Talmácsi kipróbálta új motorjátTalmácsi Gábor a valenciai pályán első alkalommal pénteken próbálhatta ki új Moto2-es motorját. ![]() Kicsit pattogott a motor - Fotó: Waldemar Da Rin
A 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok magyar pilóta 50 kört tett meg, legjobb körideje 1:37.8 perc volt. "Pozitív tapasztalatokkal zártuk a napot " - idézte csapata Talmácsit a tréninget követően. "Igazából az FTR-vázat jöttünk kipróbálni, amely egyáltalán nem rossz. Jól kezelhető a motor, jól fordul a kanyarokban. A ma használt blokk kissé gyenge volt, egy minimálisan tunningolt sima Honda CBR600-as, de nem a köridőkre figyeltünk, most még nem ez volt a lényeg." A csapat tájékoztatása szerint a 28 esztendős versenyző nagyon elégedett volt a Dunlop gumikkal, bár időnként pattogott a motor az aszfalton. Talmácsi szerint a kuplungon, az első futóművön és a motorblokkon még mindenképpen dolgozniuk kell. A menedzsment november 7-én jelentette be, hogy Talmácsi a Speedup Aprilia Team színeiben, gyári pilótaként, a 250 kcm-es kategóriát felváltó Moto2-ben versenyez 2010-ben. A Honda-erőforrások kötelezően előírt használata miatt azonban az Aprilia november 24-én közölte, hogy megszünteti a Moto2-es programját. Az olasz gyár döntése öt versenyzőt érintett: Talmácsit és Andrea Iannonét (Speedup Aprilia Team), Mike Di Megliót és Julián Simónt (Aspar Team), valamint a saját csapattal induló Karel Abrahamot. Nekik új vázat kell(ett) találniuk az Aprilia helyett. Pénteken Talmácsi a brit FTR vázat próbálta ki Valenciában. A Moto2-ben 40 versenyző indul majd 600 kcm-es Honda-gépekkel, amelyekhez szabadon választható a váz. Moto2: Talmácsi csatlakozik a tesztelőkhöz Talmácsi pénteken már tesztelhet Talmácsi rajta van a Moto2-es listán A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt! |
|
||||||||||||||||||||||||||






