Talmácsi: Itt minden a versenyzőn múlik

[origo]

Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Címkék: Talmácsi, Moto2, Speedup, Balatonring, Favaro, MOL

Kommentek száma0 hozzászólás

Talmácsi Gábor a Vágány utcai MOL-kútnál segített tankolni az arra járó autósoknak, és nyilatkozott az arra járó újságíróknak.


Talmácsi feltankol az új idény előtt

Április 11-én, a Katari Nagydíjjal indul majd a 2010-es MotoGP-szezon. Talmácsi Gábor az újonnan induló kategóriában, a Moto2-ben szerepel majd, ahol - mint az [origo]-nak fogalmazott - minden a versenyzőn múlik. A Moto2-ben egyforma, 600 köbcentis motorblokkok lesznek majd, a váz és a futómű beállításai azonban eltérhetnek.

Talmácsi örömmel jelentette be azt is, hogy főszponzora, a MOL idén is kitart mellette, ami komoly segítség számára a jelenlegi gazdasági helyzetben. A 125 köbcentis géposztály 2007-es világbajnokával az új idényről beszélgettünk.

Itt vagyunk Zuglóban, van ennek a helyszínnek valamilyen szimbolikus jelentősége, hiszen innen indult a pályafutásod, a Moto2 pedig egyfajta újrakezdés, egy olyan kategória, ami mindenki számára új.

Most elmosolyodtam picit, valóban minden innen indult, a Bosnyák téren motoroztam először, itt próbáltam ki az édesapám által épített motort, amin éppúgy kettes rajtszám volt, mint az idei gépemen. Azért nem egyes, mert az nagyképű volna, egyébként a 2010-es mezőnyben így is az enyém lesz a kategória legalacsonyabb rajtszáma. Igen, ez egy új kezdet. A karrierem során sokszor tudtam megújulni, rosszabb idők után jöttek jobb évek és úgy érzem, még nagyon sok erő van bennem, hogy bizonyítsak.

Milyen benyomásaid vannak a motorról az első tesztek után? A többiekhez képest hol tudnád elhelyezni magad?

Meg kell várni a következő teszteléseket és az első versenyt. A szabálymódosítások miatt ezek a motorok nagyon egyformák. Nincsenek nagy különbségek, így a vázgyártó cégek és a futómű beállítási jelentik a kulcsfontosságú pontot. A versenyzők szerepe igen nagy, márpedig nagyon sok jó versenyző van ebben a kategóriában, több világbajnok és több korábbi MotoGP-pilóta is. Utóbbiak talán nem is vissza, hanem előre jöttek, mert a MotoGP-ben ha nincs meg az a technikai háttér, és az a mérnöki háttér, aminek segítségével be tudják állítani a motort, hogy az használható legyen, akkor nincs esélye a versenyzőnek.

A MotoGP motor kanyarról kanyarra változtatja az elektronikát és gyakran akármelyik versenyző ráülhet, annyira bele tud avatkozni az elektronika a vezetésbe, hogy nem lehet megfelelő háttér nélkül jó eredményt elérni - ahogy tapasztaltam is az előző évben.

A Moto2-ben milyen mélységig van jelen az elektronika?

Ennek a géposztálynak az a különlegessége, hogy igen erősek a motorok, de semmilyen elektronikai segítség nincs. Tehát a motorféket nem lehet változtatni menet közben, nincs a kipörgésgátló, sem az egykerekezést megakadályozó wheeling controll. Itt minden csak a versenyzőn múlik és a csapaton, hogy hogyan hangolják be a motort.

Hány százalékban múlik a versenyzőn a teljesítmény?

Maguk a motorblokkok egyformák, de a futóműveknél, a fékeknél lehetnek eltérések. Nem mindegy, ki milyen kereket használ, kinek milyen súlyelosztású motorja van, azért itt az apróságok számítanak, főleg akkor, hogyha egyforma az erőforrás.

