Talmácsi tíz helyet előrelépett ValenciábanTalmácsi Gábor a hétfői 26. hely után kedden a 16. legjobb időt motorozta a valenciai teszten. Voltak gondjai a csapatnak. ![]() Zavarta Talmácsit a pattogó motor Jóllehet az időjárás megfelelő lett volna egy igazán jó tesztnaphoz, több külső körülmény is hátráltatta a magyar világbajnokot Valenciában. De a kemény munkára mindenki fel van készülve a csapatnál, tudják a versenyzők, a mérnökök és a szerelők is, hogy számtalan munkaórára és tesztkilométerre van szükség ahhoz, hogy tökéletesítsék az új motort, megismerjék és kiismerjék annak minden részletét. A keddi gyakorlás nem indult könnyen. Először a telemetriai rendszer okozott gyújtásproblémákat, ekkor a boksz megtelt a Honda szakembereivel, akik először a kisorsolt motorblokk meghibásodására gyanakodtak, majd rájöttek, hogy a kötelezően használatos adatrögzítő rendszer egyik csatornája zavarja a gyújtás-elektronikát. Segítségüknek köszönhetően enyhülni látszottak a gondok, Talmácsinak sikerült néhány jó kört motoroznia, de még korántsem értek véget a megpróbáltatások. Ezt követően ugyanis a motor elejének folytonos pattogása okozott fejtörést a szerelőknek. Bármennyire is szeretett volna Talmácsi gyorsan menni, a kanyarok közben nem tudott kellő sebességet elérni, mert egy bizonyos dőlési szög után bizonytalanná vált az első futómű. Több beállítási verziót is kipróbáltak, de nem sikerült túljutni a problémán. A magyar motoros negyvennyolc kört teljesített a második tesztnapon, és a gondok ellenére is sikerült lényegesen jobb időt motoroznia hétfőhöz képest. Legjobbja 1:38.512 volt (Simon 1:37.156-tal nyert), ezzel a tizenhatodik helyen zárt. A csapat olasz versenyzője, Andrea Iannone is hasonló cipőben járt, mint Talmácsi, az ő leggyorsabb köre 1:39.999 volt, ami a harmincegyedik helyet jelentette számára a nap végén. "Voltak ma gondok" - mondta Talmácsi. "Először a kisorsolt blokk nem működött megfelelően, ezt nagy nehezen megoldották a hondások. Utána a motor eleje kezdett el a kanyarok közben pattogni, így csak lassabban tudtam a kanyarokat bevenni. Holnap azon leszünk, hogy megoldást találjunk erre a problémára, mert csak így tudunk továbblépni. Rengeteg munka vár még ránk, hogy minden rendben legyen a szezonnyitóra." Talmácsi kipróbálta versenymotorját A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt! |
|
||||||||||||||||||||||||||






