Lorenzo sokat kockáztatott, rossz motorralJorge Lorenzo elvesztette listavezető pozícióját a MotoGP-sorozat jerezi futamán. A Fiat Yamaha versenyzőjének az önbizalom és a tapadás hiánya okozta a vesztét. ![]() A döntő pillanat Jorge Lorenzo világbajnoki listavezetőként érkezett Jerez de la Fronterába, ám csak negyedikként hagyta el a pályát. Az első csúcskategóriás győzelmére készülő spanyol a futam hajrájában elesett, miközben Casey Stonert üldözte. A jerezi harmadik helyre hajtó Lorenzo túl sok kockázatot vállalt, mindent vagy semmit alapon versenyzett, mert már indulás előtt tudta, nincs minden rendben. "A rajtom jól sikerült, csak két helyet vesztettem, tehát nem emiatt nem találtam a ritmust. A bemelegítő-edzésen éreztem, hogy valami nem az igazi. A motor elejét és hátulját sem éreztem igazán, ilyenkor pedig nagyon nehéz kiegyensúlyozottan vezetni" - magyarázta a 22. születésnapját hétfőn ünneplő pilóta. "Agresszív vezetéssel próbáltam ellensúlyozni a problémákat, nagyon későn fékeztem. Valahányszor utolértem Caseyt, javítani tudott a köridején. Ez kemény küzdelem volt, kockáztatnom kellett, hogy tartsam a tempóját. Végül az első gumim bemondta az unalmast és elestem" - emlékezett Lorenzo. A spanyol motoros a két hét múlva esedékes Le Mans-i Francia Nagydíjon javíthatja ki a jerezi fiaskót. A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Amennyiben regisztrálni szeretne, megteheti itt! |
|
||||||||||||||||||||||||||






