Talmácsi a MotoGP-ben folytatjaCímkék: talmácsi, motogp, scot honda, mol
Talmácsi Gábor visszatér a MotoGP-sorozatba, méghozzá a királykategóriába - közölte pénteken a motoros menedzsmentje. A 125-ösök korábbi világbajnokát a MOL főszponzorként indítja a Scot Racing Team csapatánál. ![]() Talmácsi leendő ezüstszürke Hondája Az elmúlt napok tárgyalásai során Jorge Martinez ígéretéhez híven hozzájárult ahhoz, hogy Gábor továbblépjen. Az új irányt Cirano Mularoni, a Scot Racing Team MotoGP vezetőjének ajánlata jelölte ki, ami lehetővé tette Talma számára, hogy versenyezzen a legnagyobbak között. Pénteken a Honda is áldását adta, hogy Talmácsi teljes értékű versenyzője legyen a Scot Racing Team csapatának, így minden technikai akadály elhárult a folytatás elől. A 125 köbcentisek korábbi világbajnokának neve szerepel a Katalán Nagydíj hivatalos rajtlistáján, és az indulási jog a további 11 futamra is megilleti az idei szezon során. "Óriási lehetőség. Köszönöm a menedzseremnek, Stefanónak, akivel mindvégig nem adtuk fel, a MOL-nak, hogy kitartottak és kitartanak mellettem. A barcelonai verseny során a motorral való ismerkedés lesz az elsődleges cél, hiszen most ülök majd először fel rá, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy bebizonyítsam: rászolgáltam e bizalomra. A hátralévő versenyeken szeretnénk felzárkózni az élmezőnyhöz. Hatalmas élmény és érzés lesz holnap kigurulni a boxból az új motorral és mától a királykategóriában versenyeznem a legjobbak között első kelet-európaiként. Ez a hétvége számomra és a szurkolóimnak is a motorozás ünnepe lesz" - nyilatkozta Talmácsi. Mire lehet képes Talmácsi a MotoGP-ben? Talmácsi idén újoncként vágott neki a 250 köbcentis kategória küzdelmeinek. A Balatonring-csapattal három futamon szerepelt a magyar motoros, melyek mindegyikét pontszerző helyen fejezte be. Katarban tizedik, Japánban negyedik, Jerezben hetedik lett Talmácsi, a begyűjtött 28 ponttal az összetett ötödik helyét foglalta el, Jules Cluzellel holtversenyben. A csapatával való szakítás miatt a Le Mans-i és a mugellói futam kimaradt, így a hétvégivel együtt 12 versenyen szokhatja idén a MotoGP-t Talmácsi. A királykategóriát illetően az új csapattárs, Takahasi Juki teljesítménye nyújthat támpontot: a japán az eddigi öt nagydíjon nyolc pontot zsebelt be, amivel 18. helyen áll összetettben. Talmácsi gyakorlatilag néhány hónapon belül két géposztállyal lép feljebb, azaz várhatóan az első futamokon az új technika megismerése és a pontszerzés lehet a célja, míg a vb utolsó harmadában a top10-be kerülésért küzdhet. A dobogó itt egyelőre álomnak tűnik: Casey Stoner, a MotoGP 2007-es világbajnoka éppen Barcelona előtt nyilatkozta, hogy még a élboly tagjainak is "extrém nehéz" év az idei. Az első öt GP-n a Stoner, Valentino Rossi, Jorge Lorenzo "szentháromság" tagjain kívül csak Dani Pedrosa és Marco Melandri tudott dobogón végezni. Mindenesetre Talmácsi idei szezonja biztos, szerződése várhatóan júliusban lesz végleges. Ferencz I. Szabolcs, MOL-csoport kommunikációs igazgatója a támogatásról elmondta: "Kelet-Közép Európa kiemelkedő játékosai vagyunk - nagy pillanat ez mindannyiunk számára. Gábor tehetsége mellett évekkel ezelőtt