsi: Ennél már csak jobb lehet

Talmácsi Gábor a műszaki gondok ellenére elégedett a Moto2 katari nyitófutamán elért kilencedik helyével és biztos a jobb folytatásban.

Csík
Sebestyén a MotoGP előszobájában

Sebestyén a MotoGP előszobájában

Idén az olasz motorosbajnokságban versenyez majd Sebestyén Péter, az egyik legtehetségesebb magyar gyorsasági-motoros.

Csk
A vb állása
MotoGP
Moto2 125
1. Rossi 25

1. Tomizava 25
1. Terol 25
2. Lorenzo 20

2. Debon 20
2. Vazquez 20
3. Dovizioso 16
4. Hayden 13

3. Cluzel 16
...9. Talmácsi 7
3. Marquez 16
4. Espargaro 13