Mindig a beállításokról szoktam beszélni, hadd mondjak erre egy egyszerű példát. Tudjuk jól, hogy zuhanyzáskor milyen nehéz megtalálnunk a megfelelő hőmérsékletet, ahol már nem fázunk, de még nem forró, nem éget - az ember erre kényes. A motoroknál legalább ugyanilyen kényesek a beállítások, ha a legtöbbet akarjuk kihozni belőlük a pályán. Ehhez nagyon jó csapat kell. Ez egy egyéni sport, de ahogy öregszem, egyre inkább azt gondolom, hogy ez egy igen nagy csapatmunka. Ugyan a versenyző aratja le a babérokat, ha megnyeri a futamokat, de nagyon fontos a jó háttér.

Idén e tekintetben milyen a helyzet? Kezd összeszokni a csapat, például a Stefano Favaro által említett korábbi apriliások? Van köztük olyan, akivel dolgoztál már régebben is?

Igen, a főmérnököm, Tommaso Raponi egy nagyon jó szakember, nagyon neves versenyzőkkel dolgozott már, mint Andrea Dovizioso vagy Loris Capirossi. Az első teszteken azonnal éreztem, hogy mekkora különbséget jelenthet ez a beállítások terén. Úgy érzem, jó csapat van itt kialakulóban, amit majd lesz is lehetőségem bebizonyítani.

Korábban úgy volt, hogy a csapattal kihagyjátok a jerezi tesztet, és helyette Olaszországban gyakoroltok. Végül hogyan döntöttetek?

Jerezbe a rossz idő miatt nem érte meg menni, de rossz idő volt Olaszországban is, így ezt a tesztelést kihagytuk. Azt tudni kell, hogy 17 fok alatt nem lehet érdemi munkát végezni, magam is szívesen motoroznék, gyűjteném a kilométereket, de ennek valódi haszna nem sok van.

Mit vársz az idénynyitó Katari Nagydíjtól?

Katar egy nagyon jó pálya, ahonnan vannak jó eredményeim: 2005-ben nyertem itt, 2007-ben dobogós lettem. Most erős lesz a mezőny, 39-en vágunk neki a távnak, magamat pedig, ha nem is rögtön az idénynyitón, de hosszabb távon az első öt-hat közé várom.

Hogyan kommentálnád a Balatonring körüli történéseket, azt, hogy valószínűleg nem lesz ott futam?

Nekem nem sok beleszólásom van a történtekbe, de annyit azért elmondanék, hogy nagyon szomorú vagyok. Mondhatom, hogy nagyrészt az én eredményeimnek köszönhető, hogy a MotoGP Magyarországon ilyen szintre jutott. Nekem, Stefano Favarónak és a menedzsmentnek, valamint a családomnak, édesapámnak rengeteg munkánk volt abban, hogy legyen Magyar Nagydíj, nagyon sajnálom, hogy erre még mindig várni kell. Idén a televíziós közvetítés a Digi Sporton lesz, amivel nincsen semmi baj, de kicsit kevesebb emberhez jut el a sportág, mint korábban.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt!

Csík
Négy évig a Digi Sporton a MotoGP

Négy évig a Digi Sporton a MotoGP

A Digi Sport élőben közvetíti a gyorsaságimotoros-vb küzdelmeit, így a sportág hazai rajongói nyomon követhetik a Moto2-es kategóriában rajtoló Talmácsi Gábor versenyeit.

Csík
Talmácsi: Ennél már csak jobb lehet

Talmácsi: Ennél már csak jobb lehet

Talmácsi Gábor a műszaki gondok ellenére elégedett a Moto2 katari nyitófutamán elért kilencedik helyével és biztos a jobb folytatásban.

Csík
Sebestyén a MotoGP előszobájában

Sebestyén a MotoGP előszobájában

Idén az olasz motorosbajnokságban versenyez majd Sebestyén Péter, az egyik legtehetségesebb magyar gyorsasági-motoros.

Csk
A vb állása
MotoGP
Moto2 125
1. Rossi 25

1. Tomizava 25
1. Terol 25
2. Lorenzo 20

2. Debon 20
2. Vazquez 20
3. Dovizioso 16
4. Hayden 13

3. Cluzel 16
...9. Talmácsi 7
3. Marquez 16
4. Espargaro 13