letettük a voksunkat, végigkísértük pályafutását és büszkék vagyunk rá, hogy támogatásunkkal hozzásegíthetjük ahhoz, hogy a régió első MotoGP versenyzőjeként vasárnap rajhoz állhat a Katalán Nagydíjon. Azt kívánjuk neki, hogy Barcelonában majd a versenysorozat további versenyein bizonyítsa be, hogy méltó egy ország figyelmére és szeretetére." "Sok támadást kaptam az utóbbi időben, de azt gondolom, hogy ez még erősebbé tett" - közölte Stefano Favaro, Talmácsi Gábor menedzsere. "Nem volt túlságosan sok időnk megoldást találni, de éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy Gábor mielőbb újra a pályán lehessen. Úgy vélem, az elért eredmény önmagáért beszél, és még inkább megerősíti azt az összetartást, azt a bizalmat, ami kialakult Gáborral közöttünk. Szívből köszönöm a MOL-csoportnak, hogy ismét megmutatta nagyságát azzal, hogy teljes mellszélességgel Talma mögé állt. Továbbá köszönöm Gábornak, hogy hitt és továbbra is hisz bennem, köszönöm a menedzsment tagjainak kiváló munkáját és mindenkinek, aki segített. Büszke vagyok arra, hogy Magyarországon egy újabb nagy álom vált valóra. Talma a világ legjobbjai közé került, ahová tehetsége alapján eddig is tartozott." A Scot Racing Team A csapat jogelődjét, a Force SRL-t 1992-ben alapította Cirano Mularoni és Giovanni Torri. A csapat székhelye San Marinóban van, a technikai részlegük Cesenában. Cirano Mularoni egyedüli tulajdonosa az 1987-ben alapított Techniques SRL reklámügynökségnek, amelyik kifejezetten a motorsportokra szakosodott. Giovanni Torri az 1985-ben létrejött Scot Costruzioni elnöke, a cég alapvetően műszaki fejlesztésével foglalkozik. 1994 óta Honda motorral versenyeznek. A csapat eddigi legeredményesebb versenyzője Andrea Dovizioso, aki 2002-től hét éven át szolgálta a csapatot és 2004-ben a 125 kcm-ben világbajnokságot nyert, majd a következő három évben rendre dobogóra állhatott a negyedliteresknél. Tavaly Dovi a MotoGP-ben ötödik lett, év végén pedig a Honda gyári csapatához igazolt. Talmácsi Gábor 2006-ban már versenyzője volt a csapatnak - akkori nevén Humangest Racing Teamnek. Ugyancsak az istálló színeiben indult Roberto Locatelli (olasz), Emilio Alzamora (spanyol), Sete Gibernau (spanyol), Simone Corsi (olasz) és Mike Di Meglio (francia). Az olasz származású csapatfőnök, Cirano Mularoni nagy szaktekintélynek számít. A Scot Honda MotoGP Team munkásságára a maximalizmus jellemző, mely jól látszódik már a csapat megjelenésén, ami a kívülállók számára is azonnal szembetűnik, illetve olyan szakembereket és technikai feltételeket biztosít pilótái részére, melyek lehetővé teszik, hogy dobogóért küzdjenek. Az ezüstszürke istálló két versenyzője a 250-eseknél Aojama Hirosi, aki jelenleg második a vb pontversenyben és Raffaele de Rosa, aki újoncként is első tízben van. A királykategóriában Takahasi Jukival együtt mától Talmácsi Gábor is a GP mezőny állandó versenyzője lett. Talmácsi a MotoGP-ben folytathatja Végleges Talmácsi szakítása csapatával Talmácsi: Dühből motoroztam A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt! |
|
||||||||||||||||||||||||||







Klaudiusz
2009-07-14 11:11:49
Hát nem szerepel valami fényesen Talma!!!ROSSI na Ő hajrá!!!:)